Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-48

Az országgyűlés felsőházának JP8. ülése ÏM1. évi július hó 5-én, szombaton. négy hét alatt tönkrement, megsemmisült. Ez lehetetlen állapot. Tessék elgondolni, hogy ha 30 pengő vagy 28 pengő lesz a búza métermázsája, ha háromszor megtalpaltatja a cipőjét az a munkás, nem keresi meg egy mázsa búzával a cipőtalpra valót. Ezen a visszásságon tehát segíteni kell. Mert elhiszem, hogy az aszfalton jó a gummitalpú cipő és a jó a fatalpú cipő, de a mezőgazdaságban sehogyan sem válik be és a mezőgazdasági munka folytatólagos előrevitelére nem alkalmas. Mélyen t. Felsőház! Munkás ügvekkel is kell még foglalkoznom. Bálint igen t. barátom már kitért beszédében arra, hogy a munkásoknak őszre is kenyérkeresetet kell biztosítani, mert ha ma meg is kapják a munkabéreket, de az ősszel nem lesz kereset. Itt tehát arra kérném — csak egészen röviden, néhány szóban foglalva — a közellátási minisztériumot, illetőleg az összminisztériumot, hogy azokat a közmunkákat, amelyeket a mezőgazdasági folytatólagos művelés ideje alatt akarnak elvégezni, hagyják el arra az időre, amikor már a mezőgazdaságban nem kínálkoznak a munkaalkalmak úgy, mint ahogyan kínálkoznak a jelenben. Látjuk ugyanis azt, hogy a mezőgazdasági munkabérek maximálva és minimálva vannak és azt is látjuk ebből a maximálásból és minimálásból kifolyólag, hogy a mezőgazdasági munkások azon egyéneinek, akik híven és hűen dolgoznak, 10—20 százalékkal többet is fizethetnek, de ugyanakkor látjuk azt is, hogy az ilyen közmunkáknál, amilyenek folyamatban vannak, sokkal többet fizetnek, mint a mezőgazdaságban, így tehát a mezőgazdaságtól elvonják azt a munkaerőt, amely különben a mezőgazdaság szolgálatára állana. (Ügy van!) Nagyon fontos volna tehát, mélyen t. Felsőház és nagyméltóságú miniszter urak, hogy ezeket a munkákat akkor végezzék él, amikor a mezőgazdasági munkában már nem olyan szükségesek a munkások. Mélyen t. Felsőház! Röviden, dióhéjban akartam elmondani, amiket elmondottam, mégis talán egy kicsit hosszúra nyúlott a beszédem. Elmondtam azokat, amiket a szívem érzett. Nem feljegyzésekből, nem írásból mondottam, hanem a szívem sugallatát követve, mert vele érzek a magyar faluval és vele érzek az egész társadalommal. Arra kérem tehát a nagyméltóságú miniszter urakat, hogy magyar hazánk érdekében tegyenek meg mindent, amit meg lehet tenni, a magyar mezőgazdaságért, mert a mezőgazdasággal áll vagy pusztul ez az ország és ha a magyar mezőgazdaság elpusztul, ha a magyar mezőgazdaságnak törpe- és kisgazdái és munkásai talán leteszik a szerszámot, amit ne adjon az Isten, nem is fogják megtenni, ez pusztulást jelentene, de kötelességünk ezeket a gyökereket, ezeket a legkisebb seiteket ápolni s ha ezeken keresztül az ország fája virágzásnak indul és termőképessé válik, akkor Magyarországnak félteni valója nincs. Ezek után a törvényjavaslatot elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Szabó János felsőházi tag^ úr. Szabó János: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! Tekintettel arra, hogy a közellátás érdekét veszélyeztető cselekmények büntetéséről szóló törvényjavaslat van elbírálás alatt, engedtessék meg nekem, hogy különösen az erdélyi munkás iparosság és az er FELSŐHÁZI NAPLÓ II. délyi elszegényedett, lerongyolódott középosztály életviszonyairól beszélhessek. Amikor a termelésre való tekintettel szükséges egy törvény, akkor elmondhatjuk, hogy szükséges a fogyasztók szempontjából is. Ha ugyanis az ipari centrumokban megfigyeljük azokat a sorokat, amelyek kenyérre várakoznak, akkor azt kell tapasztalnunk, hogy a magyarság fegyelmezetten viselkedik, ellenben az* ipari centrumok lakosságának bizonyos része, ha nem is vásárol, ott áll a sorok mellett és izgatja a kenyérért álldogáló magyarságot, úgyhogy a kormány becsületes munkája, a főispánoknak, valamint a városok polgármestereinek munkája, azt lehet mondani, néha-néha teljesen meg van bénítva. Nem ezek az izgató elemek teszik meg azt, amit meg kellene tenni, a becsületes munkát végezni, hanem mi teszszük meg, a magyar munkás, a magyar iparos és akkor nekünk végig kell hallgatnunk az izgatást, a felhívást a nagyjaink ellen, hogy a polgármester és a főispán az oka az ilyen kenyérelosztásnak és lábbelielosztásnak. Ezért felhívom az igazságügyminiszter úr figyelmét arra, — és szerettem volna a belügyminiszter úrnak is szíves figyelmébe ajánlani — hogy ha ki is hirdették a rögtönítélő bíráskodást, ez még nem elegendő, legyen a törvény ha kell, csak két szakaszos, de legyen súlyos csopás azokra, akik a magyarság fegyelmezett sorait így meg akarják bontani. (Helyeslés.) Amikor az erdélyi magyarság minden rétege sok nehézség után hazajött, azt várta a magas kormánytól, hogy fokozatosan szüntesse meg a nehézségeket. A feltornyosult nyomorúságot az elmúlt uralom zúdította reánk, tehát azoknak az időknek elmultával várjuk, hogy a kormány eltüntesse a nehézségeket, természetesen minden társadalmi réteg hozzájárulásával és teljes megértésével. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy például Nagyváradion 48 pékműhely van. Megtörtént az iparengedélyek felülvizsgálása, az új iparengedélyek kiadása, ami formailag nem tartozik a közellátáshoz, de valójában mégis csak oda tartozik. A zsidó sütőiparosoktól megvonjuk az iparengedélyt azért, hogy magyaroknak juttassuk és meg kell állapítanom, hogy Nagyváradon 21 zsidó pék van és 26 keresztény, abból 12 magyar. De ha csak 4 zsidó van, azok akkor is négyszer annyi kenyeret sütnek, mint a keresztény _ iparosok. Én ezen nagyon csodálkozom. Nagyjaink, vezetőink a napokban arra hivatkoztak, hogy nem lehet annyira hozzányúlni a zsidók engedélyéhez, ' mert olyan összeköttetéseik vannak, hogy még a közélelmezésre kiutalt kvantumon felül is tudnak lisztet beszerezni, tehát a^közellátásban hathatósan közreműködnek. Méltóztassanak megbocsátani, van megfelelő szaktudással, megfelelő erővel rendelkező sütőiparos. Ha annak az üzeme nem dolgozik, vagy csak két zsák lisztet kap naponta, de viszont van megfelelő befogadóképessége annak a műhelynek, valamint munkást is tud alkalma/mi. akkor ne zsidózzunk, hanem feltétlenül adjuk meg annak a magyar iparosnak az alkalmat arra- hogy -mindennapi kenyerünk az ő műhelyéből kerüljön ki, legalább is az arányszámnak megfelelően. (Hehipslés.) De rámutatok arra, hop-v nem bániuk, ha az a nékműhelv zsidó tulajdonban is van. ha higiéniai és mindenféle tekintetben megfelel, de elváriuk. hogy az úerynevpzett alsóbb népréteg a 30 dekás mindennapi ken veret téliesen fogya«7tható, egészséges anyagból kapja. A legutóbbi napokban Nagyváradon egymásután 42 —