Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-48

366 A& országgyűlés felsőházának 4-8. illése 19^1. évi július hó 5-én, szombaton. leesett a tejtermelés. Napi 1000—1200 liter; tejünk volt még március előtt, március után, áprilisban 20%-kai esett ez a mennyiség". Mi volt ennek az oka? Az, hogy a gazictaközönseg az őrlésnél rá volt kényszerítve arra, hogy 10 és 15 kiló korpát kapott csak vissza az őrleményből és sehol sem tudott hozzájutni a koi'pamennyiségekhez, így tehát oda kellett adni a répát annak a tehénnek, erő takarmány sem volt, répaszelet és olajpogácsa nem állt rendelkezésünkre és, így mondom, a répát, meg azt a megromlott tavalyi zöldtakarmányt kellett odaadni a teheneknek. Ennek következtében tejtermelésünk leromlott. Akkor, amikor a közélelmezési miniszter úr és a kormány bölcs rendelkezése folytán elhatározták azt, hogy igenis a tej szövetkezeteknek korpát utalnak ki, mi történt? Az intézkedés nagyon helyes volt, de az történt, hogy én a nagygencsi tejszövetkezet részére Marosvásárhelyről kaptam meg a korpát, amelyet 17 pengő 60 fillérjével — itt vannak az okmányok nálam — számolt a Mezőgazdák Szövetkezete, ami nagyon helyes. Marosvásárhelyről Nagygencsig azonban a vasúti díj 4.60 pengő, ehhez jön még a zsákok visszaküldése stb., úgy, hogy végeredményben 22 pengő 60 fillérbe került a korpa. Akkor, amikor azt mondták, hogy nincs korpa, — szintén okmányokkal tudom bizonyítani — felhívott a Mezőgazdák Szövetkezete, hogy amenynyiben a marosvásárhelyi korpát nem bírjuk bevárni, abban az esetben ez a szövetkezet kiutal neikünk 50 mázsát 100 mázsa helyett, 19 pengő 60 fillérjével. Budapesten tehát akkor talán akadt volna 50 mázsa korpa, de a mi részünkre mégis Marosvásárhelyről volt a korpa kiutalva. Én azonban nem voltam abban a lelkületben és sehogy sem tudtam megtenni, hogy a 100 mázsát ne vegyem igénybe a tejtermelő gazdák részére, mint szövetkezeti tagok részére, mert szükség volt a korpára, tehát száz mázsát vettem igénybe. Igen sokszor elhangzik az, hogy prémiumokat adtak az utolsó gazdáknak a gabonára, én azonban csaknem 23.40 pengővel fizettem többet, de maga a gazdaközönség is azért a korpáért, hogy a tejtermelést fokozzuk és a közellátásnak szolgálhassunk, vagyis fizettük csaknem a húza árát. Nagyméltóságú közellátási miniszter úr! Én a magyar falu és a magyar nép lelkületére hivatkozva, most is csak azt mondom, hogy a magyar gazda, a magyar törpebirtokos, a kisgazda, de a nagybirtokos osztály is mindig megtette a haza iránti kötelességét, meg is fogja tenni a legnehezebb időkben is. De viszont bölcsen és tisztességesen kell vele bánni. Méltóztassék megengedni, hogy röviden, kicsit kitérjek erre is. Hogy megtette kötelességét, ezt azzal is bizonyítom, hogy amikor április 24-én jött a katonai parancsnokságtól az a felhívás, hogy a katonaságnak kell valami a közellátásra, Vas vármegye gazdaközönsége egyszerre tudatában volt annak, hogy igenis, a gabona a haza védelmezőinek kell. Es kiszállott a katonaság, de nem is kellett oda se katonaság, se semmi. Csak például elmondom, hogy Nagygencs község határa 2400 hold, ezen lakik 1552 lélek, és amikor a katonaság megjelent, — de nem kellett katonaság, csak egy hadnagy volt ott, aki végigment — öt vagon és 50 métermázsa rögtön összejött, összejött 4 métermázsa zsír is minden kényszerítés nélkül. Mondom, nem áll az, hogy a kisgazda és a törpebirtokos nem teszi meg a haza iránti kötelességét, hiszen tudja, hogy igenis meg kell tennie és meg is teszi. Mondhatnék még több példát is, ainikoir a katonaság maga csodálkozott azon, hogy a gazdaközönség igenis megtette a kötelességét, A közellátási miniszter úr megnyugtatott minket tegnapi beszédében azzal, hogy egészen más elbírálásra kell számítani gabonából a városi lakosság és a falusi lakosság közellátásánál. Méltóztassék megengedni, hogy itt csak röviden annyit mondjak, hogy- a cukorellátásánál harmadrendű volt a magyar falu. Hiszen nem tehetek róla, ezért mondottam már beszédem elején, hogy ki kell térnem a falusi közellátásra, ami tehát szívemen fekszik azt kimondom. A magyar falu tenát harmadrendű volt. Először is Budapestnek magasabb kontingenst állapítottak meg cukorból és a városoknak szintén nagyobbat, mint a falunak. Mi falusi lakosok megnyugodtunk ebben, azt mondottuk, rendben van, de most egyet kérünk a közellátási miniszter úr őnagyméltóságától. Mi cukorral nem élünk, de a lisztfogyasztásnál és a gabona fejkvótájánál a miniszter úr tekintse azt az erős, fizikai munkát, amelyet el kell végezniök a magyar mezőgazdáknak, munkásoknak és törpebirtokosoknak. Én itt nem akarok arra hivatkozni, hogy menynyi legyen a fejkvóta, a közéilátási miniszter úr őnagyméltóságához, mint egy családfenntartó édesapához azt a kérést intézem, hogy ezt a- kérdést mérlegelje bölcs belátása szerint. Tiszteletteljes kérésemhez tartozik az is, méltóztassék figyelembe venni, hogy a közellátásba és a fejkvótába beletartozik a sertéstenyésztés és a tejtermelés is. Méltóztassék tehát a közellátással kapcsolatban a tejtermelésre, a sertéstenyésztésre és az állatfelnevelósre vonatkozólag is ugyanezeket az irányelveket szem előtt tartani, hogy a törpe- és kisgazdaságok és a munkások a termelvényeikből, s sertéseikből is megkapják azt a járandóságot, hogy maguk és családtagjaik zsírszükségletéről hizlalás útján gondoskodhassanak. Mert egy áll: az a magyar mezőgazda ós törpe kisgazda, aki saját maga nevelheti fei ás hizlalhatja meg az állatait, sokkal jobb falatokhoz jut ós sokkal jobb kedéllyel fogja azt az állatot a vágószekre vinni, mintha úgy kellene neki megvennie. Tehát legalább legyen méltányolva a magyar törpegazdáknak, kisgazdáknak és a nagygazdáknák is erre vonatkozó javaslata. És ha azt akarja a közellátás, hogy a falusi kisgazdák, a falusi törpebirtokosok ós más birtokosok a köz érdekében fokozzák a termelést, legalább a korpát és a ^többit, ami a tejtermelést fokozza, a közellátás érdekében méltóztassanak rendelkezésre bocsátani. Át kell térnem arra. ami nálunk a cipőés talpbőrök tekintetében tapasztalható. Nem akarnék itt a közellátási miniszter úr bölcs intézkedésének elejébe vágni, nem is tehetem, kicsi ember vagyok ahhoz, de méltóztassék elgondolni, mélyen t. Felsőház — és ezt tudják azok, akik itt ülnek velem együtt a Felsőházban, tudják a nagybirtokosok is — hogy a mezőgazdaságban milyen rettenetes helyzetet idézett elő az, hogy talp nélkül vannak a cipők és a bakancsok. Most még belemegy az a mezőgazdasági munkás talán mezítláb is abba a sárba, vízbe, de eljön az idő, amikor tarló leszj eljön az aratás ideje, eljönnek az őszi idők, stb. Ha ezen a helyzeten a közellátási miniszter úr nem segít, akkor nagy bajok lesznek. Tovább megyek. Több gazdatársam gunimitalppal talpaltatta meg a cipőjét, 8.40 pengőt fizettek egy gmmitalpalásért és az már