Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-56

Àz országgyűlés felsőházának 56. ülése kölcsönköt vény a piacra, csak azért, hogy a közönség pénzhez jusson. Én tehát igen helyesnek látom a pénzügyminiszter úrnak azt a politikáját, hogy a szükségleteknek lehető legnagyobb részét adóval kívánja fedezni. Legyen szabad azonban rámutatnom arra, hogy pénzügyi rendszerünknek van egy olyan súlyos kérdése, amely azt az áralakulást, amely előtt most állunk, meglehetősen megnehezíti és ez a kamatkérdés. A kamat bizonyos mértékig maximálva van, a helyzet azonban a"z, hogy a fiatal keresztény vállalkozó különösen akkor, ha dolgozni akar, amikor hoszszajbb időre van ipénzre szüksége, ma 10'5— 11%-on alul pénzhez hozzájutni nem tud. Hiába 6*5 vagy 75% az a kamat, mihelyt egyszer airról van szó, hogy azt 9—10 hónapos üzem- vagy munkaidő tartamára le kell kötni, akkor a lekötésért jár egy külön 2-5—3%-os jutalék. Most méltóztassék ehhez a yáltóbélyeget minden negyedévben hozzászámítani — ez 02% negyedévenként — s akkor szépen kijön a 11—11-5%, Ezzel a kamattal kezdő ember ma az életnek nekiindulni nem tud, különösen nem tudnak a kezdő vállalkozók. Ezért tiszteletteljes kérésem a pénzügyminiszter úrhoz: méltóztassék valamilyen módot találni arra, hogy ezek az emberek olyan feltételek mellett juthassanak hozzá ahhoz a tőkéhez, amely a folytatólagos munkához kell, amely kamatot ma az ár-kormánybiztosnak szigorú haszonmegállapításai mellett meg lehet bírni, úgyhogy az a kezdő ember bizonyos mértékig meg is erősödjék. Az az összeg ugyanis, amelyet az alap bocsát a kezdők rendelkezésére, ez a hosszabb lejáratú hitel rendszerint csak arra elegendőj hogy az első legszükségesebb irodafelszerelést, helyiségbérletet, esetleg egy-két munkaeszköz megszerzését fedezni lehessen belőle, de magának a munkának a folytatásához már nem elegendő. Én úgy érzem, ha a pénzügyminiszter úr ezt az összeget megfelelő formában, olcsó kamatozás mellett bocsátja rendelkezésükre, ez ne<m lesz kiadás, hanem csak átfutó tétel, amelynek állandóan meglesz a fedezete, amely bizonyos idő mulya visszatérül és amelynek segítségével fiatal generáció meg tud majd erősödni annyira, hogy később, a nehezebb időkben is teljesíthesse a maga hivatását. Még egy kérdésre akarnék itt kitérni. Ez a kérésem már nem a pénzügyminiszter úrhoz, hanem a gazdasági csúcsminiszter úrhoiz irányul. Régóta hangoztatjuk már, hogy nem bírjuk el az adminisztrációnak azt a módját, hogy a legkisebb jelentőségű kérdésben is négy-öt minisztériummal, a Kereskedelmi Hivatallal, az áirkormánybiztossal, meg az anyaghivatalokkal kell tárgyalnunk. (Ügy van!) Az eredmény, a következmény ilyenkor ugyanis az, hogy minden intézkedés elkésik. Méltóztassanak elhinni, az ellátás terén keletkezett nehézségek 90 százalékban onnan eredtek, hogy az intézkedések nem jelentek meg idejében. A ármaximálás egyes tételei mindig 7—8—10 héttel kullogtak utána a már beállott körülményeknek és ezért nem tudtunk azokkal sohasem lépést tartani. . De még

ff egy kérésem volna ezzel kapcsolatban. Elsősorban egyenlő elbánást és következetességet kérek. Méltóztassanak megengedni, hogy példát hozzak fel arra, hogy ez az egyenlő elbánás és köyekezetesség mennyire nincs meg. A pénzügyminiszter úr felemelte a forgalmiadót, illetve a forgalmiadóváltságot, a kormányrendelet kimondta, hogy ezt a forgalmiadóváltságtöbbletet a termelő átháríthatja a -FELSŐHÁZI NAPLÓ II. 194,1, évi december hó 19-én, pénteken, 465 vásárlóra, egyes árukat azonban, például a tűzifát, kivonta az áthárítás lehetősége alól. Megadta,, azonban ezt a lehetőséget a szénnél és a műfaválasztékoknál. Méltóztassék megmondani, miért esik ilyen elbírálás alá az egyik választék, amely talán éppen a legnagyobb tömegterméke egy gazdaságnak és miért vonja el az árkoirmánybiztos úr a kormányrendeletben biztosított jogot a termelőtől. A kormányrendelet ugyanis később jelent meg, mint az árkormánybiztos úr maximáló rendelete. Ennek ellenére az árkormánybiztos úr azt helyezte kilátásba az áthárítás esetére, hogy az illetőket az uzsorabíróság elé fogja állítani, amire természetesen a termelők közül egyetlen egy sem vállalkozott. Valahogyan nem vagyunk egészen tisztában azzal, hogy ezekben a kérdésekben a • miniszterelnöki rendeletekkel vájjon a kormány rendelkezik-e, vagy pedig az árkormánybiztos. Még egy kérésem van, ez pedig a köztisztviselőknek azzal a kérvényével kapcsolatos, amelyet én szignáltam és terjesztettem be a t. Felsőházhoz. Tudom, hogy az intézkedés útban van s talán már nem is napok, hanem csak egy nap kérdése, hogy a rendelet megjelenjék. Engedje meg a^pénzügyminiszter úr, hogy bár a rendeletet még nem ismerem, mégis a rendeletért, mint megértő jóindulatának jeléért előre is köszönetet mondjak és arra kérjem, hogy a tisztviselői karral szemben ezentúl is tartsa meg ezt a jóindulatot, ezt a megértést. Itt is és a pénzügyi bizottságban is hangzottak el aggodalmak olyan értelemben, hogy az állami tisztviselői kar túlságos mértékben szaporodik. Az illető urak azonban nem méltóztattak számotvetni azzal, hogy milyen mértékben szaporodtak az állam teendői és hogy mennyi szolgáltatást méltóztatnak maguk a felszólaló urak is követelni az államtól azzal szemben, amit az állam eddig teljesített. Méltóztassanak ehinni, amikor én a javadalmazás felemeléséért emelek szót, egyúttal a teljesítőképesség felemeléséért is szót emelek; Nagyon szeretném azonban, ha ezt a teljesítőképességet olyan formában emelné a kormányzat, amely formában a (háborúban is bizonyos mértékig segítségére sietett a tisztviselői karnak éspedig abban a formában, hogy a legfontosabb közszükségleti cikkeket minden külön nehézség és ácsorgás nélkül biztosította részükre. Engedje meg a pénzügyminiszter úr, hogy ez alkalommal újból megemlítsem azt, amire a pénzügyi bizottságban is volt szerencsém rámutatni és amire itt éppen a kisiparosság és az ipari munkásság képviselője is rámutatott, amiben tudniillik nemcsak a tisztviselőknél, hanem a munkásosztálynál is a munkafegyelem és munkateljesítés egyik legfontosabb és leglényegesebb biztosítékát látnám, hogy tudniillik az ellátást méltóztassék a termelő üzemen keresztül a teljesítéshez kötni. Az ország észak-, keleti részein ma az a helyzet, hogy a napszámos naponta 8—10 pengőt keres, a fuvaros naponta 42—45—50 pengőt keres, de csak három napig dolgozik s utána a következő három napon munka nélkül van. Miért? Azért, mert hiszen azt a keveset, amire szüksége van, ebből bőségesen fedezni tudja, igénye pedig egyáltalán nincs. Méltóztassék megengedni, hogy utaljak a nagy háborúban ezzel kapcsolatban követett eljárásra, bizonyos mértékig joggal, mert hiszen Nagy-Magyarország faellátása és ezeknek az ügyeknek az intézése az én kezemben volt. A termelő üzem nálunk kapta meg a munkáséilá72