Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.

Ülésnapok - 1939-96

296 Az mzazwules felsőházának 96. ülése Jem a kiérd©« hátteret. A kiegyezési korszakban a magyar kormányra és törvényhozásra az a keserves feladat hárult, hogy a majdnem két évtizede« abszo utizmus kora alatt rárk zúdított részben osztrák, részben más idegen jogrendet újjal magyarral pótolja. Én miodipr nagy tisztelettel és feieeryelettel tekintem f°l erre az uiabban annyiszor fanvar bírálattal vagy lekicsinyléssé' emlegetett korszakra, mert a haladásnak, a felvirágzásnak, az emelkedéflppik. a rowilkánalk a korszaka volt. (Ugy van! TTn

it van?) Különösen a munka is a felvirágzás korszaka volt a magyar törvényhozás terén. A törvényhozás akkor mef"lVotott egy eprész sereg törvénvkönyve*, kö7elebbről — ameVek bennünket rao^t érdekelnek — az te*'rs6"nrryi 8*erveret. AT anyaffi büntető ioers^b^lv^k és a büntető eliérás terén is, am^lv tftrvfav^önvvek ma is lénvpgr'V'". nairyíáhan ha^lv^on vannak, vagy le^A^b ts egy magyar jogrendszer kereteit mon.ilV^ff^^ Nem tndom,imi okból, — hiszem én aíkkor mésr ifjú voltam — nem sikerült ugyanez megtenni a jövedéki büntetőjogra nézve, amply — ezt nagy tisztelettel nem kifogásképpen említhetem fel — külön io irrend szer- a jogrendszernek egy külön birodalma. Erre én csak n gyón távolból tekinthetek,, mert sem időm. sem mó dorn, se képességem nem volt arra, hogy ezt behatóan tanulmányozhassam. Ez teszi éppen mai helyzetemet magyon keservessé. Amint Boér Elek mélyen t. barátom és felsőházi tagtársam abban a nagyon kimerítő és nagyon maera^színvonalú e'őadói beszédében, amelyet a köziogi és igazságügyi együttes bizottságok megbízása alnján itt elmonrlotf, szintén vázolta. — és én csak néhány megjegyzéssel egészítem ki megárapításait, de köteles bálával emlegetem őt, — akkor megmaradt egy olyan régi jövedéki jog, amelynek 1782-be, tehát előttünk igazán történelmi időkre nyúlnak vissza a gyökerei és amely még harmincadokat, stb. emlegetett az én fiatal koromban, amikor jogi tanulmányokat folytathattam. Ezt a jövedéki jogot . iparkodott kiegészíteni, vagy megfelelően átültetni 1927-ben vagy 1924-ben a nem nagyon sikerült vámjövedéki jog. Ez a jövedéki büntetőjog, illetőleg ennek a most elsősorban előttem álló része, az eljárási jog egy csomó olyan elvet tartalmaz, amely teljesen ellentétben van a mi felfogásunkkal, a mi jogi meggyőződésünkkel, később alkotott törvénykönyveink a'apelveivel ós egyúttal azzal a bizonyos alkotmányos érzéssel is, amelyet egy történelmi alkotmány, aminő a magyar, hosszú évszázadokon, nemzedékek során át kifejlesztett és amely történelmi alkotmányhoz fűződő alkotmányos érzéseinket mi apáinktól és nagyapáinktól, akik még résztvettek a szabadságharcban vagv más gzabadságküzdelmekben, szintén átörököltünk, amelyek beidegződtek a mi jogi meggyőződésünkbe és bizonyos újabb háborús, a második világháború által is ránk kényszerített dolgokat és intézkedéseket nem tesznek előttünk nagyon népszerűekké. Nekem az a felfogásom, hogy) egy ilyen világégés közepette, amely legfontosabb létérdekeinkért is folyik, ha az Üristen kegyelmes irgalmából még a határainktól messze távolban is, mindegyikünknek — magamra nézve elsősorban hangsúlyozom — fel kell áldoznunk életünket, mert az az arasznyi lét, amely pél194$. évi december hő 22-én, szerdán, dául az én életemtől hátra van, nem ér aemmit — az egészségemre már többet adok. — vagyonúnkból mindent oda kell adni. ami csak tőlünk kitelik, de mindezt bizonyos alkotmányos formák között (Ügy van! Ügy van!), tehát amennyiben lehetséges, a törvényhozás által megállapított keretekben és módozatok meliett. ( FI elyeslés.) Azonfelül az alkotmányos formákat értem arra is. hogy a mi előzetes meghallgatásunkkal, vagy legalábbis úgy, hogy hozzászólhassunk. Ha leszavaznak bennünket, ha másképpen rendelkeznek, ha a törvényhozás másképpen parancsol velünk, mint ahogyan óhajtottuk volna, akkor alázatosan fejet hajtunk és alá fogjuk magunkat vetni. Az azonban nem rokonszenve« előttünk, ha túlterjeszkednek bizonyos felhatalmazási gyakoritok, amelyeknek megalapozásánál, amikor tudniillik ezt a felhatalmazást megadtuk, egyáltalában n*m «rondoltunk rá, sőt sejtelmünk sem volt arról, hoo-v még valami következhetnék a felhatalmazásból. Nem mehetek a részletekbe, mert az idő sürget, de mondhatom, hogy ugyanezt az álláspontot foglaltuk el 1939-ben, amikor Bartha Károly akkori honvédelmi miniszter úr elénk terjesztette a mostani honvédelmi törvényt. Abban a törvénytervezetben az volt, 'hogy adjunk meg mindent a hazáért, életet, vagyont, egészséget és ami még imindezeknél a felsorolt dolgoknál becsesebb előttünk, gyermekeink életét is. De mégis következtek, különösen a 141. Í-ban adott felhatalmazásból olyan rendelkezések, amelyekről sejtelmünk sem volt, amelyekre nem is gondolhattunk. (Ügy van! Üay van!) Ne méltóztassék a mélyen t. kormányinak, amely iránt különben politikai szempontból, — bár nem vagyok a párt tagja — bizalommal viseltetem, sem bizalmatlanságnak, sem túlóvatosságnak tekinteni, ha ezentúl bizonyos fokig mégis óvakodunk további új felhatalmazásoktól, különösen akkor, ba bármely okból, akár tudatlanságunknál, akár a t. Felsőház más tagjainak aggodalmainál fogva bizonyos felhatalmazások jelentősége felől tulajdonképpen nem vagyunk tökéletesen tisztában. Ezek előrebocsátása után rátérek most már arra, hogy mik azok az alapelveik, amelyek ezekben a most tárgyalt rendelkezésekben a mai magyar büntetőjog alapelveivel szembenállnak. Ezért hívtam fel a miniszter úr figyelmét arra — és hálával veszem, hogy a nagyméltóságú ininieizter úr hozzájárulásával a mélyen t. felsőház együttes bizottsága ezt el is határozza abban a határozati javaslatban, amelyet ott e őterjesztettem —, hogy végre elérkezett az i'deje annak, hogy összhangba hozea ezt a szörnyen elavult ée> a mostani felfogástól idegen, 1782-ig visszanyúló jövedéki jogrendszert a mi magyar büntetőjogunk alapelveivel. Mik ezek az alapelvek? Itt egészítem ^mélyen t. barátom, Boér E'ek fejtegetéseit. Az első az, hogy a fogház a vétségnek a büntetése, és megfordítva, a vétségnek szabadságvesetésbiii'teíése a fogház, amelynek bizonyos következményiéi is vannak. Amennyiben kihágásról van szó, a mi jogrendszerünk az elzárás büntetést ismeri, amelyhez természetesen még az a megjegyzés is hozzáfűzendő, hogy az 1879:XLI. te a kihágási törvény 1. §

_

a mint fonto«* alapelvet emeli ki, ,hogy a miniszteri rendelet és a törvényhatósági szabályrendelet is csupán valamely rendíőri tilalomnak. v\&gy ren-