Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-66

Az országgyűlés felsőházának 66. m is tudok ebből a törvényből pontokat, amelyek miatt meglehetős súrlódások vannak az egészségügyi törvények alkalmazására hivatott tisztiorvosok és közületek között. Ebben a törvényben tehát immár sok minden egészen természetszerűen javításra szorul és ezt teszi meg a III. fejezet. De én kívánatosnak tartanám, ha az egészségügyi kormányzat már a közeljövőben lépést tenne abban az irányban, hogy az 1876 : XIV. te. helyébe megalkossa a2 egészségügy új fundamentális törvényét. Tudom, hogy sokan vannak orvosi körökben, de laikus körökben is, akik sürgetik és sürgető szükségnek tartják egy egészem- külön egészségügyi minisztérium felállítását. Igen t.. Felsőház! Én magam, de tudom, hogy igen sokan nem vagyunk ezen az állásponton. Azt mondom, bárcsak a fejlődésnek azon a fokán volnánk már, hogy az egészségügyi épületre és szociálpolitikánkra ezt a koronát fel-, téhetnők. Egyelőre azonban még más teendőink és feladataink vannak, amelyek megoldásra várnak az egészségügy terén is. Én úgy látom, hogy egészségügyünk most megfelelő kezekben, az egészségügyi kormányzat, a belügyminiszter úr és az ő munkatársainak kezében jó kezekben van és ez a törvényjavaslat is annak az avatott kéznek bizonysága, amely a közegészségügyet vezeti. Éppen ezért ezt a törvényjavaslatot örömmel elfogadom. (Élénk éljenzés és taps.) Elnök: Mivel úgy látom, hogy a törvényjavaslathoz általánosságban már senki sem kíván hozzászólni, a vitát bezárom. A belügyminiszter úr ő nagyméltósága kíván nyilatkozni. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök úr! Mélyen tFelsőház! Bár a törvényjavaslatot a lefolyt vita scrán nem támadták meg és ezért eleelegendő volna az indokolásra hivatkozva és^ megköszönve azokat az elismerő szavakat, amelyek a felszólalt felsőházi tag urak részéről a javaslattal szemben elhangzottak, egyszerűen a javaslat elfogadását kérnem, mégis legyen szabad néhány megjegyzésre reflektálnom, amelyek a vita során elhangzottak és amelyeket talán nem volna helyes szó nélkül hagynom. Meskó Zoltán felsőházi tag úr főleg az orvosok anyagi kérdéseivel foglalkozott ezzel a javaslattal kapcsolatban és nagyban-egészben keveselte azt a gondoskodást, amely az orvosok anyagi helyzete tekintetében ebben a javaslatban történik. Én itt is hangsúlyozom, amint már a másik Házban is hangsúlyoztam, hogy mindent megtettem az érdekelt orvosok anyagi, helyzetének javítása végett, amit a2 államháztartás jelenlegi helyzete mellett megtehettem anélkül, hogy .az állami alkalmazottak különböző kategóriái között feltétlenül szükséges egyensúy felborítása megtörténnék. Az a panasz, hogy az orvos, akinek talán leghosszabb időt igénybevevő képzésen kell átesnie, aránylag kisebb fizetéssel dotáltatik, mint a többi főiskolai kvalifikációhoz kötöít kategóriák, ez nem áll. Az orvos, aki ugyanabban a helyzetben teljesíti közszolgálatát, mint a többi köztisztviselő, vagyis az az orvos, aki tisztviselői munkát végezés a magánpraxisból ki van zárva, ugyanúgy előrejuthat, ugyanazokat a fizetési osztályokat érheti el, mint bármely más főiskolát végzett ése 1942. évi július hó 14-én, kedden. 57 tisztviselő. Itt azonban egy olyan kategóriáról van szó, amely fizetése mellett a privátpraxisából is keres magának jövedelmet- Nagyon jól tudom, hogy ez a privát-praxis a községekben és városokban nem egyforma, hogy vaunak helyek, ahol ez a privát-praxis aránylag nagyon csekély, de viszont nagyon sok olyan hely van, ahol ennek a privátpraxisnak jövedelme többszöröse annak a fizetésnek, amit az orvos az államtól kap. Ennélfogva igazságosnak és egyedüli helyes megoldásnak azt tartom, amit a törvényjavaslat tartalmaz, Ihogy tudnillik addig, amíg az orvos olyan állásban van, amely mellett privát-praxist folytathat, ne menjen tovább a VII. fizetési osztálynál; mihelyt azonban olyan állásba kerül, amely a privát-praxist kizárja, elérheti az V. fizetési osztályt is. (Helyeslés.) Ez van a törvényjavaslatban. Különösen Papp Kálmán ő méltósága tette szóvá e kategóriák kinevezési és áthelyezési kérdését, hangsúlyozva, hogy feltétlenül kívánatos, hogy az önkormányzati közületeket, illetőleg azok reprezentánsait a - kinevezéseknél és áthelyezéseknél meghallgassák. Ez így történt 1936 óta mindig, mióta a belügyminiszter kinevezési joga statuáltatott és így fog történni ezentúl is. Arra természetesen nem kötelezhetem magam, hogy minden esetben az önkormányzatok kívánsága szeriíit nevezem ki az orvost, mert akkor egyáltalán nem tudnám gyakorolni a kinevezési jogomat, de ahol indokolt helyi érdekek forognak fenn, azokat mindig iparkodtam és mindig iparkodni fogok is ebben a kérdésben figyelembe venni. Ami már most az áthelyezést illeti, természetes, hogy az áthelyezésnél esak a köz(wészséírügyi általános közérdek és emellett lehetőség szerint az orvos jogos magánérdeke lehet a döntő és semmi más. Szóvátették itt az orvosi lakások kérdését, amely tényleg lényeges impedimentuma annak, hogy az orvosok falura menjenek. Tudom, hogy ez nagyon fájdalmas pont és régóta igyekszem minden rendelkezésre álló eszközzel odahatni, hogy azokon a helyeken, ahol az orvos megfelelő lakást nem tud találni, orvoslakást építsenek és én ebben a tekintetben a sajnos, szűkre szabott államháztartási lehetőségeken felül már igény bevettem a társadalmat és nagyon hálás vagyok azért, mert a társadalom lehetővé tette, hogy ezen a téren előbbre jussak. Nemrég megint egy akciót indítottam, amellyel ismét a társadalom segítségét is kérem ahhoz, hogy az orvosi lakások építése tekintetében sürgősebben haladhassunk előbbre. (He. lyeslés.) mert magam is rendkívül fontosnak tartom a vidék orvosi ^ellátottsága szempontjából, sőt majdnem döntőnek tartom a megfelelő orvosi lakások létesítésének kérdését. Meskó felsőházi tag úr megemlékezett a visszacsatolt területi kórházak elhanyagoltságáról és általában a kórházügy elhanyagoltságáról. Én ebben a tekintetben már ismételten őszinte vallomást tettem és megmondottam, hogy magam sem vagyok a kórházak jelenlegi állapotával — még a triancai országbeli kórházak állapotával sem — megelégedve, magam is tudom, hogy lényegesen nagyobb ágyszámra volna szükség, mint amennyi rendelkezésre áll, a mai viszonyok között azonban, amikor minden erőnket más célokra kell koncentrálnunk, sajnos, ebben a tekintetben nem tudunk olyan tempóban előrehaladni, mint az kívánatos volna.