Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-54

Az országgyűlés felsőházának 54. ülése Ha bebizonyulnának, igen súlyos következményekkel kellene járniok az illető professzorra. De mi lesz akkor, ha nem bizonyulnak be, ha nem állnak helyt e vádak? Hol kap akkor elégtételt az illető professzor? Nem tudom, meggondolta-e a t. felsőházi tag úr, hogy bizonyos pártpolitikai lapokban megjelent cikkek nyomán elolvasva ezt a könyvet, ilyen súlyos vádakkal illessen egy személyt a nélkül, hogy a kérdés tudományos oldalát bővebben és aFaposan elbírálta volna. Rettentő lelki rombolás következhet ebből az ifjúság lelkére és magának az illető professzornak a lelkére. En szkeptikus vagyok minden olyan tudományos bírálatot illetőleg, amely napilapokban jelenik meg. Politikai lapokban megjelent támadásokra sohasem reflektáltam, bár engem is megtámadtak, hogy hazaáruló vagyok, mert nem méltányolom ' kellőképpen Aba Sámuelt. Igaz, kevés ilyen támadásban volt részem, de mégis megtörtént. Szkeptikus vagyok azért, mert éppen negyed századdal ezelőtt szem- és fültanuja voltam egy országos hajszának, amelyet az akkori ellenzéki körök fősajtóorgáiiuma indított egyik legkiválóbb tudósunk ellen azon a címen, hogy a magyar érdekek ellen német és osztrák császári érdekeket védelmezett volna. Sikerült országossá fokozni a hajszát, az országgyűlésben is megvitatásra került az eset és egy tévesen informált kitűnő nagy államférfink jóhiszemű felszólalásával országos üggyé lett a dolog. Elődöm akkor tiltakozott a tudományos kérdéseknek politikai térre való terelése ellen és a tudós társadalomnak tekintélyes tábora nyilvánosan szót emelt e méltatlan eljárás ellen. Baráth Tibor könyvét korántsem akarom összehasonlítani az akkor támadt munkával, őt magát sem akarom összehasonlítani az akkori munka szerzőjével, csupán azért említettem fel ezt a régi esetet, mert én az ellene indult támadások mögött is pártpolitikai rugót vélek felismerni, mivel az a bírálat, amely olyan élesen támadta, pártpolitikai sajtóorgánumban jelent meg, mielőtt még bármilyen komoly tudományos sajtóorgánum foglalkozott volna a dologgal. Ezek után méltóztassanak megengedni, hogy négy kérdésről nyilatkozzam. Az első a személyi kérdés, a második a tudományos kérdés, a harmadik a politikai szempont, a negyedik a hazafiság kérdése. Milyen alapon történt a kinevezés

1

? Baráth Tibor Szekfű Gyula professzor úrnak kétségtelenül egyik leg;jelesebb tanítványa, szemináriumának tagja és egyik elismert növendéke volt. Ezért, miután az Eötvös-kollégiumban elvégezte tanulmányait, gróf Klebelsberg Kuno kiküldetése által a bécsi magyar történeti intézetbe került, ott folytatta tanulmányait; később a párizsi Sorbonnera kerül, ott is tanult, majd hosszabb külföldi tanulmányutat tett, bejárta Európát: Németországot, Olaszországot, Spanyolországot, Hollandiát és Angliát; hat nyelven beszél. Ezek után kineveztetett a párizsi magyar tanulmányi központ titkárává. Onnan távozván, a Comité Internationale des Sciences Historiques titkárságába került és egy francia egyetemi tanárral együtt, 1939-ig a Comité Bulletinjának, a világszerte ismert összefoglaló folyóiratának volt a szerkesztője. 1939-ben visszajött és Domanovszky professzor mellett a művelődéstörténeti tanszéken teljesített szolgálatot, számos magyar- és idegennyelvű tanulmánya jelent meg; különös szeretettel foglalkozott középenrópai és dunai problemákkal, 1941. évi december hó 17-én, szerdán, 347 ez hívta fel rá Teleki Pál figyelmét és az en figyelmemet, E tudományos érdemek alapján került a kolozsvári egyetem tanszékére. Kinevezésében tehát semmiféle mulasztás, könynyelműség vagy elnézés nem történt. A kérdés tudományos^ oldaláról nem szívesen beszélek itt a Ház előtt, mert meggyőződésem szerint, tudományos munkásság bírálatának és értékelésének nem lehet más fóruma, mint a tudományos társadalom, tudományos folyóiratok és tudományos egyesületek, {Ügy van!) Sem a sajtó, sem a miniszter, sem pedig az országgyűlés nem kompetens ennek megítélésében. Mégis kénytelen vagyok foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert véletlenül magam i« történelemtanár voltam, és tudományos szempontból is meg kell vizsgálnom a vád lényedét. A Magyar Nemzet bírálója annakidején tudománytalannak mondotta ezt a művet és az idézetek hosszú sorával, többnyire kikapott idézetekkel igyekezett ezt bizonyítani. Más bírálók, az erdélyi lapokban, különösen az Ellenzékben és másutt megjelent bírálatok határkőnek nevezik, a »legsikerültebb«, »legkorszerűbb« jelzőkkel tisztelik meg és a »legértékesebb ajándéknak mondják az erdélyi magyarság számára«. Egyik annyi hitelt érdemel, mint a másik és a második kiadásnak az az ízléstelen reklámja, amelyet méltóztatott szóvátenni. (Zaj,) Nézetem szerint a tudományos kritikának kell megalkotnia a könyvről és Szerzőjéről a véleményt, és ez remélem, meg is fog történni. Annyit már most megállapíthatok, hogy Baráth Tibor könyve, ha megállapításai jórészével nem is érthetek egyet, a történettudomány legújabb eredményeinek felhasználásával készült történeti összefoglalás: tudománytalannak semmiesetre sem nevezhető'. Azt is meg kell állapítanom, hogy a vele szemben elhangzott egyetlen bírálat, a Magyar Nemzetben megjelent megjegyzések túlnyomóan nem is az ő megállapitásaira vonatkoznak, hanem másoknak régen ismert és általánosságban, elfogadott megállapításaira, amit a bíráló figyelmen kívül hagyott, mert hiszen az ő bírálata egy régen meghaladott és a mi felfogásunk Szerint történetileg helytelen szemléleten alapszik. E bírálattal szemben én csak azt hangsúlyozhatom, amit annakidején, az említett hajsza idején Andrássy Gyula mondott ki legvilágosabban, hogy a történetírónak csak az igazságot szabad keresnie és hirdetnie. s. a magyar történetíró — ezt én tudom és állítom — könnyen eleget tehet ennek a követelménynek, mert nekünk nincs szükségünk semmiféle tények elhallgatására (Ügy van! Ügy van!), elkendőzésére, események és cselekvések tagadására, hőseinknek és intézményeinknek a valónál kedvezőbb beállítására, (Űgn van! Ügy van!) A magyar történet egész fejlődése, intézmények és személyek a maguk erényeivel és hibáival együtt igazolják Zrínyi Miklóst; Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók! (Ű.ay van! Úgy van!) A történetíró tehát írjon igazat, és ne igyekezzék újszerű ötletek kedvéért a történelmen változtatni. Meg kell állapítanom azonban, hogy noha e bírálattal szemben védelembe veszem Baráth Tibor könyvét, ennek a könyvnek igenis vannak hibái, függetlenül e bírálat megállapításaitól, de egészen más vonatkozásban. Baráth Tibor professzor hibázott azzal, hogy ezt a könyvet egyáltalában kiadta, (Ügy vttn! Ügy