Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-67
68 Az országgyűlés felsőházának 67. ülése nem az 1939 : IV. te, hanem az, 1941 : XV. te. alapiára helyezkedik, mert ha elfogadjuk azt az elvet, hogy zsidó mező- és erdőgazdasági ingatlant tulajdonul nem bírhat, ami pedig a törvényjavaslat alapelve, akkor csakis faji alapon lehet elbírálni, hogy ki a zsidó, ennek megállapítása pedig a fajvédelmi törvényben nyer kifejezést. Helyes, hogy a törvényjavaslat az 1939: IV. tc-nek a mezőgazdasági földbirtok igénybevételére egyébként is csak: lehetőséget aidó rendelkezésével szemben kiterjeszti a kötelező igénybevételt az erdőbirtokokra is. Helyes ez az egyenlő elbánás elvénél fogva is. de azért is, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy ma az erdőbirtok a legtöbb ' esetben jobb ^befektetést és biztosabb jövedelmezőséget nyújt, mint a mezőgazdasági földb'rtok és e mellett azért is, mert az eddigi földbirtokpolitikai intézkedések éppen az erdőbirtokot mindenkor mentesítették az igénybevétel alól és ez erdők birtokában lévő zsidók részére is kedvezményt jelentett. Tadán éppen ennek következtében a múlt háború utáni időkben gyarapodott meg nagymértékben nemcsak a csonka országban, de a megszállt, illetőleg a felszabadult területeken is a zsidó kézben lévő erdő birtok ok mennyisége. A javaslat 3. § (5) bekezdésének értelmében bizonyos esetekben el lehet rendelni az igénybevételt keresztlényekkel szemben is. Ezt némileg aggályosnak tartom, bár ez nem parancsoló rendelkezés, hanem a földmívelésüsgyi miniszter úrnak diszkrecionárius joga* hogy mely esetben óhajtja ezt elrendelni. Annak a reményemnek adok kifejezést, hogy a miniszter úr ezt a jogát a legnagyobb méltányossággal és körültekintéssel fogja gyakorolni, főleg olyanokkal szemben, akik mint hivatásos gazdák jóhiszeműen szerezték meg a földet az előbbi zsidó birtokostól. Lehetnek azonban esetek, amidőn egyenesen kívánatos is, hogy ezt a jogát gyakorolja a miniszter, amidőn a gazdatársadalomtól távolálló, más foglalkozású egyének csupán tőkebefektetés céljából szereztek földet, főleg amidőn a vevő nem is maga gazdálkodik, hanem bérbeadta a földet esetleg magának az eladó zsidó birtokosnak, amire sajnos, szintén vannak példák. Nagyon helyes, hogy amennyiben az idézett paragrafus értelmében nem zsidótól vennének igénybe ingatlant, ennek részére az ingatlanoknak valóságos és teljes becsértéke jár, amelyet készpénzben kell teljes egészében kifizetni. Ez az összeg azonban a 8. §-ban foglalt rendelkezés szerint nem haladhatja meg az átengedésre kötelezett által kifizetett vételár összegét. Ezzel kapcsolatban tisztelettel vagyok bátor megjegyezni, hogy előfordulhat, hogy a jóhiszemű keresztény szerző fél beruházásokat is eszközöl a birtokon, mely esetben méltányosnak tartanám, ha ezeknek összegét is megtérítenék résziére. A törvényjavaslat 12. §-a kötelezi a zsidóbirtok átengedésére kötelezett személyt, hogy a gazdálkodást a rendes gazda gondosságával folytassa és az ingatlant és annak tartozékait és felszerelését meglévő állapotában fenntartsa. E tekintetben a 17. § büntető szankciókat is tartalmaz. Dacára a büntetőrendelikezéseknek, a magam részéről mégsem tudok bízni ezeknek az intézkedéseknek eredményes voltában, mert hiszen nehezen lehet elképzelni, hogy az a zsidó birtokos, aki tudja azt hogy 942. évi július hó 15-én, szerdán. csak rövid ideig lehet birtokában a föld, csak ideig-óráig gazdálkodna ilk rajta, tényleg teljes gondossággal vezesse a gazdaságot. Ezért tehát szükségesnek tartom nemcsak a legszigorúbb ellenőrzést, hanem a lehetőség szerint azt is, hogy megfelelő gazdasági szakértőmegbizottak állíttassanak be a zsidóbirtokok vezetésére. Bár úgy a törvényjavaslat indokolása, mint az illetékesek nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a megalkotandó törvény célja nem a földbirtokpolitika, 'hanem a fajvédelem, nyilvánvaló, hogy annak végrehajtása végeredményben mégis csak földbirtokpolitikai célokat szolgál Maga a javaslat is tartalmaz e tekintetben bizonyos rendelkezéseket, főleg az erdőbirtokokra vonatkozólag, amelyekre nézve kimondja, hogy azokat a kincstári erdők hátárainak kikerekítésére, közérdekű erdőgazdasági, honvédelmi, valamint természetvédelmi célokra az állam tulajdonául lehet megtartani, illetőleg olyan személyeknek lehet juttatni, akiknek részére a juttatást a földmívelésügyi miniszter megállapítása szerint közérdekű szempontok indokolják. A törvényjavaslat indokolása emelkedett szavakkal ecseteli a magyar fölid értékelését. Minden egyéb vagyontárgynál magasabb értékűnek tartja azt. Az indokolás többek között azt mondja, hogy (olvassa): »A föld felsőbbrendű értékelése az államhatalmat arra kötelezi, hogy éberen ügyeljen arra, hogy az állam területét alkotó föld olyan emberek birtokába kerüljön és maradjon is meg, akik a földdel származásuknál és hivatásuknál fogva összeforrottak«. Aranyigazság ez és gyakorlati alkalmazása kétségkívül azt jelenti, hogy a földet csakis olyanoknak szabad juttatni, akik hivatásos gazdák és földmívesek, akik életüket a földnek szentelik, akik a földet tekintik megélhetésük létalapjának és akik akár fizikai, akár szellemi munkájuk gyümölcseként állítják elő azokat a javakat, amelyek a közösség fenntartására szükségesek. Ezt a munkát helyesen és tökéletesen csakis a valóban hivatásos gazda végezheti el, ezért a közösség érdeke is az. hogy a föld tulajdona az arra hivatott gazda birtokában legyen. Bátor vagyok rámutatni arra, hogy e tekintetben éppen a zsidó birtokokkal kapcsolatban történtek a múltban bizonyos h : bák. Az 1939 : IV. te. meghozatala után a zsidó birtokosok jelentékeny része igyekezett szabadkézből értékesíteni földjét. Azok a zsidó birtokosok, akiknek birtokára nézve kimondták a megváltási eljárást, igyekeztek olyan módon megegyezni, hogy annak ellenében, hogy birtokuk egyrészét simán, tárgyalások és a jogorvoslati eljárások mellőzésével engedik át földbirtokpolitikai célokra, másoldalon azt az előnyt biztosítsák muguknak, hogy birtokuk más részét szabadkézből adhassák el. Itt történtek azután bizonyos nem egészen szerencsés birtokcserék, midőn sok esetben nem hivatásos gazdák kezére került a föld, akkor, amidőn hivatásos gazdaigénylő vagy vevő is akadt volna. Egyáltalában azt kellett tapasztalnunk, hogy az 1939 : IV. te. meghozatala után minden oldalról valóságos roham indult meg a zsidó birtokok megszerzése iránt. A földszerzési vágy felébredt az emberekben és a legkülönbözőbb, egyébként nagyon tiszteletreméltó foglalkozású és nemzeti szempontból is legkifogástalanabb egyének igyekeztek a zsidó birtokokból földet szerezni.
