Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-75
210 Az országgyűlés felsőházának 75. ülése A tudósok, amikor egy nemzet kul turf okát meg akarják határozni, egyéniségük szerint a legkülönbözőbb mértékek alkalmazásával kísérleteznek. Némelyek az évi szappanfogyasztást vagy fogkefefogyasztást vélik döntőnek, mások az^ évenként megjelenő könyvek számával mérnek. Természetesen csak több és különböző hatótényezők összevetésével lehet az igazságot félig-meddig megközelíteni. Azt hiszem, hogy kultur fokmérő eszköznek nem volna rossz a megkötött életbiztosításoknak a lakosság számarányához való százalékos kimutatása. Ha azonban ezt fogadnánk el mérőszalagnak, hazánknak — sajnos '— igen alacsony fok jutna a kutúrnemzetek lépcsőjén. Ez így kellemetlen annak, aki hallgatja, de annak is, aki kimondja. Szerény felszólalásom célja nem is a magasztalás és tömjénezés, hanem a hiányosságok őszinte feltárása. Tessék jól megérteni, nem nemzetemet akarom kisebbíteni, hanem ellenkezőleg, előbbre akarom vinni azáltal, hogy azok orvoslására ösztönzést adjak. A biztosítás arcvonalán Mag varország szégyen teljesen el van maradva a t többi nemzet mögött. Vessünk egy rövid pillantást a statisztikára. Amíg az Egyesült Államokban a lakosság 92%-a, Németországban 40 9 A>-a,, — * ez a szám azóta erősen mesm övékedet —• Itáliában 70°/o-a. Franciaországban 60%-a élvezi az életbiztosítás élőn veit, addig nálunk Magyarországon csak 3.5%-a. Ka kutatjuk, hogy e feltűnő és fáidalma» elmaradásnak mik az okai. akkor különböző ténveznk-re ibnkkannnk. Először is^ azt látjuk, íbncry korônséernnk nincs elé er« 1 * 5 átitatva É "iÖ* vőro, való írondoskodás érzésétől: nem tndía' eléargé felfogni az életbiztosítás rendkívüli fontosságát. Viszont azt is el kell ^ismerni, hogy igen sok ember életében a 1 biztosítás gondolata több bosszúságot, keserűséget _ okozott, mint örömet és megelégedést. A biztosítási gondolat megtestesítőjét sokan csak egy ellenszenves, bőbeszédű, rendszerint erős> faji jelleggel' bíró ügynökben látják, aki őket már legalább egyszer becsapta. # Másoknak talán, volt valamikor tűz vagy jégbiztosításuk, de kár esetén kevesebbet kaptak, mint amennyire számítottak és azért vannak elkeseredve. Ismét másoknak volt életbiztosításuk, de az eiső világháború után az elértéktelenedés következtében elvesztették az évek hosszú során át befizetett öszegeket. Mindezekre feltette H koronát az 1930*ais években a Phönix osztrák biztosítótársaság bukásai amely rengeteget ártott a biztosítási gondolatba vetett bizalomnak. Igen t. Felsőház! A festett sötét kép nem változtathat azon. hogy a biztosítási gondolat szép, magasztos és pártolandó eszme, amely atz egyes egyénre és ezek tömegén keresztül a nemzetre csak jó és üdvös lehet. Itt legelsősorban az életbiztosításra gondolok és pedig azért, mert ez kivétel nélkül mindenkit érdékel. Van olyan ember, akinek háza soha le nem égett» van olyan, akit a jég még soha el nem vert, vagy akinél soha be nem törtek, aki soha lányát még férjhez nem adta, vagy akit baleset sohasem ért és akinek az állatja csak akkor Ihlull el, ha levágja;; olyan ember azonban, aki soha meg nem halt, legfeljebb a cigány mellett hallható. Ezért foglalkozom elsősorban az életbiztosítással. Ha egy családtagot elragad a halál, ez 1942. évi december hó 10-én, csütörtökön. nemcsak súlyos lelki fájdalmat okoz, hanem tetemes költséget is, amely a gyengébb anyagi viszonyok közt élőket a szívfájdalmon felül anyagi gondokkal is sújtja, sőt sűrűn egymásután bekövetkező halálesetek egyes családok teljes anyagi romlását is okozhatják. Ha azonban életbiztosítás áll fenn» a sorssujtott család tőkéhez jut, rendkívüli költségeit abibol fedezheti és ez bánatát is elviselhetőbbé teszi. Ha Pedig megérésre kötötte ai biztosítást, öreg napjaira gondmentes életet bizosíthat magának. Az pedig az államra sem.leheti közömbös, hogy a sokezer családban előforduló haláleset folytán évente sok esetben meginogjon a vagyoni egyensúly, az adófizetési készség is gyengüljön, hiszen adófizető polgárokról vain szó. A kormányzatnak, tehát nemzeti szempontból is, de, még fiskális szemszögből is fontos érdeke -.kell, hogy legyen, a biztosítás gondolatának és különösen az életbiztosítás jobban váló elterjedésének aláttámasztása és minden eszközzel való istápplása. Mik volnának már most azok a módok, amelyekkél a kormányzat ennek a célnak szolgálatára siethet? Ezeknek felsorolása igénytelen felszólalásom tulajdonképpeni tárgya. Először is meg kellene találni a módját annak, hogy a biztosítótársaságok összeségének hivatott képviselői már a törvények alkotásánál is szóhoz jussanak és szaktudásukkal a köznek szolgálatára állhassanak. Másodszor égetően szükséges a közönség széles rétegeiben felvilágosító munkát végezni, a biztosítási gondolatot, annak áldásait minél szelesebb körben ismertetni, amit már az elemi iskolákban meg kellene kezdeni, a középiskolákban folytatni, de főleg belevinni az egyetemek életébe, hogy ne kerülhessen ki onnan egy ifjú sem, aki na ismerné annak lényegét és ne legyen tisztában amnak jelentőségével. Harmadszor megfontolandó, nem volna-ehelyes a biztosítások megkötését bizonyos adóelengedésekkel serkenteni? Gondolok itt elsősorban egy olyan határvonalra, amelyen alul a biztosítási díj adómentes lemmé, vagyis a jövedelmi adóból levonásra kerülhetne. Megjegyzem e helyem, hogy a német birodalom anynyira megy az életbiztosítás támogatásában, hogy 60 Reichsmarkig az államkincstár terhére fizeti a magánosok biztosítási díjait. Ezzel éppen a kisemberek életheiztosítását lehetne előmozdítani. Negyedszer: amint bizonyára tudni méltóztatik, a törvény előírja a díjtartalék képzését, vagyis a biztosító társaságok kötelesek ilyetni hevételeik, circa 75 szá-, zalékát tartalékolni, azaz valamilyen 1 értékbe belefektetni. A törvény azt is körülírja, hogy ez a befektetés milyen értékben történjék. Sajnos, itt az ingatlanban való- elhelyezés igen szűk körre van szabva, tíz százalékra, amit esetleg a felügyelő hatóság bizonyos esetekben felemelhet. A közönség bizalmának megszilárdulása szempontjából nagyon helv énvalónak tartanám, hai ezt a tíz száalékos limitet ki lehetne tágítani 40—50 sázalékra. Utóvégre mégiscsak az ingatlan az, ami a legkevésbbé van kitéve a devalváció veszedelmeinek és ha a hozam más befektetésekkel szemben csekélyebb is. de a biztonság 1 szempontiából azzal más tőkebefektetés méersem verspnyezhet. A közönség" nedie" azt nézi. és oda viszi a pénzét, ahol nagyobb biztonságot lát. I
