Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-49

îioO Az ország g i/ülés felsőházának 49, illése 19%1. évi július hó tH-án, pénteken. lemiségét, a maga különös lelkiségét — és itt most mindenkitől bocsánatot kérve, közbevetőleg ki akarom jelenteni, hogy semmi bántó CP.1zat sincs abb.an

, amikor ezt mondom a miénktől, a mi magyar szellemiségünktől idegen szellemiségét vitte be e házasságok révén azokba a rétegekbe, amelyekben ilyen vegyes házasságok köttettek. (Ügy van! Taps.) Mélyen 1. I*elsőház! Fbből a szempoufcoói vizsgálom tehát én ezeknek a vegyesházasságoknak a társadalmi kihatásait. Miért? Azért, mert mint kimutattam, a nemzet művelődésének, a nemzet lelkiségének, a nemzet szellemiségének fejlődésére káros befolyással voltak (Ügy van!) és így káros befolyással voltak annak a nemzeti léleknek alakítására, amely nélkül nemzet nem létezhetik és amelyről ebben a mélyen t. Házban ma is több illusztris szónok volt kegyes említést tenni. Mit értek én a nemzet lelkén! Mindazoknak az erkölcsi tényezőknek összességét, amelyek az anyagi javakon felül és azokat jóval meghaladó értékben és mértékben egy nemzet erejét és nagyságát adják. Azt hiszem, felesleges itt rámutatnom arra, — és engedelmet kérek, ha olyat mondok, amit mindenki tud; ezt is csak azért említem meg, mert argumentálásomhoz _ hozzátartozik — hogy a törtenelem is bizonyítja, hogy világbirodalmak omlottak össze marói-holnapra, amikor elvesztették nemzeti lelküket és aránylag kis népességű, kis lélekszámú nemzetek erősen állták és állják századok viharát, ha meg tudják őrizni lelküket. A nemzet lelke tehát olyan drága kincs, — és bármilyen elvi eltérések legyenek is felfogásaink között, a mélyen t. Felsőház minden egyes tagjáról tudom, hogy ebben egyek vagyunk — amelyet nekünk meg kell védenünk. (Ügy van! Ügy van!) Mivel pedig az előbb kifejtettek szerint káros befolyás érvényesült éppen a nemzeti lélek fejlődése szempontjából a vegyesházasságok révén, ezért kell ezzel a kérdéssel foglalkozni, bármilyen fájdalmas is azokra, akiket érint és bármilyen lelkiismereti konfliktusokat okozó azoknak is, akik magasabb szempontból, a köz szolgálata érdekében kénytelenek voltak ezt a kéraést felvetni és képviselni. Mélyen t. Felsőház! Tagadhatja-e valaki, hogy a múlt század végén és ennek a századnak elején egy, a miénktől teljesen idegen lelkiségű, valamilyen speciálisan zsidó irodalom és művészet kezdett tért hódítani (Ügy van! Úgy van!) és fejlődött, sajnos, sokkal nagyobb ' mértékben, semhogy azt ma már veszélytelennek lehetne mondani? (Ügy van! Ügy van!) A színház, az irodalom, a művészetek csaknem minden ágában és a sajtó terén mindenütt ez volt a helyzet. Gondoljunk például a zenére, — csak ezt ragadom ki hirtelen a többi közül — amely közel áll az ember lelkéhez. Méltóztassa nak elgondolni, hogy a múlt század végén és a jelen század elején kialakult speciális zene milyen messze esik a magyar lélektől. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Felsőház! Keletkezett tehát egy rendkívül veszélyes kultúra, amelyet megnyugvással nem lehet tovább tűrni és nem szabad tovább tűrni. (Ügy van! Ügy van!) Nem általánosítok, de azt mondom, hogy ez a kultúra, sajnos, sokkal nagyobb lépésekben foglalt tért azokban az osztályokban, amelyekben éppen a vegyesházasságok révén sikerült a zsidóságnak ezt a maga külön lelki befolyását érvényesíteni, sokkal nagyobb mértékben semhogy azt negligálni lehetne. Es én meg; győződéssel állítom, hogy a zsidóság gazdasági térfoglalása kevésbbé veszélyes a nemzet lelkének alakulása és a nemzet élete szempontjából, mint ezek a támadások, amelyek a nemzet lelkét a nemzeti kultúra ilyetén átalakulása I következtében érték. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Felsőház! Öda konklúdálok, hogy azt hiszem, félig-meddig talán érzékelhetővé tudtam tenni, miért vezet engem és miért vezeti a kormányt az a meggyőződés, amely azt hiszem, a közvélemény túlnyomó részével egyezik, hogy a rosszul sikerült asszimilációs kísérlettel lékeli számolni. Történt, egy asszimilációs kísérlet, amelynek körülbelül ötven éven át volt egy folyamata. Elhiszem, hogy mindenki,.aki annakidején ehhez a kísérlethez a maga vótumával hozzájárult, arról volt meggyőződve, hogy ez jóra fog vezetni. Az eredmények azt mutatják, hogy nem vezet jóra, nem vezethetett jóra, ennélfogva ezzel szemben át kell térni a teljes disszimiláeióra. Természetesen nagyon könnyelmű lépés volna azt mondani, hogy áttérünk a teljes diszszimUáeióra, eltiltjuk ezeket a házasságokat pro futur a és ami a múltban volt, azzal nem törődünk, mert hiszen a homokba dugott fejű strucchoz volna hasonló az, aki azt mondaná, hogy az az ötvenéves asszimilációs folyamat nem teremtett egy bizonyos adott helyzetet, amelyet úgy etikai, mint jogi és minden egyéb okból meg kell vizsgálni, józanul kell megvizsgálni, sine ira et studio, okosan kell megvizsgálni, megtartva bizonyos határokat, amely határokig ennél a vizsgálatnáL el lehet menni és nem lépve túl ezeket a határokat, nehogy veszélyeztetve legyen maga a cél, amelynek szükségességét kifejteni szerencsés voltam. Bármennyire érzem is tehát, hogy az előbb említett egyéni tragédiák fájdalmasak, sokkal nagyobb mértékben érzem azt a felelősséget, amely mindnyájunkat terhel akkor, amikor az előbb említett vonatkozásban a nemzet lelkének megmientésére kell sietnünk. A keresztény egyházak állásfoglalását én mélységes tisztelettel fogadom s természetesen nem is szándékozom vitába szállni azokkal az illusztris, magas állású egyházi szónokokkal, akik rendkívüli elokvenciával, meggyőződéssel és meggyőzően fejtették ki a maguk álláspontját. Én nem tagadom itt sem, mint ahogy a képviselőházban ugyanezen javaslat tárgyalása során is elmondottam, hogy magam is bizonyos lelki konfliktuson estem keresztül, mielőtt ezt a, javaslatot benyújtottam. Most, amikor arra hivatkozom, hogy ezen lelki konfliktus ellenére mégis miért nyújtottam be a javaslatot, természetesen, — mint már hangsúlyoztam — abszolúte nem akarok ebből a szempontból vitapontokat létesíteni, szerénységem is tiltja, vallásos meggyőződésem, vallásos lelkem is tiltja, de legyen szabad elmondanom szubjektíve, hogy mégis milyen elgondolások vezettek akkor, amikor arra a meggyőződésre jutottam, hogy az előbb említett magas cél elérése végett igenis be kell nyújtani ezt a törvényjavaslatot. Az, amit mondani fogok, mindenki által ismert dolog, én csak azt a lelki folyamatot szándékozom itt röviden lefesteni, amelyen keresztülmentem. Azt mondottam magamban, hogy vannak különböző emberfajták, ez kétségtelenül az isteni akaraton alapszik, mert különben nem volnának. Hogy az emberiség nemzetekre tagozódik, ez is kétségtelenül az isteni akaraton nyugszik. Az a tény pedig, hogy egyes fájták egymással való keveredése ártalmas a nemzetek fejlődése szempontjából, szintén tagadhatatlan, tehát azokat az akadályokat, amelyek ilyen fajkeveredés folytán egy nemzet fejlődésében