Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-66

Az országgyűlés felsőházának 66. m is tudok ebből a törvényből pontokat, amelyek miatt meglehetős súrlódások vannak az egész­ségügyi törvények alkalmazására hivatott tisztiorvosok és közületek között. Ebben a tör­vényben tehát immár sok minden egészen természetszerűen javításra szorul és ezt teszi meg a III. fejezet. De én kívánatosnak tarta­nám, ha az egészségügyi kormányzat már a közeljövőben lépést tenne abban az irányban, hogy az 1876 : XIV. te. helyébe megalkossa a2 egészségügy új fundamentális törvényét. Tudom, hogy sokan vannak orvosi körök­ben, de laikus körökben is, akik sürgetik és sürgető szükségnek tartják egy egészem- kü­lön egészségügyi minisztérium felállítását. Igen t.. Felsőház! Én magam, de tudom, hogy igen sokan nem vagyunk ezen az állásponton. Azt mondom, bárcsak a fejlődésnek azon a fokán volnánk már, hogy az egészségügyi épü­letre és szociálpolitikánkra ezt a koronát fel-, téhetnők. Egyelőre azonban még más teen­dőink és feladataink vannak, amelyek megol­dásra várnak az egészségügy terén is. Én úgy látom, hogy egészségügyünk most megfelelő kezekben, az egészségügyi kormány­zat, a belügyminiszter úr és az ő munkatár­sainak kezében jó kezekben van és ez a tör­vényjavaslat is annak az avatott kéznek bi­zonysága, amely a közegészségügyet vezeti. Éppen ezért ezt a törvényjavaslatot örömmel elfogadom. (Élénk éljenzés és taps.) Elnök: Mivel úgy látom, hogy a törvény­javaslathoz általánosságban már senki sem kíván hozzászólni, a vitát bezárom. A belügy­miniszter úr ő nagyméltósága kíván nyi­latkozni. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügymi­niszter: Nagyméltóságú Elnök úr! Mélyen t­Felsőház! Bár a törvényjavaslatot a lefolyt vita scrán nem támadták meg és ezért ele­elegendő volna az indokolásra hivatkozva és^ megköszönve azokat az elismerő szavakat, amelyek a felszólalt felsőházi tag urak részé­ről a javaslattal szemben elhangzottak, egy­szerűen a javaslat elfogadását kérnem, mégis legyen szabad néhány megjegyzésre reflek­tálnom, amelyek a vita során elhangzottak és amelyeket talán nem volna helyes szó nélkül hagynom. Meskó Zoltán felsőházi tag úr főleg az or­vosok anyagi kérdéseivel foglalkozott ezzel a javaslattal kapcsolatban és nagyban-egészben keveselte azt a gondoskodást, amely az orvo­sok anyagi helyzete tekintetében ebben a ja­vaslatban történik. Én itt is hangsúlyozom, amint már a másik Házban is hangsúlyoztam, hogy mindent megtettem az érdekelt orvosok anyagi, helyzetének javítása végett, amit a2 államháztartás jelenlegi helyzete mellett meg­tehettem anélkül, hogy .az állami alkalmazot­tak különböző kategóriái között feltétlenül szükséges egyensúy felborítása megtörténnék. Az a panasz, hogy az orvos, akinek talán leghosszabb időt igénybevevő képzésen kell átesnie, aránylag kisebb fizetéssel dotáltatik, mint a többi főiskolai kvalifikációhoz kötöít kategóriák, ez nem áll. Az orvos, aki ugyan­abban a helyzetben teljesíti közszolgálatát, mint a többi köztisztviselő, vagyis az az or­vos, aki tisztviselői munkát végezés a ma­gánpraxisból ki van zárva, ugyanúgy előre­juthat, ugyanazokat a fizetési osztályokat ér­heti el, mint bármely más főiskolát végzett ése 1942. évi július hó 14-én, kedden. 57 tisztviselő. Itt azonban egy olyan kategóriá­ról van szó, amely fizetése mellett a privát­praxisából is keres magának jövedelmet- Na­gyon jól tudom, hogy ez a privát-praxis a községekben és városokban nem egyforma, hogy vaunak helyek, ahol ez a privát-praxis aránylag nagyon csekély, de viszont nagyon sok olyan hely van, ahol ennek a privát­praxisnak jövedelme többszöröse annak a fize­tésnek, amit az orvos az államtól kap. Ennélfogva igazságosnak és egyedüli he­lyes megoldásnak azt tartom, amit a törvény­javaslat tartalmaz, Ihogy tudnillik addig, amíg az orvos olyan állásban van, amely mellett privát-praxist folytathat, ne menjen tovább a VII. fizetési osztálynál; mihelyt azonban olyan állásba kerül, amely a privát-praxist kizárja, elérheti az V. fizetési osztályt is. (Helyeslés.) Ez van a törvényjavaslatban. Különösen Papp Kálmán ő méltósága tette szóvá e kategóriák kinevezési és áthelyezési kérdését, hangsúlyozva, hogy feltétlenül kívá­natos, hogy az önkormányzati közületeket, illetőleg azok reprezentánsait a - kinevezések­nél és áthelyezéseknél meghallgassák. Ez így történt 1936 óta mindig, mióta a belügy­miniszter kinevezési joga statuáltatott és így fog történni ezentúl is. Arra természetesen nem kötelezhetem magam, hogy minden eset­ben az önkormányzatok kívánsága szeriíit nevezem ki az orvost, mert akkor egyáltalán nem tudnám gyakorolni a kinevezési jogo­mat, de ahol indokolt helyi érdekek forognak fenn, azokat mindig iparkodtam és mindig iparkodni fogok is ebben a kérdésben figye­lembe venni. Ami már most az áthelyezést illeti, ter­mészetes, hogy az áthelyezésnél esak a köz­(wészséírügyi általános közérdek és emellett lehetőség szerint az orvos jogos magánérdeke lehet a döntő és semmi más. Szóvátették itt az orvosi lakások kérdését, amely tényleg lényeges impedimentuma annak, hogy az orvosok falura menjenek. Tudom, hogy ez nagyon fájdalmas pont és régóta igyek­szem minden rendelkezésre álló eszközzel oda­hatni, hogy azokon a helyeken, ahol az orvos megfelelő lakást nem tud találni, orvoslakást építsenek és én ebben a tekintetben a sajnos, szűkre szabott államháztartási lehetőségeken felül már igény bevettem a társadalmat és nagyon hálás vagyok azért, mert a társadalom lehetővé tette, hogy ezen a téren előbbre jus­sak. Nemrég megint egy akciót indítottam, amellyel ismét a társadalom segítségét is kérem ahhoz, hogy az orvosi lakások építése tekinteté­ben sürgősebben haladhassunk előbbre. (He. lyeslés.) mert magam is rendkívül fontosnak tartom a vidék orvosi ^ellátottsága szempontjá­ból, sőt majdnem döntőnek tartom a megfelelő orvosi lakások létesítésének kérdését. Meskó felsőházi tag úr megemlékezett a visszacsatolt területi kórházak elhanyagolt­ságáról és általában a kórházügy elhanyagolt­ságáról. Én ebben a tekintetben már ismételten őszinte vallomást tettem és megmondottam, hogy magam sem vagyok a kórházak jelenlegi állapotával — még a triancai országbeli kór­házak állapotával sem — megelégedve, magam is tudom, hogy lényegesen nagyobb ágyszámra volna szükség, mint amennyi rendelkezésre áll, a mai viszonyok között azonban, amikor min­den erőnket más célokra kell koncentrálnunk, sajnos, ebben a tekintetben nem tudunk olyan tempóban előrehaladni, mint az kívánatos volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom