Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-54

380... Az országgyűlés felsőházának 5 A. ülése 19 Al. évi december hó lf-én, szerdán. kérdést — ami a kiosztást illeti — végezze el, de engedje át a földmívelésügyi miniszter úrnak azokat az intézkedéseket, amelyek a termelés elősegítésére és fokozására vannak hivatva. (Helyeslés a középen.) A tflÖldmívelésügyi miniszter úr a mai napon is mint egyik orvosszerről beszélt arról, hogy ő meg fogja oldani a termelésnek ezt a kérdését, mert Magyarország többtermelését ő a mezőgazdaságfejlesztési törvénnyel is elő fogja mozdítani. Ez a törvényjavaslat be van nyújtva^ a képviselőházban és már nálunk is, a felsőházban közkézéin forog. Lesz alkalom ezzel a törvényjavaslattal foglalkozni. Én most csak egyik, de legfontosabb részletére akarok rámutatni. Minden a mezőgazdasággal foglalkozó ember és minden okos, gondolkodó magyar polgár azt mondja, hogy a mezőgazdaság fejlesztésére törvényt hozni helyes, okos, ha a valóságban, meg fog felelni a kitűzött célnak. Ez a törvényjavaslat azonban 21., 22., 23., 29., 30- és 31. V-ában a kény szergazdálkodás rendszeret akarja bevezetni. (Egy hang a középen: Ez volt a főcél!) Mélyen t. Felsőház! Magyarországon a magyar gazdával kény szergazdálkodást végeztetni, a gazdaság vezetésében, annak munkálataiban és az azokról való gondoskodásban a magyar gazdától elveenni az egyéni szabadságot és megölni benne az individuális érzést, ez, méltóztassék elhinni, nem fog jóra vezetni. (tlgy van! Ügy van! a középen.) Ez az egész elgondolás nem magyar kitalálás és ezt a törvényjavaslatot nem magyar emberre szabták. (Ügy van! Ügy van!) Nem kérünk mi ebből. Mi azt akarjuk, hagyják meg a magvar gazda szorgalmát, hagyják meg elgondolásának szabadságát, iparkodásának lehetőségét. Adják meg a termelés alapfeltételeit és nem kell a mezőgazdaságfejlesztési törvényben kényszerrendszabályokhoz nyúlni. (Ügy van! Ügy van!) Nem kell magunkat annyira lebecsülni. Méltóztassanak megengedni, én ebben a magyar elit- és kicsiny gazdatársadalom lebecsülését is látom, mintha nem lenne meg bennünk hazafias, ösztönös magyar elgondolás, hogy eíbben az országban, amikor körülötte világrészek harcolnak egymással, mindent kövessünk el arra, hogy többet, Jobbat termeljünk és jobban tudjuk ellátni azokat, akiknek ellátása kötelességünk. (Ügy van! Ügy van!) En a magam részéről is, már most kérem a földmívelésügyi miniszter urat, hagyja ki ezeket a szakaszokat a javaslatból, (Helyeslés a közé pen.) mert ezzel nem boldogítja a magyar közgazdasági életet. Boldogítsa azzal, hogy ' nyúljon a mezőgazdaság hóna alá a termelés különböző vonatkozásaiban és nyújtson neki hitelt, hogy a gazda forgótőkéjét megszaporítva, ki tudja aknázni a kínálkozó lehetőségeket. (Helyeslés) Fejlessze a mezőgazdasági ipart abban a vonatkozásban, amennyiben tiszta mezőgazdasági ipar. Nem értem ezalatt a nagy cukorgyárakat, hanem azokat a mezőgazdasági ipari üzemeket, amelyek tisztán a maguk gazdaságának termeivényeit dolgozzák fel. Az egy egészséges fejlődés, hogy a magyar gazdatársadalom ne nyerstermékeket, hanem félvagy egészgyártmányokat adjon el. Ezekkel az intézkedéseikkel segítse a mezőgazdaságot. Igyekezzék a munkásságot fegyelemre szoktatni, igyekezzék a munkásságot a munkára rábírni, (Helyeslés a középen.) hogy a magyar gazdatársadalomriak meglegyen a lehetősége arra, hogy fegyelmezett és a szerződéseket betartani tudó és akaró munkásokkal végeztesse az előirányzott munkákat (Helyeslés.) éis ne legyen kitéve annak, hogy a legjobb szándék, a legjobb akarat mellett, a. legtöbb munkáskezet igénylő ipari növények termelésénél egyszerre azt vegye észre, hogy nincs kivel végeztesse , annak sok 'kézimunkát igénylő munkálatait. Olyan magas béreket adtak általában a maximális béreken felül, hogy ezt a helyzetet a munkásság, sajnos, nem a maga tartalékolására, vagy igényeinek kielégítésére, hanem munkaidejének megrövidítésére használta fel. Ezáltal nagy nemzetgazdasági energia veszett és pusztult el ebben az országiban. (Ügy van! Ügy van!) Ez a helyzet káros, veszedelmes és minden^ körülmények között megjavítandó, mert ez így nem mehet tovább. A magyar mezőgazdasági munkásság jó sorsa szociális viszonyainak emelése — ezt többször mondtam — elsősorban a magyar gazdatársadalomnak érdeke; hiszen ő neki a legközvetlenebb munkatársa, neki az érdeke az, hogy a munkás megelégedett legyen; de amik - eddig történtek, azok inkább többé, mint kevésbbé a munka rovására, az igények állandó fokozására és nem a munkateljesítmény tökéletesítésére, és nem a termelés folytonosságának biztosítására történtek. Mélyen t. Felsőház! A szakoktatás kérdése a magyar mezőgazdasági életnek fontos programmja. Igenis, a magyar mezőgazdaságnak is megvannak a maga minimális szakismereti követelményei, melyeket csak a mezőgazdasági szakoktatás fejlesztésével lehet elérni. Ebben a tekintetben üdvözlöm a tárcához tartozó költségvetési tételeket, mert ezek tényleg a maguk ; összegszerííségébeu •— és mindenesetre szándékukban is — erősen fejleszteni fogják ezt a kérdést. Csak egyet kérek: hogy a nagy tömegeket neesalk elméleti oktatásban részesítsék, hanem részesítsék az elmélettel kapcsolatban gyakorlati szemléletetésben is, mert ha ez nem történik meg, akkor könnyen félreértetődhetnek az elméleti vonatkozások. Az iparfejlesztésre a költségvetésben beállított tételeket örömmel veszem és tudom azt is, hogy a magyar ipar munkásainak száma ma éppen azért, mert nagyrészben hadiipari munkát teljesít, lényegesen megnövekedett. De éppen itt kell vigyáznunk. Ma 800.000 ember dolgozik az iparban, holott azelőtt 400.0€iO dolgozott. Vigyáznunk kell és gondolnunk kell arra is, hogy ha a hadiipar megszűnik, akkor ez a 400.000 ember ismét felszabadul és nem az iparban, hanem egészen bizonyosan a mezőgazdaságban^ akar felfokozott igényével elhelyezkedni. (Ügy van!) Vigyázva és óvatosan kell eljárni ennél a kérdésnél; a magam részéről azt hiszem, hogy a hadiipar fejlesztésénél hangoztatott követelményeket és ígéreteket bizonyos fokig összhangban kell tartani a mezőgazdaság igényeivel, mert különben két munkakör dotációjában olyan nagy eltávolodás következik be, amelyet egyensúlyozni alig tudunk. A termelésnek egyik alapfeltétele, — mint az előttem felszólalt urak is mondották — hogy olyan ár legyen megállapítva, amely a termelés jövedelmezőségét biztosítja. Erre nem kell különösebben rámutatnom, csak azt akarom megemlíteni, hogy a mezőgazdasági árakat az ártényezők kalkulációjából eredően állapítsák meg. Ameddig a kormányzatnak nem áll módjában ezeket az árkialakító tényezőidet lerögzíteni és a lerögzítés megtagadásánál vagy nemteljesítésénél a konklúziókat a megtagadóval vagy a nemteljesítővel szem-