Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-57

484 Az országgyűlés felsőházának 57. ülése dése szempontjából is fontosaknak tart, tudniillik a gazdasági ismeretekkel szemben. Ezen nem segít a felületi kezelés, az, hogy bizonyos társadalmi osztályokból kiemeljük a tehetségeseket és mint janicsárokat visszük át a latéiner pályára. Előttem mindig a belga, dán, német, stb. fejlődés van, ahol a kisgazdaosztálynak általános műveltség nívóját emelték, szaktudását igazán a maximumra fejlesztették s azután megindult egy nagy szövetkezeti mozgalom, amely anyagi alátámasztást adott a kulturális fejlődésnek és így a kisgazdaosztály nem egyesekben, hanem százezres tömegekben vált a nemzet gerincévé. {Ügy van! Ügy van!) A magyar kormányzat, mint a költségvetésből méltóztattak látni, egy nagy átértékelési mozgalmat indított meg a gazdasági élet minden vonalán. Fejleszti a mezőgazdaságot^ keresztény kézre juttatja a kereskedelmet, az iparfejlesztésnek talán most még inkább a hadi oldala domborodik ki, de ez kétségkívül a béketermelésnei is kihatással lesz- Mindennek alapjai le vannak fektetve, a költségvetés egyes tételeiben. De- itt kell utalnom arra, hogy minden gazdasági fejlődésnek az alapja tulajdonképpen a nevelés. Hiába adok valakinek földet — és itt különösen figyelmeztetem azokat, akik azt hiszik, hogy az új kisgazdaosztály megteremtéséhez elég a földosztás —, ha nem ért a földhöz, ha nincs képesítve közgazdasági szempontból a föld termékeinek megfelelő értékesítésére; el kell buknia, tönkremegy. (Ügy van! Ügy van!) Éppen ezért nagyon fontos, hogy a gazdasági irányú oktatás nagyobb erővel érvényesüljön Magyarország közoktatási politikájában. Amihez elsősorban értek és amivel sajnos, már sokkal hosszabb idő óta foglalkozom, mint ahogyan ezt, ha egy picit hiú volnék, szabad volna elmondanom: a mezőgazdaság szorul rá leginkább az iskolák fejlesztésére. A mezőgazdasági iskolák két minisztérium hatáskörébe tartoznak. Ez a két minisztérium 30 esztendőn keresztül, ez ügykört tekintve, meddő vitákban élte ki magát (Ügy van! Ügy van!), hogy kié az, iskola, ki rendelkezik felette. (Ügy van! Ügy van!) A jelenlegi kultuszminiszteir, boldogult Darányi Kálmánnal, mint földmívelésügyi miniszterrel, teremtette meg először a harmóniát, hogy ne egymás ellen, hanem együttesen dolgozzanak a mezőgazdaság fellendítéséért. Figyelmeztetek erre mindenkit, mert mind a képviselőházban, mind itt, is, bár szórványosan, megnyilvánult megint a régi hang, versengéssé akarják ismét visszafejleszteni azt a nemes versenyt, amely mind a két minisztériuma alá tartozó intézményeket kell hogy vezesse, hogy minél többet szolgáltassanak elsősorban azoknak a kisgazdáknak szakismeretekkel való ellátására, akik rá vannak utalva mind a két minisztérium összes iskoláinak oktatására. Ha tízszer annyi iskolánk volna, akkor is találna mindegyik munkateret. Különösen lehetetlennek tartom azt a támadást, amelyet a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi ! Egyetem mezőgazdasági karával szemben hallunk. Vegyék egyszer már tudomsául az illető urak, — erről Németország mezőgazdasági oktatásának fejével a múltkor hosszabb beszélgetést folytattam — hogy külföldön régen túl vannak azon az állásponton, amelyet Teer Albert száz évvel ezelőtt, Liebig 60 évvel ezelőtt s Kühn Gyula is körülbelül 50 évvel ezelőtt hirdetett, hogy 19Ul. évi december hó 20-án, szombaton. a mezőgazdasági többtermelés tisztán természettudományi vonalakon folyik. Ma t már minden modern üzempolitikus, agrárpolitikus tudja, hogy a mezőgazdasági termelésnek két vonala van: egy természettudományi és egy közgazdasági. Addig nem lehet a sokat felpanaszolt ingótőkével szemben a függetlenséget a gazdának biztosítani, amíg az a gazda maga is nem tudja, mi a kereskedelem és mi az értékesítés, az anyagbeszerzés módja, amíg nem ismeri az állammal és mindenféle más közigazgatási kapcsolatokkal szemben fennálló kötelezettségeit, és a rendelkezésekben eligazodni nem tud. Ezeknek az intézményeknek — tőzsdének, a vámhatóságnak, stb. — a székhelye a város s emiatt Németországban újabban egyetlenegy gazdasági akadémiát kinn a vidéken nem létesítettek. Arra ne hivatkozznak, hogy náluk csak egy mezőgazdasági főiskola van a fővárosban. Nem a fővároson van a hangsúly, hanem: a városon. München nem főváros, hanem éppen úa:y város, mint Halle, éppen úgy város, mrnt Berlin vagy Budapest, ahol nagy közgazdasági intézmények vannak s ott a közgazdasági vonalat tartani lehet. Egyébként a műegyetem pátyi tangazdasága — akárki megnézheti — igen elhanyagolt; gazdaság volt és tíz esztendő alatt Magyarország első mintagazdaságává fejlődött. Ha a miniszter úr fel tud még ott egy internátust építtetni, hogy ne autóbuszon kelljen kiszállítanunk fiatalságunkat, hanem az ott lakhassék is, akkor nemcsak a közgazdasági, hanem — mint Németországban mondják — az lnspektoren-Wissenschaft-ot is megfelelő módon tanítani tudjuk neki. (Ügy van!) De ennek ellenére is hangsúlyozom, hogv a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek egyetlen olyan tanára sincs, aki azt mondaná, hogy felesleges bármely gazdasági akadémia, és egyetlen olyan tanára sincs, aki hozzá ne járulna az akadémiák fejlesztéséhez. Én. mint a felsőház tagja mondhatom : százszázalékig magamévá tettem a gazdasági akadémiák tanári karának azt a memorandumát, amelyet mindanyian méltóztattak megkapni és _ amelv illetményeiknek az egyetemi tanárok illetményeivel való azonosítására vonatkozik, mert azt a nagy kutatómunkát, amelyet ezeknek az akadémiáknak a tanári kara végez, mint egyetemi tanár megbékülöm, sokra tartom és anyagiakkal is alátámasztatni kívánom. Nincs tehát itt semmiféle eltérés, de méltóztassanak megérteni azt, hos^y^ a mezőgazdasági oktatásnak a maximumát, amelyet mi adunk, bántatlanul, büntetlenül támadni nem engedjük és nagyon kérem & miniszter urat, — aki büszke lehet erre a& intézményére, — hogy hasonlóképpen méltóztassék minden alkalommal védelmébe venni fakultásunkat. (Helyeslés.) Ezekután át kell térnem egy kérdésre, (Halljuk! Halljuk!), amely meglehetősen sok gondot okoz a kultuszminiszter úrnak és a felsőoktatás minden tanárának, ideértve f a gazdasági akadémiákat is. A főiskolákon kétféle munka folyik: tanító- és kutatómunka. Azon lehet vitatkozni, hogy melyik a fontosabb, a tanítói vagy a kutatói munka. Ha mi Zrínyi mondását akarjuk követni, hogy a magyar nemzet semmi nemzetnél nem alábbvaló, akkor nekünk nemzetközi kultúrvonatkozásban is be kell bizonyítanunk, hogy nemcsak járszalagon járunk, vagy ahogy a képviselőházban az