Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-54

364 Az országgyűlés felsőházának 54. ülése 1941. évi december hó 17-én, szerdán. gas áron. A legolcsóbb fajta 90 filléres úgynevezett tennisz ílaneil ára ma 4'5ü pengő. Az a barehet, amely azelőtt 1*60 pengő volt, ma 5*5 pengő. Nehezen értheti meg a falusi földmíves lakosság, hagy amidőn tojást, baromfit ós egyéb termékeit maximális áron köteles eladni a városi lakosság ellátására, ugyanakkor miért kell neki négyszeres áron beszerzett ruházati cikkeket szaggatni ezeknek a termékeknek az előállításánál. Mindezek olyan kérdések, amelyekben sürgős segítségre és szigorú intézkedésre volna szükség. Amidőn a mezőgazdasági terményekre és cikkekre megállapított hivatalos árakat szigorúan be keli tartani, amit a közellátás érdekében mindnyájan csak helyeseinetünk, ugyanakkor az osztóigazság elve feltétlenül megkívánja, hogy a mezőgazdasági lakosságnak nélkülözhetetlenül szükséges iparcikkek. árát is ezeknek arányában állapítsák meg és hogy ezeket az árakat is Bzigorúan betartsák. Nemcsak a mezőgazdasági termelés zavartalanságának biztosítása, de a közellátás elsőrangú érdekei is feltétlenül megkívánják ezt. Sajnos, jelenleg éppen a lábbeli árát illetőleg nincsenek ilyen ármegállapítások. Csupán a haszonkulcsot állapították meg különféle rendeletek. A haszonkulcs a felhasznált anyag és a rezsi alapulvételével számítandó ki, a közönség azonban teljesen képtelen ennek kiszámítására, nem tudja megállapítani, hogy voltaképpen milyen árat szabad követelni a lábbeliért vagv egyéb iparcikkért. A trianoni Magyarország egyik legsúlyosabb terhét a nyugellátások jelentették. Ennek oka az első időben az volt, hogy a menekültek a nyugdíjasok számát nagy mértékben felduzzasztottak. Majd később az állásnélküli diplomások nagy tömegeinek elhelyezése érdekében az 1925. évi 7000. számú rendelet behozta a tisztviselői karnál a 35, illetőleg 40 évi szolgálat utáni kötelező nyugdíjazást. Jól tudjuk, hogy a régi időben a 35, illetőleg 40 évi szolgálat után való nyugdíjazás lehetősége csak kedvezmény volt a tisztviselők részére. A kényszernyugdíjazás behozatal után ismét rendkívül megnövekedett a nyugdíjasok száma. A jelen költségvetésből is azt látjuk, hogy az utolsó évben ismét emelkedett a nyugdíjasok száma éspedig 150 ezerről 175 ezerre, a nyugdíjak öszszege pedig 305 millióról 392 millióra. A tényleg szolgáló tisztviselők és alkalmazottak számához viszonyítva, amely 200.00Ó-et tesz ki, ez a 175 ezres létszám aránytalanul és egészségtelenül magas. Nézetem szerint ma már egyáltalán nem állnak fenn azok az indokok, amelyek a tisztviselőknek bizonyos számú szolgálati év után hivatalból való nyugdíjazását szükségessé tettek. Ma már nincsenek olyan diplomás tömegek, amelyek nem tudnak elhelyezkedni, sőt inkább azt tapasztaljuk, hogy állami, vármegyei és minden egyéb közszolgálati ágban nehézségekbe ütközik a megüresedett állások betöltése. Teljesen indokolt lenne tehát, ha nem csupán kivételes intézkedések történnének egyes régi érdemes tisztviselők visszatartására, hanem hatályon kívül helyeznék a 7000. számú rendeletet és visszaállítanák a régi állapotot. Meg vagyok győződve arról, hogy a tisztviselői kar idősebb tagjai megelégedéssel fogadnák ezt az intézkedést, hiszen Ők a legtöbb esetben szívesen szolgálnának tovább; nagyon sokszor előlépésre is nyílhatna még alkalmuk. Az a megoldás, hogy nyugdíjas tisztviselőket vissza lehet rendelni, vagy I napidíjas szolgálatra alkalmazni, nem megfelelő és a hosszú szolgálattal rendelkező régi, érdemes tisztviselőkhöz nem is méltó. Az alacsonyabb fizetési osztályokban levő tisztviselők előmeneteli lehetőségét látszólag hátráltatná ez az intézkedés, ezzel szemben áll azonban az, hogy a régi időben is így volt és hogy kárpótolni lehetne őket azzal, ha a nyugellátásnál ilyenmódon felszabaduló összegekből megjavítanák az alacsonyabb fizetési osztályban dolgozó tisztviselők fizetését. Annak pedig feltétlenül nagy súllyal kell latba esnie, hogy így

; kipróbált, tapasztalt és régi tisztviselők értékes munkásságát biztosítanánk továbbra is a közszolgálatnak, viszont elérnénk azt is, hogy à tisztviselői létszám a jelentkező fiatalok hiányában nem maradna üresen. Nagyméltóságú Elnök Ür. mólyen t. Felső ház! Miután a kormány és az általa folytatott politika iránt teljes bizalommal viseltetem, az előttünk fekvő költségvetést elfogadom. Elnök: Szólásra következik báró Vay László ő nagyméltósága. Báró Vay László: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! A költségvetési vita alkalmat ad arra, hogy a felsőház tagjai a közigazgatás működésével kapcsolatban bírálják a kormány működését és egyben a következtetéseket is levonják a bizalom kérdésében. Méltóztassanak nekem megengedni, hogy én is ezt az alkalmat használjam fel arra. hogy a mélyen t. Felsőház türelmét egészen rövid időre igénybe vegyem — méltóztassék ezt a szó szoros értelmében venni — és hogy néhány fontos problémára és szempontra a t. kormány figyelmét ráirányítsam. Előre kívánom bocsátani, hogy mivel a kormány kezében teljes megnyugvással és bizalommal látom az ország

1 ügyeinek vezetését, a magam részéről a költségvetést elfogadom. Elfogadom azonban egyben azoknak az intencióknak alapján is, amelyek magából a költségvetésből tükröződnek vissza. Az előttünk fekvő költségvetést ugyanis fokozott mértékben jellemzi az a törekvés, hogy amikor igen qúlyos terheket ró a nemzet minden polgárára, ugyanakkor gondoskodik arról is, hogy az adóalanyok teherbíróképességét és teljesítőképességét ezeknek a terheknek elviselhetésére lehetőleg felfokozza. Különösen kifejezésre jut ez a földmívelésügyi és iparügyi tárcák költségvetésében, amelyek jelentős összegeket állítanak rendelkezésre, hogy nemcsak a termelés folytonossága legyen biztosítva, hanem hogy a termelés üteme, úgy mennyiségi, mint minőségi tekintetben is a legfelső határokig felfokoztassék. De megnyugtatóan jut kifejezésre ez a gondoskodás abban is, hogy a jövő esztendőben újabb munkaalkalmakat és újabb gazdasági alanyokat teremtő jelentős összegek fognak mint beruházások is rendelkezésre állani, valamint megnyugtató az is, hogy az egyenlő teherviselés elvének alapján a^ teherbíróbb és erősebb vállakra ez a költségvetés fokozottan súlyosabb terheket ró, mint amilyen áldozatot a gyengébbektől vár el T. Felsőház! Ha összehasonlítást teszünk az 1914—1918-as háborús gazdálkodás és a mai helyzet között, akkor örömmel és megnyugvással kell tapasztalnunk azt, hogy a mai pénzügyi s gazdasági rendszerünk és helyzetünk sokai szilárdabb, sokkal egészségesebb alapokon nyugszik, mint az akkori. Míg akkor — mint visszaemlékszünk 'rá — úgyszólván tel : jesen s kizárólag csak a kibocsátott belföldi kölcsönök segítségével voltunk képesek arra,