Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-54

378 Az országgyűlés felsőházának BU. ülése 1941. évi december hó 17-én, szerdán. "safere ismét 180 millió van előirányozva a költségvetésbon. Szívesen áldozzuk erre a nagy célra az a dó filléreinkből összegyűlt összegszerűségeket, csak egy nagy kérésünk van a kormányhoz, méltóztassék arra vigyázni, hogy a bürokrácia tengerében ezek az összegek ne sorvadjanak el, hanem minden fillér jusson oda, még pedig eredményesen jusson oda, ahova ez szánva van. Itt, igen t. uraim, én nem kritizálni akarok, de engedtessék meg neke^n, hogy megtegyem azt az észrevételt, hogy^ bizony ez a múltban sok esetben nem egészen így történt. (Ügy van! a középen.) Vannak esetek, ahol a nagy összegszerűségeknél az eredmény aránylagosan igen csekély. Az a kérésünk és kívánságunk, hogy ezek az eredmények nagyobbak legyenek és a szociális megelégedést szolgálni tudják, mert minden ilyen intézkedésnek és minden ilyen intézményes elhatározásnak csak az lehet a célja, hogy at egész ország népességének, lakosságának lelki megnyugvását és békéjét szolgálja és nem az a célja, hogy vele újabb igények emelésével a nyugtalanságot ne tudjuk megszüntetni. Igen t. Felsőház! Ha azt nézem, hogy ezek a költségvetésben előírt kiadási tételek és bevételek milyen summával szerepelnek, úgy feltétlenül meg kell^ állapítanunk azt, hogy az országnak teherbíróképessége ezekkel teljes egészében ki van merítve. Hogy ez ki van merítve és hogy ez nemcsak egy mondás, hanem valóság, azt teljesen bebizonyítja az, amit egy igen kitűnő, illusztris felsőházi tag úr a bizottságban számszerűleg kimuatott, különösen a fundált vagyonokra vonatkoztatva, hogy ma egy házbirtok jövedelmének 85%-át, a mezőgazdaság pedig jövedelmének 70—80%-át fordítja köztartozásokra. Méltóztassék megengedni nekem, hogy azt mondjam, ezzel már ki van merítve az a mérték, amellyel hozzá leihet nyúlni a magyar fundált vagyonok jövedelméhez az adózás tekintetében. En is azt kérdezem, hogy vájjon ennek a költségvetésnek sok száma között és az indokolás mondatai között lehet-e találni olyan momentumot, amely biztosítékot ad arról, hogy itt tartalékolások történnek. Azt hiszem, egyikünk sem képzeli el azt, hogy a teljesítmények, a kötelezettségek maximumát már elértük. Minden bizonnyal lesznek még idők, mégpedig nem tűlmessze, amikor ezeknek a teljesítményeknek fokozására lesz szükség, tehát igenis kívánatos az, hogy tartalékolás történjék, mert e nélkül, a gondos gazda előrelátása nélkül a jövőt alig lehet majd átvészelni. Igen t. Felsőház! A pénzügyminiszter úr ő exoelilenciája azt mondotta, hogy a tartalékolások a hadseregben és a gazdasági erősödésben vannak. Igaza van neki és jól is fejezte ki, d& végeredményben, ha a gazdasági erősödést nézzük, akkor meg kell állapítanunk, — nem akarok részletekbe menni — hogy annál az alapnál, amelyre az egész magyar közgazdasági élet fel van építve, a mezőgazdaságnál, nem lehet erősödési tüneteket megállapítani. Ha pedig nyugtázom a pénzügyminiszter úr ö excellenciájának azt a mondását, hogy a hadseregfelszerelésre szükséges összegek, továbbá a szociális és általában állami kiadások 50%-át adóbevételből és 50%-át a jövő nemzedékre áthárítandó forrásokból fedezi, akkor azt kell mondanom, hogy ez nagyon helyes és nagyon okos politika, de csak addig, ameddig az adóalanyokat magukat nem támadja meg. Mélyen t. Felsőház! Hogy az adózás milyen mértékben érinti az ipart, a kereskedelmet és a mezőgazdaságot, erről, azt hiszem, bővebben nem kell, beszélnem, de hogy az elmondottakat mégis még jobban illusztráljam, a következőket vagyok bátor mondani. Ma a birtokos jövedelme az adózás szempontjából egyesítve van a gazdaság bevételével és a gazdaság bevétele úgy szerepel a progresszív adózásnál, mintha az már a birtokos jövedelme lenne,—ami magában véve is igen nagy tévedés, mert különösen ma, amikor terményeinket már egy bizonyos őszi határidőig el kellett adnunk — akkor a jövő esztendő nagy forgótőkéjét mint jövedelmet beszámítani alig lehet és alig okos. (Ügy van!) A jövedelem mikéntje, általában véve a mezőgazdaságba fektetett gazdasági értékek jövedelmezősége a mai helyzetben két főtényezőtől függ: a termelés mikéntjétől és a közellátás intézkedéseitől. Én azt tartom és azt mondom, hogy a közellátást helyesen intézni csak okos termelési politikával lehet. A közellátás nem más, mint a meglévő javak felosztásának technikai munkája. A javak technikai felosztása szervezeti kérdés és ha ez helyesen lesz megszervezve, akkor akadály nélkül lesz végrehajtható is. Ha azonban a termelés révén nincsen vagy nem; lesz elég áru, akkor legfeljebb jegyeket lehet adni, de a jegyeikre megfelelő kiszolgálást teljesíteni nem lehet. Kétségtelen tehát, hogy a közellátás alapja a termelés és a termelésen keresztül kell arra gondolnunk, hogy miképpen tudjuk a magyar közellátást biztosítani, A magyar közellátás kérdésének megoldása pedig ma két főokból nem könnyű

% Az egyik az időjárás. A másik a legutóbbi két esztendő rendkívül alacsony terméseredménye. A termelés csökkenésének főoka pedig az, hogy annak egyes ágaiban nem volt biztosítva a megfelelő jövedelmezőség. Mert nagy tévedés azt hinni, hogy termelésnek mindig kell lennie és termelés mindig lesz. A termelés is megakad annál a pontnál, ahol a jövedelmezőség már negatív irányba fordul. Nem lehet termelést kívánni, ha az ráfizetéssel jár. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Felsőház! Előttem felszólalt igen t. felsőházi tagtársaim bőven kifejtették a termelés folytonosságának és minden vonalon való fejlesztésének fontosságát és szükségszerűségét. Legyen szabad kijelentenem!, hogy eddig az életben előadódott hibák főoka a reiij deletek tömege, az egymást keresztező értelmű rendeletek kiadása (Úgy van! Ügy van!) és sok olyan rendelet megszületése, amelyek egészen egyszerűen végrehajthatatlanok. (Ügy van! Ügy van!) Ez mind nem fokozta a bizalmat és nem fokozta azt az érzést, amelynek pedig ma mindenkiben benne kellene gyökereznie, hogy tudniillik amit csak lehet, minj dent részint a termelési, részint a közellátási vonalon a köz javára kell beszolgáltatni. A másik ok, amely megnehezíti ma a városok, illetve a nem ősfoglalkozásúak ellátásának kérdését, a következő. Ne felejtsük el, hogy Magyarország szántóföldjének 75%-a van a kisgazdák kezén. Ez a földterület ma természeténél fogva nem tudja a közellátást úgy szolgálni, mint akkor tudta, amikor már beállítottsága révén is erre sokkal alkalmasabb volt. Ez kétségtelenül szükségessé teszi a kormányzat részéről a legnagyobb óvatosságot, miért vigyáznunk kell arra, hogy ezt a társadalmi réteget ne fordítsuk a saját maga Önellátásának gondolatához. Éppen ezért nem tartottam és most sem tartom szerencsésnek azt, hogy a rekvirálást mia katonai hatóságok