Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-66

54 Az országgyűlés felsőházának û6. i ügyével és a magyar közegészségügy problémáival, amiért ezen a helyen is köszönetünket kell kifejezésre juttatnunk. A magyar közegészségügy fokozottabb fej. lődését megfelelő helyes és böles irányítás mellett a közegészségügy érdekeit szolgáló köz. katonáknak, az orvosoknak köszönhetjük. Ennek az orvosi rendnek megsegítése és olyan helyzetbe juttatása, hogy emberi módon biztosíthassa jövendőjét és családjának jövendőjét is gondok nélkül biztosítva iáthassa, nemzeti és honvédelmi érdek is. Honvédelmi szem. pontból a magyar nép legszélesebb rétegének egészsége és honvédelmi szolgálatra való alkalmassága a mai időkben, de a jövőben is mindenkor végtelenül inagy fontosságú. A népi. szaporodás, a fertőző betegségek elleni védekezés, a gyógyítás, a gyermekhalálozás csökkentése, az anya- és csecsemővédelém terén, és mindazokban a kérdésekben, amelyek az egészségügyi kormányzat fontos és megoldandó problémái, az egészségügyi kormányzat végrehajtó közegei az orvosok. Jól képzett, megfelelő anyagi viszonyok között élő orvosi rendre vám szükségünk. Ezt célozza az előttünk fekvő törvényjavaslat is és bár, amiként már felszólalásom során is kifejezésre juttattam, még nagyon sok tennivaló van, ez a törvényjavaslat a múlttal szemben lényeges haladást jelent. Abbaui a reményben, hogy az egészségügyi kormányzat az orvosi rendnek továbbra is fennálló jogos kívánságait és kérelmeit szemelőtt tartva, azokat majd fokozatosan teljesíti, «őt az óhajok egy részét már a végrehajtási utasításban is teljesíteni fogja, a törvényjavaslatot, amely a magyar nemzet vitális érdekeit szolgálja, elfogadom. (Helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik Papp Kálmán felsőházi tag úr ő méltósága. Papp Kálmán: Nagyméltóságú Elnök Ur! Igen t. Felsőház! Azt, amivel előttem szólott felsőházi tagtársam szakszerű beszédét befejezte, szívesen ismétlem meg laikus hozzászólásom elején, tudniillik a törvényjavaslatot örömmel elfogadom. A mai ülésen tárgyalt " előző hat törvényjavaslat, illetőleg jelentés mind olyan volt, amelyből ki kellett érezniünk a mai háborús idők kívül és belül érezhető szörnyű szelét. Tudjuk, hogy a törvényhozásnak foglalkoznia kell a háború gondjaival és nehéz kérdéseivel, mert ez az első kötelesség manapság, mégis szinte fellélegzünk, amikor ezek után a javasLatok és jelentések után végre olyan javaslatot tárgyalhatunk, amely nem a fegyverekkel, a fegyveres erővel, hanem ellenkezőleg, az életnek, az egészségnek védelmével foglalkozik.' Mindkettő, a magyar föld fegyveres megvédése és a magyar egészség-, a magyar élet szintje nek emelése egyformán fontos, mert csak er kettőből együtt tevődik össze a szebb magyar $8vő. A második kérdéssel, az egészség és az élet védelmével foglalkozik az előttüuk lévő törvényjavaslat, amely az 1940:

VI. és az 1941 :XV. törvénycikkel együtt tulajdonképpen kiegészítője az 1936 :IX. jelzésű egészségügyi kerettörvénynek; ugyanannak az egészségügyi politikának szolgálatában áll, és mikor ehhez hozzászólok, akkor legyen szabad legelőször véleményt mondanom erről az egészségügyi r»olitikáról általában. Amint az előttem szólott felsőházi tagtársam mondotta, e törvényjavaslat tárgyalásállése 1942. évi július hó 14-én, kedden. nál a képviselőházban, de kívül is folyóiratokban, napisajtóban a magyar közvélemény, mondhatnám, egyöntetűen meghajtotta az elismerés zászlaját ez előtt iaz egészségügyi politika előtt és mi, a Felsőház, azt hiszem, szinten igen szívesen csatlakozunk ehhez az elismeréshez. (Ügy van!) Nem is tehetünk mást, igen t. Felsőház. A törvényhozásnak ugyan nem az ia feladata, hogy tömjénezzen és dicsérő szavakat zengjen bárkinek, azt hiszem azonban, időszerű és kötelességünk nekünk e magas Ház színe előtt is kifejezést adnunk annak az önérzetes meggyőződésünknek, hogy mi az egészségügy terén sem vagyunk egyetlen nemzetnél sem alábbvalók. Elesén bizonyítja ezt már maga az ta körülmény is, hogy ezekben a háborús időkben, amikor tele vagyunk háborús gonddal és mind a két kezünk tele van munkával, a törvényhozás talál időt és nyugalmat ahhoz, hogy ezt az egészségügyi törvényjavaslatot nyugodtan tárgyalja. A magyar egészségügyi politikának, amely az utóbbi években itt hazánkban életbelépett, talán legpregnánsabb kifejezője és megtestesítője az Országos Közegészségügyi Intézetnek munkája. Igen kívánatosnak tartanám, ha mindenki, különösen, aki közügyekkel foglalkozik, megnézné ezt az intézetet. Legyen szabad felsőházi tagtársaimnak is figyelmébe ajánlanom, hogy olvassák el ennek az intézetnek évi jelentését. Amikor a Közegészségügyi Intézetnek 1940. évi jelentését elolvastam, ugyanakkor előttem volt a nagy német birodalom egyik esztendejéről szóló egészségügyi jelentés és* megállapítottam, hogy nekünk egyáltalában semmi tekintetben sincs okunk szégyenkezésre. Aki figyelemmel kíséri a magyar közegészségügyet, annak meg kell állapítania, hogy ez az intézet és az ő munkásai szerte az országban, az orvosok különösen a fertőző betegségek, a roncsoló toroklob vagy a kanyaró elleni küzdelemben gyönyörű eredményeket értek el. Hasonlóképpen a tífusz elleni küzdelemben igen kedvezően leszorították mind a megbetegedési, mind a halálozási arányszámot. Vagy, hogy egy más példát mondjak, amely közel esik hozzám, az én városomnak, Sopron-/ nak birtokában van Brennbergbánya. egy kis bányatelep, és ennek munkásai között régebben meglehetősen dühöngött egy elég veszedelmes bányászbetegség, az úgynevezett aiagútbetegség, amely azon a kis bányatelepen kö. rülbelül hatszáz munkásnak bénította meg munkaerejét és tette tönkre egészségét. Megfeszített komoly munka után, amelyben az Egészségügyi Intézet is, de az orvosok is részt. vettek, elérték azt, hogy ezt a betegséget teljesen elfojtották. Ma ebben a bányában egyetlenegy ilyen betegünk sincs; Eme eredmény elérésének érdemében természetesen egyformán osztozik közegészségügyi kormányzatunk, azután a Közegészség, ügyi Intézet vezetősége, de osztozik benne — ezt talán elsősorban kellett volma említenem — a magyar orvosi kar minden egyes orvosa, osztoznak benne az orvosok hivatalos képviseletei, a kamarák, azután egyéb egyesületek, a Mone., vagy pedig az Epol., de sajtójuk is, például az Orvosi Hírlap, annyi elevenséggel és bátor, de objektív hangon veti fel az orvosi és egészségügyi problémákat, hogy érdeklődést kelt a laikus közönség körében is. Az ilyen intézmény és az ilyen egészségügyi politika,