Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-54

Az országgyűlés felsőházának 54. ülése 1941. évi december hó 17-én, szerdán. 37"9" végzik. (Ügy van! Ügy van!) Nem tartom helyesnek, mert ezáltal a magyar honvédség tekintélye, a magyar honvédség tisztelete (Ügy van! gy van!), népszerűsége erősen ki van téve a kritikának. (Igaz! Ügy van!) Azért sem tartom szerencsésnek, mert a rekvirálás végeredményben szakszerűen kell, hogy történjék és lehetetlen, hogy hozzá nem értő ember állapítsa meg egy gazdaság szükségletét. Nem lehet megengedni azt, hogy olyan intézkedések történjenek, amelyek ellen azután csak birtokon kívül lehet panaszjoggal élni. ismét katonai fórumnál, a hadbiztosságnál. Ez nem fog jóra vezetni, ennek olyan hátrányai lesznek gazdasági vonatkozásban és honvédségünk tekintélye szempontjából, amelyekért én nem mertem volna a felelősséget vállalni. Mélyen t. Felsőház! Méltóztassanak megnézni, hogy ma a cselédségnek kimérendő konvenciókat is hogyan kezelik több helyen, nemcsak egy helyen, ba nem is mondom, hogy mindenütt. Az is érdekes tünet, hogy a különféle rekvirálások más-más helyeken különféle módon törtemnek. Ahol egy kis szakszerűség' gel rendelkezik a rekviráló biztos, ott megnyugtató módon történik a rekvirálás, de tudok odyain esetet, hogy elvették a cselédek kimérendő' konvencióját és csak azt a fejkvótát hagyták meg, amely a rendeletben foglaltatik, tehát kétmázsa búzát a családfőnek, és másfélmázsát a családtagnak. Elsősorban is nem tartom, helyesnek azt a kormányzati intézkedést, amely a munkássáigot szembeállítja a munkaadóval. (Ügy van! Ügy van!) Ha szükség van arra, hogy a cselédnek vagy a szakmánymunkásnak vagy tb ármilyen alkalmazottnak törvényes járandóságából elvegyen a kormányzat, ám vegyen el belőle, de a gazda ne legyen végrehajtó közege ennek az odiózus cselekvésnek, ne mondhassák azt, hogy a gazdatársadalom az, amely a munkásosztályt a maga javaiban gyengíti, Ig*en t. Felsőház! Ezeket azért voltam bátor előadni, mert hiszen még ezek a dolgok nincsenek lezárva és mód van arra, hogy ahol az intézkedéseik nem felelnek meg teljes egészükben annak, amit mi jónak vélünk és jónak találunk, ott a reparálás minél gyorsabban és könnyebben megtörténjék és a direktívák javításával elejét vegyük annak, amitől mindnyájan annyira félünk: hogy ez a népszerűtlen akció népünkben is elkeseredést szüljön. Igen t. Felsőház! Sokat írtak az újságok és miniszteri ajkakról is hangzottak el szavak a mezőgazdaság fejlesztésptről és a többtermelésről. Mielőtt erre a kérdésre rátérnék, legyen szabad egészen röviden felvetnem a kérdést, — hiszen az előttem szólók igen bőven ós részletesen beszéltek róla — hogy vájjon az a rendszer, amely e célok szolgálatára ma be van állítva, megfelelő-e. Mégis csak kell itt valahol olyan szervezeti hibának lennie, amelyet meg kell vizsgálni, meg kell állapítani a diagnózist és azokat a részeket, ahol hibák vannak, jobbakkal, helyesebbekkel kell pótolni. Nézzük csak a zsírkérdést, a sertéskérdést, a gyapjúkérdést, az olajosmagvak termelésének és különösen a ricinus termelésének kérdését. A földmíveléisügyi kormányzat megfelelő nyomással igyekezett egy olyan termelési ágat meghonosítani, amely más éghajlati viszonyokat, talajviszonyokat és munkásviszonyokat követel meg; nem leihet tehát csodálkozni azon, hogy ma az országban a ricinus átlagtermése 2 mázsa körül mozog. Hangsúlyozom? mélyen t. Felsőház, hogy ha ugyanezen a területen tengeirit termeltek t volna, akkocr körülbelül 30.000 sertés meghízlalására lett volna elegendő tengeri. (Ügy van! Ügy van!) Elfogadom azt, hogy olajos magvakat kell termelni, elfogadom azt, hogy a hadsereg szükségletéről lévén szó, igenis termelni kell ezeket az olajos magvakat, de mivel lebet ezeket megtermelni? Nem azzal, hogy parancsszerűen kívánom ennek termelését* hanem úgy, hogy az adottságokat, a feltételeket,^ jövedelmezőség mikéntjét nyújtom a gazdatársadalomnak. Ne méltóztassanak azt hinni, — hiszen a gazdatársadalom minden ta er ja tudja ez't — hogy a magyar gazda nem elég élelmes arra, hogy egy-egy jövedelmező termelési ágazatot a termelésébe beállítson. A magyar gazda fürge, a magyar gazda megtalálja, mit kell termelnie. Amint látja, hogy valamely termel vénynél megvan a jövedelme, abban a pillanatban nem kell kényszeríteni, önmaeráftól fogja azf termelni; (Ügy van! Ügy vciní) viszont van annyi tudása és ösztönös érzése, hoerv vonakodik minden olyan termelési ág felvételétől, amelynél 'tudja, hogy nem előnyök, hanem gazdasági károsodások érhetik., Méltóztassanak megengedni, hogy továbbmenjek. Itt van a tejkérdés, itt van a dohánytermelés. Erről röviden csak a következőket akarom mondani. Tíz napja, vagy két hete folyik az országban a dohánybeváltó hivatalokban a dohánybeváltás és még ma sincs megállapítva a már átadott és most átadás alatt lévő dohánynak az ára. Bocsánatot kérek, az, hogy a dohány jövedék ilyen késedelemmel teszi ezt meg, a termelésnek határozottan a rovására megy, (Ügy Van!) mert most van a dohánykertészek szerződésmegkötési ideje és a» illetők nem is tudják még ma, hogy menynyiért váltja be a dohányt a jövedék. Azért hoztam ezt elő, mert ebben világosan mutatkozik a szervezeti hiba. Miért nem tör fenhetett volna meg ez a dohányármegállapílás két héttel ezelőtt? Miért fog megtörténni két hét után, amikor a késedelem következte ben már megvan a károsodás? Itt van azután a dohánymag-termelés, amely — olajos magról és a dohány ee-y mellékterményérő] lévén S7Ó — kétségtelenül tiasrv figyelmet igényel. Felhívom tehát reá a fölflmívelésügyi kormányzat figyelmét. Itt van r továbbá a hizlalás kérdése. Most nem a sertéshízlalásról, hanem a marhahízlalásról beszélek. Engedelmet kérek, mégsem lehet Magyarországon a marhahízlalást ege szén egyszerűen negligálni; hiszen ez nem lehet a honvédelem érdeke sem. (Ügy van! Ügy van!) Tudok esetet, amikor beállítottak hízó marhákat, a gazdaságban lévő takarmánykészletet, abraktakarmányt azonban elrekvirálták és azt mondták, hogy nem kell hizlalni. Szeretném tudni, hogy ha a fellebbezés felmegy a hadbiztossághoz, az a hadbiztos úr, aki végeredményben mégsem gazda, mit fog erre a fellebbezésre válaszolni. Ha azt válaszolja, hogy »igen«? De már akkor nincsen ott a takarmány! Tehát ilyen nehézségeket okozni mégis talán nem okos dolog. Itt van azután a burgonyakérdés, amelyről már szintén beszéltek. Méltóztassanak ebből a sorozatból megállapítani, hogy itt valami hiba van, amelyet korrigálni kell és ezen a nyomon nem lehet továbbmenni. Én elfogadom és tudom, magam is tapasztaltam a közellátási miniszter úr legjobb jóakaratát, de engedje meg nekem, hogy kérjem őt: a szervezeti