Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-54

Az országgyűlés felsőházának oh. ülésé 19hl. évi december hó 17-én, szerdán. 385' morú megfigyelésünk van, főleg Kárpátalján, da a Délvidéken, Bácskában is, úgyhogy a belügyi kormányzat a malária elleni védekező intézkedésekkel tudatosan foglalkozik. A trachoma, sajnos, nem új, a Délvidéken mindig volt trachoma, de a Szerbiából vissza tért Bácska és Baranya egy részében, valamint a Muraközben igen nagyszámban jöttek vissza traehomások, akiknek sorsáról külön gondoskodni kell. A prevenció végtelenül nagy fontossággal, bíró nagy nemzeti érték, amellett azonban a gyógyítást nem szabad elhanyagolnunk. Egyik sem mehet a másik rovására. A magyar királyi kormány a magyar nemzet szűkös anyagi viszonyai közepette is istápolja, segíti a kórházakat ég rendelkezésre bocsátja a szükséges anyagi eszközöket. Az erdélyi területen, ha jól emlékszem, 22 kórház tért vissza, ezek a legborzalmasabb és legelhanyagoltabb állapotban vannak. (Szabó János: Teljesen kifosztva!) A kormányzat ötmillió pengőt áldozott itt beruházásra, ezzel elérte azt, hogy ezek a kórházak akcióképesekké váltak és az egyes osztályok a legszükségesebbekkel ma már rendelkezned. Teljesen ki voltak rabolva, sok helyen még az utolsó ágyat is elvitték, (Józan Miklós: Kilincset!) ez volt az a megegyezés, amelyet az a híres állam Bel vederében elfogadott, mondván, hogy mindent úgy ad át, amint van; de, sajnos, sok mindent elvittek, kezdve a vasúti kocsikon, mozdonyokon, az utolsó lepedőig, még a beépített holmikat is kitépték, a villánykapcsolókat is leszakították, hogy legalább használható állapotban ne maradjanak. 1941 január 1-én életbelépett a tuberkulózis és a nemi betegségek elleni védekezésről szóló törvény és ennek végrehajtása során az intézményeknek már egész sora létesült, örömmel kell megállapítanunk azt, hogy ezen a téren n agy ^ haladás történt. A nemi betegségek leküzdése terén a prevenciót illetőleg, sajnos, nagy hiányosságok vannak. A puella publieaknak, tulajdonképpen a prostituáltaknak a helyzete ma egészen különleges. A nyilvánosházak megszűntével a titkos prostitúció dühöng. Nem tudjuk nyilvántartani, nem tudjuk kiválasztani, szelektálni, csak razziák útján áll módjában a rendőrségnek olykor felhajtani a súlyosan fertőzött gonorrheas és luetikus nőket. Ugyancsak ez a helyzet a puella pubica likai, akik közismerten kellőképpen konzerválják és ellenőrzik magukat, mert hiszen a gonorrheal ha befészkelte magát a vulvába, vagy azokba a vezetékekbe, onnan kiirtani, ahhoz különleges nagy tudomány kell! Ma már ugyan ez is megy belkezelés útján. Én a belügyi kormányzat közegészségügyi vezetőségét, de magát az egész kormányt is arra kérem, miután, sajnos, a lues, a szifilisz újabban nagy méreteket kezd ölteni éppen a titkos prostitúció^ következtében, komoly formában mcltóztassék gondolni ennek a kérdésnek radikális megoldásán. A magyar nemzetnek, a magyar ifjúságnak ilyetén fertőzése olyan súlyos következményekkel járhat, amelyekét ma már minden laikus túa, úgyhogy ezért a felelősséget nem lehet és nem szabad vállalni. Örömmel kell megállapítanunk a visszatért Erdéllyel kapcsolatosan, hogy ott egy sereg nagyértékű gyógyfürdő jutott a magyar nemzet tulajdonaiba. Ezek a gyógyfürdők a mi legértékesebb masvar fajtánknak, a székelységnek a tulajdonát kéuezik. Ez a székelység, amely minden támogatást megérdemel, amely Erdélyországnak a gerince, amely védőbástya Kelet felé, amely — hogy úgy mondjam — ha tárőrvidéket von az oláh állani és a magyar nemzet, a magyar fajta között, megérdemli azt, hogy ezek a székely fürdők viruljanak és a magyar kormány, a magyar nemzet és a magyar állaim részéről minden támogatást megkapjanak. Végtelenül nagy fontosságot tulajdonítok annak a szomorú ténynek, hogy az oláh impérium alatt ott építkezett, jelenleg is oláh tulajdonosok azzal a gondolattal, hogy ők rövidesen visszatérnek oda, a házaikat még ma is zárva tartják. Bocsánatot kérek, ez már a türelem legvégső határa, amely már nem tartható fenn. Ma, amikor általánosságban mindig arról beszélünk, hogy nincs lakás és lakáshiány van, ezek az emberek, akik kint élnek, a házaikat zárva tarthatják a magyar nemzet és a magyar emberek előtti Ezt már csaK. nem lehet továb'b tűrni! Méltóztassék a magyar királyi kormánynak a szükséges rendelkezéseket megtenni, ha másképpen nem, igazságügyi úton. A magyar királyi igazságügyminiszter úr bizonyára tudja és módját fogja ejteni annak a lehetőségnek, hogy miként és milyen formában lehet ezt a kérdést megoldani, (vité« Bíró István: így van ez más román tulajdonokkal is! — Szabó János: Az ingatlanokkal! — vitéz Biró István: A legelőkkel!) Pürdőkérdésről lévén szó, még egy kérdést vagyok bátor szóvátenni és ez Hajdúszoboszló fürdő ügye. Mindannyian ismerjük a hajdúszoboszlói ífürdő hatalmas nagy gyógyértékét. Ma már nem helföldi kérdés ennek a gyógyértéke, hanem határainkon messze túl mindenki értékeli a hajdúszoboszlói fürdőt; és méltóztassék elképzelni, hogy ennek a gyógyfürdőnek még ma sincs gyógyfürdő jellege. Ennek megvan azonban a magyarázata. A belügyi kormány a törvény alapján áll, amikor azt mondja, hogy: én nem adhatom meg neked a gyógyfürdőjelleget mindaddig, amíg gyógyszállód a törvényben előírt módon kiépítve nincsen. Tényleg, a hajdúszoboszlói gyógyfürdőnek még ma sincsen gyógyszállója. Ez a város, amely ebből a gyógyfürdőből él, már sokat alkotott. Azok az alkotások, amelyek ma ott megvannak, úgy szemre, látszatra szépík, nagyok és gyönyörűek, de ha az ember hideg időben beszorul a fedett fürdőbe, láthatja Fzt a tömegfürdést, amely igazán nem kívánatos. Hiszen az ember demokratikus érzelmű és van szociális érzéke, de hogy a pajeszes máramarosszigeti a tetveit belehullassa a fürdőbe, mert helehullatja és az ember kénytelen legyen ott fürdeni, ezt, bocsánatot kérek, mar végleg nem látom be. Méltóztassék a belügyminiszter úrnak megadni a lehetőséget arra, hogy Hajdúszoboszló gyógyfürdő akár az üti.tól, akár más állami intézménytől vagy magatói a magyar államtól olyan kölcsönt kaphasson, amellyel gyógyszállóját megépítheti es gondoskodhátik arról, hogy az elkülönítést végrehajthassa a kevésbbé fizetők es a magasabb 'dotációjú emberek javára. ; . ,

A + Én ezzel nem akarom kifejezésre juttatni a nagv társadalmi ellentétet,- amelynek ma már nem volna szabad mes lennie. En magam is vallom, hogy különbségeket tenni általánosságban nem szabad és nem helyes. De mint előbb is aposztrofáltam ezt a kérdést, mégse vállalom a pediculosis különféle nemeit, a fej-, a ruha- és a lapostetűt, mert három te Le van Ennvi van, egyiket sem vállalom,! Kérem tehát a magyar királyi belügyminiszter urat és a minisztérium egészségügyi vezetőjet, Johann államtitkár urat, hasson oda, hogy a 61*