Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-66
56 Az országgyűlés felsőházának 66. i hogy elkeseredett és hasznavehetetlen tisztviselőt kapott. Nem szeretném, ha az orvosok áthelyezésével kapcsolatban is hasonló panaszok volnának. Éppen ezért — bár a törvényjavaslatban nincs erre vonatkozólag intézkedés — arra kérném a t. belügyminiszter urat, méltóztassék nyilatkozatával megnyugtatni nemcsak engem, hanem azokat a törvényhatóságokat is, amelyeknél idevonatkozó aggályok mutatkoznak vagy pedig — ami még hatályosabb volna — a végrehajtási utasításban ^ úgy ren'delkezni, hogy az orvosok kinevezésénél és áthelyezésénél meghallgatja a helyi érdekeltségeket, tehát a községi képviseleteket, illetve a törvényhatósági bizottságokat. T Felsőház! Felszólalásomnak harmadik pontja azzal kapcsolatos, amit előttem szólt t. fölsőházi tagtársam részletesen kifejtett, tudniillik az orvosok díjazásával, az orvosok fizetési osztályokba való sorozásával. , Etekintetben nem vagyok teljesen előttem szólt felsőházi t. tagtársam álláspontján; nem mintha a X—VII. fizetési osztályok díjazását az orvosok szempontjából túlságosán zsíros dotációnak tartanám, vagy mintha talán a tisztviselők fizetését általában sokalnám. Nem. Azt hiszem, mindnyájunknak az az álláspontja, hogy nekünk inkább kevesebb, de jobban fizetett tisztviselőre van szükségünk. Ami miatt nem vagyok az előttem felszólalt t. felsőházi tag úr álláspontján, az az, hogy amikor az orvosok fizetéséről és a törvényjavaslatban megállapított fizetési osztályokról van szó, akkor méltányolnunk ,kell esősorban — mint ahogy a belügyminiszter úr is méltányolta —? az adottságokat, a lehetőségeket. Kívánalmak lehetnek, de az egészségügyi kormányzat csakis a lehetőségekkel számolhat. A mai lehetőségek között pedig-ez a törvényjavaslat elment az igazság és a méltányosság határáig, ami'dőn nemcsak megfelelő fizetésről gondoskodott, hanem személyi pótlékokról, beszerzési pótlékokról, lakásról is és a dologi kiadások fedezetéről is. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, amit a belügyminiszter ur a bizottságban, vagy talán a képviselőházi tar. gyalás során említett, hogy nem emelhetünk ki a tisztviselők sorából egy kategóriát. Ezt be kell látnunk, ez igazságtalanság volna a • többi tisztviselővel szemben. Azután nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a törvényjavaslat az orvosoknak, akiket államosít, meghagyja a magángyakorlatot és és bár igaz, hogy a'mai viszonyok — kü 1 önösen a betegségi biztosítás — szűk keretek közé szorítottak, én azonban tudom éi mindnyájan tudjuk azt, hogy a községekben, a városokban, a körzetekben még mindig vannak szép számmal orvosok, akiknek magángyakorlatból előálló jövedelme a X„ de a VII. fizetési osztályt is meghaladja. Mi örülünk ennek. Örülünk^ annaK.. . hogy a helyénvaló ' és kiváló szakértő, lelkiismeretes orvosok nemcsak pácienseik bizalmát, hanem az anyagi méltánylást is megkapják. Ha azt mondják — amint hallani hangokat — hogy az orvosi, pálya elnéptelenedik és orvoshiány elé nézünk, mert a most felnövő és egyetemre kerülő ifjúság kevésnek tartja azt a jövedelmet, amelyet neki az orvosi pálya biztosít, nem megy orvosnak azért, mert keveseli a keresetet, amikor ilyen hangokat hallok, bár sok tekintetben méltánylom ezt az elgondolást, mégis bizonyos 'karcolást érzek a lelkemen. Ha csak azért nem megy 'orvosi páilése 19%2. évi július hó lJf-én, kedden. lyára a mai generáció, mert a jövedelmet kevesli, akkor azt kell mondanom, hogy jobb is, hogy nem megy az orvosi pályára, mert üzletemberek ezen a pályán csakugyan nem kellenek. A shylock-lelkek sehol sem olyan utálatosak és kártékonyak, mint éppen az orvosi és papi pályán. Sokkal többre becsülöm az orvosi rendet, hogysem tisztán ilyen kalmármérlegre tenném gondolkodását ós sokkal optimistább vagyok a mai ifjúsággal, az új generációval szemben, semhogy azt hinném, hogy a pályaválasztásnál egyedüli irányító csillaga az arany. Igaz, a múltban — talán leginkább a szabadelvűség és szabad lehetőség idején — láttunk ilyen példányokat az orvosi rendben is, akik jó üzletemberek, de kevésbbé jó orvosok voltak, akik nagyszerűen értettek a reklámhoz, de kevesebbéit a medicinához. Ezeknek soraiból^ kerültek ki az abort őrök, akik az egészségvédelem és az életvédelem helyett az életet pusztították jó pénzért. Faluhelyen is sajnos láttunk egyeseket, akik rengeteg rombolást végeztek, lemosolyogták az egyszerű magyar paraszt hitét, és azt magyarázták neki, hogy nincs Isten. Azt hiszem, ezekre gondolt a régi német diákdal is, amikor azt mondja, hogy: »Der Mediziner ist kein Christ«! Hála Istennek azonban ezek a példányok csak apró foltok voltak a mi tiszteletreméltó orvosi rendünk keretében már akkor is, most pedig azt hisszük, hogy a mai és az elkövetkező orvosi rend csakugyan ideálisan fogja fel életpályáját nemcsak keresetnek, nemcsak foglalkozásnak, hanem missziónak, küldetésnek^ hivatásnak, nemcsak orvosi, egészségügyi, hanem nemzeti és keresztény szempontból is.. Igen t. Felsőház! Ez azonban nem jelenti azt, hogy az orvosok díjazásáról, az orvosok megélhetéséről ne gondoskodjunk minden erővel és ne méltányoljuk azokat a törekvéseket, amelyek « anyagi tekintetben is az orvosi rendet és annak jövedelmét emelni akarják. Különösen legyen szabad ezzel kapcsolatban is felhívnom a belügyminiszter úr figyelmét az alacsonyabb fizetésű kategóriákra, különösen a kezdő orvosokra. Amint az előttem felszólalt mondott, legyen szabad nekem megismételnem, hogy különösen a kórházi alorvosok, a kórházi segédorvosok és a kisegítő orvosok helyzete feltétlenül orvoslandó. Kérem a miniszter urat, hogy a 10. §-ban ezeknek az orvosoknak biztosított teljes ellátásért fizetendő térítmény^ összegét a lehető legméltányosabban állapítsa meg. De hozzájuk sorolom én az egészségügyi intezeteknek és a kórházaknak egyéb személyzetét is. mert akik ismerjük a kórházak életet, tudjuk, hogy mennyif. jelent egészségügyi szempontból is egy jó gondnok, egy jó segédtiszt, nem is szólva az ápolószemélyzetről. Befejezésül még csak egy megjegyzést kívánok tenni a törvényjavaslat III. fejezetével kapcsolatban, amely vegyes rendelkezéseket tartalmaz. Ezekre nézve az indokolás azt mondja, hogy fejlődő közegészségügyünk kívánta ezeket a rendelkezéseket.. Én éppen a törvényjavaslattal kapcsolatban végigolvastam az 1876:XIV. tc.-et, amely annakidején tulajdonképpen egészségügyünk alaptörvénye volt és meg kell állapítanom, hogy abban az időben ez a törvény európai viszonylatban is kiváló alkotás, kiváló munka volt, de egészén természetes, hogy most már innen-onnan 70 esztendő alatt sok rendelkezés elavult Én