Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-65

âô Àz országgyűlés felsőházának 65. ütéí pellációja napirend előtt való előterjesztésére' adtam engedélyt Gróf Esterházy János ő méltóságát illeti a szó. Gróf Esterházy János: Nagyméltóságú Elnök Űr! T. Felsőház! Nem tudok elképzelni olyan embert, — különösképpen ha ennek a Háznak is tagja — aki törvényhozói felelősségének teljes tudatában ne volna meggyőződve arról, hogy a legfontosabb nemzeti érdek ma a jogrend betartása, (Ügy van! jobb felől.) hiszen nincs semmiféle olyan érdek, amely megérné ma &

f jogrend aláaknázását. Az ilyen aláaknázás kétségkívül lassan, de biztosan teljes jogbizonytalanságra, anarchiára és káoszra vezetne; Fokozottan áll ez a tétel arra az esetre, ha ez a bomlasztási ténykedés közhatalmat gyakorló szervek vagy személyek részéről történik, hiszen a közhatalmat gyakorló szervek kötelessége éppen az, hogy a jogrendet megóvják, biztosítsák, hogy a törvényeket végrehajtsák, nem pedig az, hogy ezekkel ellentétben cselekedjenek. Teljesen közömbös ebből a szempontból, hogy a törvényszegések milyen okból vagy milyen célból történnek, hogy nénszerííek-e vagy népszerűtlenek. Teljesen mellékes, hogy a törvényt megszegő közigazgatási szervnek mi a célja, mi az elgondolása, sőt az is teljesen közömbös, hogy ez a cél helyes-e vagy sem, mert ennek a kér'désnck elbírálására és eldöntésére nem az illető közigazgatási szerv, hanem — amíg ebben az országban a jogrend igazi értelmében megvan — egyedül a törvényhozás illetékes. A törvényhozásnak ez nemcsak joga, hanem kötelessége is és ha ezt a kötelességét elmulasztja, akkor elkerülhetetlenül be kell következnie a teljes káosznak, mert hiszen egyes szolgabírónak, kormánybiztosnak, miniszteriális tisztviselőnek lehet ilyen társadalmi ideálja, vagy másféle ideálja, lehet ugyanazon idő folyamán sokszor különböző a társadalmi felfogása, azonban ha ezek mind tetszésszerint érvényesülnek, akkor a jogrend teljes felborulása elkerülhetetlen. T. Felsőház! Ezek az igazságok akkor is alapvető igazságok maradnak, há történetesen a népesség egy olyan rétegéről van szó, amely ma nem örvend rokonszenvnek, értem alatta a zsidóságot. Bármilyen antiszemita legyen is valaki, felelőssége teljes tudatában azt kell, hogy mondja, hogy a zsidók és az ellenük való f

ryűlölet nem érik meg azt, hogy e miatt vészéyeztessük az állami élet biztonságát, a teljes jogren'det és gyengítsük a jogrendbe vetett hitet. Ezzel én nem a zsidók mellett, hanem kizárólag a hatósági közegek részéről megnyilvánuló^ felforgatás ellen foglalok állást. Nem az a célom, hogy alapjaiban felvessem itt ma a zsidókérdést, de nem lehet és nem szabad szemet hunyni, hogy ezen a területen ijesztő mértékben látjuk a kisebb és nagyobb túlkapások önkényét és hogy ez szinte rendszerré lett a rendszertelenségben . és &

r jogbizonytalanságban. Nem akarok kitérni például arra a bánásmódra, melyben a zsidótörvényből expressis verbis kivettek részesülnek, nem akarok kitérni az iparügyi minisztérium egész különös törvénymagyarázatára, stb., stb., mai interpellációmnak egyedüli célja az, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltóságának a sportszövetségek szervezetének szabályozása tárgyában kibocsátott 239.000. számú rendeletével foglalkozzam, amely gyökerében és részleteiben törvényellenes. E rendelet 2. §-ának 3. bekezdése így szól (olvassa): »Sportegyesületnek tagja nem lehet az, akit a házassági törvény definíciója szerint zsidónak kell 194-2, évi június hó 9-én, kedden. tekinteni és az olyan sportegyesületet, mely ennek a ren'delkezésnek nem felel meg, fel kell oszlatni. Ezt a rendeletet a miniszter úr ő nagyméltósága az 1941 : XII. tc.-re alapítja, mely törvénynek a címe: a közoktatásügyi igazgatás egyeszerüsítése, tulajdonképpen tehát ez a rendelet a most idézett törvény 3. §-ában foglalt felhatalmazásra van. alapítva. Normálisan gondolkodó embernek már az is ifeltűnik, hogy egy ilyen rendeletet hogyan lehet^ arra a törvényre alapítani, mely a közoktatásügyi igazgatás egyszerűsítéséről szól, mert hiszen ennek a két dolognak egymáshoz semmi köze nincs. A közoktatásügyi igazgatás egyszerűsítéséről szóló törvény alapján a kormány kibocsátott egy rendeletet, az 5520/1941. számút, melyben az ifjúság honvédelmi nevelését ég testnevelését egységesen szervezi jneg és evégből egy országos vezető állását rendszeresíti, akinek a^ rendelet 2. §-a f) pontja szerint feladatköréibe a társadalmi, sport, valamint a sportszövetségek és sportegyesületek ügyeinek intézése tartozik, mégpedig a rendelet 3. §-a szerint a vallás- ésközoktatásügyi miniszter nevében, kimondván ez a 3. §., hogy ez a rendelkezés nem érinti az említett miniszter miniszteri felelősségét. Ugyanezen rendelet 6. §-ának 2. bekez'dése kimondja, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter a társadalmi sportegyesületek megalkotásának és működésének szabályait, továbbá a sportszövetségek szervezetét és az ezek irányításához szükséges szervezeteket rendeletben állapítja meg. Erre a jogforrásra hivatkozik a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltósága 239.000/1942. számú rendelete, amelynek 2. §-ában az általam kifogásolt rendelkezés foglaltatik. Nézetem szerint ez a rendelkezés több vonatkozásban a legsúlyosabb kritikát hívja ki, mert az intézkedésnek nincs gyökere a ko

vmánynak 5520/1941. számú rendeletében, sem pedig az 1941 : XII. törvénycikkben. Igaz ugyan, hogy az 1941 : XII. törvénycikk 3. §-a felhatalmazza a kormányt, hogy az ifjúság honvédelmi nevelését és a testnevelést egységes vezetés alá helyezze és az evégből szükséges szervezeti és egyéb szabályokat szükség esetén a fennálló jogszabályoktól eltérően is rendeletben megállapítsa. De olyan rendelkezést, amilyent az általam kifogásolt rendelet 2. §-a kimond, az említett Összkormányrendelet nem tesz és a legelemibb jogelvek megsértése nélkül nem is tehetne. Nem tehetne pedig a következő okokból: Akármennyire rokonszenves vagy ellenszenves a magyar állampolgárok ilyen vagy olyan csoportja, nem lehet kétség aziránt, hogy alapvető tétele a magyar alkotmánynak, hogy az összes állampolgárokat — hacsak ezalól tételes törvény kivételeket nem statuál — polgári és politikai jogegyenlőség illeti meg. Hogy ez az egyenjogúság a magyar alkotmánynak alapvető tétele, ez nemcsak szokásjogon alapul, hanem kifejezetten tételes törvényeinkben van megállapítva. Ezért meg kell állapítanom, hogy az 5520/1941. számú kormányrendelet sem térhetett volna el ettől a szabálytól anélkül, hogy az alkotmányt megsértené és az 1941 : XII. törvénycikk 3. §-ában kapott felhatalmazás semmiképpen sem értelmezhető úgy, hogy a benne előírt szabályozás ellentétben állhat alkotmá-