Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-55

404 Az országgyűlés felsőházának 55. ülése akik méltók rá és akik a jövőnek ígéretei is. (Helyeslés.) De nem helyeslem azt sem, hogy még mindig nem tisztáztatott bizonyos egyetemeken a tiszteletdíjaknak és fizetésekneK a helyzete. Nagyon óvatosan kívánom ezt megemlíteni, nehogy félreértést okozzak, de rá kell mutatnom arra, hogy a bizalom a tanárok és a hallgatók iránt nagyon sok tekintetben ettől a bizonyos vizsgadíjaktól és az abban való részesedéstől függ. Én az egész dolgot rendezném és amint rendezem a tanárok előadói kötelességét, éppúgy rendezendő a tanulók hallgatási kötelessége is. Mert ha megkívánom attól a fiatal paraszt gyerektől, hogy már 14 éves korában dolgozzék, ha megkívánom az iparostanonctól és a kereskedőtanonctól, hogy a fiatalságát ne dorbézolja el, akkor joggal kívánom meg az egyetemi polgártól is, hogy legyen az egyetemen, tanuljon ott és annak eredményét mutassa is meg. (Ügy van! Ügy van! Taps.) Mélyen t. Felsőház! Itt is, ha szabad ezt monüanom, egy kicsit nem vagyunk egészen őszinték. Az egyetemi hallgatónak például az egyetemen előadásokat kell hallgatnia. Ugyanakkor az egyetemi hallgató közszolgálatba lép, tehát nem az egyetemen van, hanem a hivatal; ban díjnokoskodik és amikor így, mint mezei jogász elvégzi az egyetemet, akkor nemcsak hogy kinevezik, hanem ezt a négy évet, amelyet törvényellenesen végzett el és amelynek eredményét törvényellenesen kapja meg, beszámítják a szolgálatába. így történik meg, hogy 53—54 éves korukban hivatalosan kiöregedett emberek lesznek, akik a hivatalból kötelesek nyugdíjba menni és panaszkodnak, hogy íme, minket munkaképes fiatal korunkban küldenek nyugdíjba. Ha az egyetemi hallgató az egyetemen végezte volna a dolgát és ott megállta volna jól a helyét és azt a négy évet nem számítanák be neki, akkor ő sem panaszkodhatnék, a közhivatal sem panaszkodhatna, mert akkor tényleg a jogban jártas kiváló emberek ülnének ott. Nem azt mondom, hogy nincs olyan, aki így is kiváló, ha így végezte az egyetemet, mert ismerek olyat, aki tényleg kiváló és nagy szolgálatot teljesítő munkása az államnak, de nem lehet ezekből a kivételekből rendszert csinálni és én tapasztalatból tudom azt, hogy az a szegényebb egyetemi hallgató az ösztöndí.iakon kívül munkával is el tudja magát látni, amint elláttuk annakidején mi is magunkat, akik ott ültünk mégis az egyetemieken és az előadások alapján vizsgáztunk. Mi sohasem szégyeltük azt, hogy mi munka hói tartottuk fenn magunkat, de ez nem a kötelező idő alatt, nem az egyetem rovására történt és nem azzal, hogy már akkor magunknak jogtalan előnyt biztosítsunk az állammal szemben. Nagyon szeretném, ha a kultuszminiszter úr ezekbe a kérdésekbe végül is belenyúlna és minél hamarabb rendet teremtene. A másik, ami engam kissé megdöbbentett, B

f népiskolai kérdésben kiadott az a rendelkezés, amely a nemzetiségi iskolákról, a szórványok magyar gyermekéből és azok internátusairól rendelkezett. Azt hiszem, ez olyan kérdés, amelyhez nagyon erős szórdinó

val b°ll hozzányúlni. Nem is kívánom ennek nemzetiséén részét taglalni, ámbár meg vagyok arról győződve, hogy nincs az a komolv állam és nincs az a komoly barátunk, aki ellenezné azt. hogy a nálunk élő nemzetiségek gyermekei a magyar nyelvet is megtanulják. De nem is le1941. évi december hő 18-án, csütörtökön. het, hogy ebbe a speciálisan belső ügybe á külföld beleavatkozzék. Mégis mit látunk?; Azt látjuk, hogy valahogy a nemzetiségi községekben a magyar iskolák megszűnnek (Ügy van! Úgy van!) és a magyar iskolák helyett nemzetiségi iskolák vannak, (Ügy van! Ugy van!) amelyekbe vagy jár az a magyar gyeimek is és akkor elfelejti az ő magyarságát vagy pedig elviszik azt a magyar gyereket valahová más vidékre és elemi iskolai internátusban nevelik, de akkor aria a vidékre soha többé vissza nem megy, mert az internátusban nevelkedett elemi iskolás feltétlenül rosszul fogja magát érezni, amikor 14 éves korában visszamegy abba az életbe, amelyből őt az internátusba vitték. Mélyen t. Felsőház! Nem ellenzem azt, hogy a nemzetiségek nálunk az ő teljes nemzetiségüket kiélhessék; nem ellenzem azt, hogy ők tanulhassanak, hogy ők érvényesülhessenek, amint azt hiszem, nem is kell a t. Háznak magyai áznom azt, amit Magyarországon évszázadok mutatnak, hogy a nemzetiségek Magyarországon sem elnyomva nem voltak, sem a nemzetiségek gyermekei elől az érényesülés útja elzárva nem volt. (Ügy van! Ügy van!) Nem tudok azonban egy átérteni azokkal a nemzetiségi vezetőkkel, akik azt mondják, hogy ők nálunk az ő fajtáiuk életóért harcolnak. Hiszen nálunk nem kell és nem kellett harcolniok az ő fajtájuk életérdekéó;t. Idejöttek németek, ma is németek; idejöttek szerbek, ma is szerbek; románok, ma is románok; rutének, ma is rutének; és mi mindazokat a magyar nemzet tagjainak tartjuk, akik Magyai ország sorsközösségébe beleélik magukat és a magyar nemzet tagjaiként kívánják magukat viselni. Mi nem kívánjuk azt, hogy ők tagadiák meg az ő nyelvüket, tagadják meg az ő fajukat és vallásukat. Minden keresztény ember egyformán tagja ennek a keresztény társadalomnak, de nem engedhetjük meg azt, hogy kifelé úsry tüntethessék fel, mintha itt harcolni kellene az ő életükért, (Úgy van! Úgy van!) holott ugyanakkor nekünk kell kérni a kultuszminiszter urat, hogy tartson magyar iskolát a magyarság végvárában is, tartson ott is magyarnyelvű iskolát, amelyben a más anyanyelvű fiúk megtanulhatnak magyarul is. mert hiszen magunk nem zárhatjuk el Őket attól a lehetőségtől, hogy a mi nyelvünket megtanulván, velünk még szorosabb kapcsolatba léphessenek; bármilyen magasra emelkednek, ne felejtsék el az ő nyelvüket, de ugyanakkor tanuljanak meg a magyar nemzet tagjaként élni és viselkedni. Kérem a kultuszminiszter urat. adjon nekünk erre lehetőséget, de ugyanúgy kérem, adja meg a lehetőséget a legkisebb faluban élő magyarnak is, ha az nemzetiségi helyen van, hogy ő otthon élhessen, otthon tanulhasson, a szülői házban nevelkedhessek, mert méltóztassék elhinni, a szülői házban való nevelkedés általában az életben — nem beszélek egyes esetekről — sokkal több, sokkal jobb, sokkal eredményesebb még a legszegényebb szülőknél is, ha azok rendesek, mintha akármilyen fényes internátusba viszik a gyermeket. Én tehát azt szeretném, ha ebben a tekintetben is megfelelő intézkedés történnék. Mélven t. Felsőház! Ezekben indokoltam meg azt, miért nem tartom a költségvetést olyannak, amelyet év az 1942. évre hazánk költségvetéséül elfogadhatnék, miért nem tartom olyannak, milyent például én előterjesztenék, miért nem tartom ezeket a megoldásokat olya-