Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-47

254 Az országgyűlés felsőházának 47. ülése 1941. évi július hó A-én, pénteken. ilyen irányú zaklatásoknak, mint. amilyenekre a két előttem felszólalt igen t. illusztris szónok úr rámutatott,; a gazdaközönség', általában a termelőközönség- nem lesz kitéve és ezért tisztelettel kérem, méltóztassék a javaslatot változatlanul elfogadni. (Helyeslés és éljenzés.) Elnök: A közellátási miniszter úr ő nagyméltósága kíván szólni. Laky Dezső közellátási miniszter: Nagyméltóságú Elnök úr! Mélyen t. Felsőház! Nekem az a szerep jut ennek a javaslatnak tárgyalásánál a felsőházban is, amely szerepet a képviselőházban kellett betöltenem, vagyis, hogy az igazságügyminiszter úr mellett, őt követően fejtsem ki azokat a szempontokat, amelyek a közellátás terén át ennek a javaslatnak érdeméhez kapcsolódnak és rendkívül örülök annak a lehetőségnek, hogy így immár másodízben van módomban a mélyen t. Felsőház előtt nyilatkozni az ügykörömbe tartozó kérdésekről. Nagy érdeklődéssel hallgattam azokat a beszédeket, amelyeket a felsőház t. tagjai e javaslattal kapcsolatban elmondtak és most igyekszem megkapni azt a vezérfonalat, amely szinte valamennyi szónoknak beszédén át húzóflott, s amelyet meg kell ragadnom, hogy a mélyen t. Felsőház előtt fejtsem már most ki a magam álláspontját, s azon át a kormányét, mindazokra a kérdésekre vonatkozólag, amelyek a vita során érinttettek. Különös örömet jelent nekem, hogy ezekről a felsőházban is ayilatkozhatom, mert hiszen, ha valaki, én tisztában vagyok azzal, hogy azok a problémák, amelyeknek intézésére kijelöltettem, mennyire a közérdeklődés középpontjában állanak, a közigazgatás funkciói között mennyire előtérbe nyomultak, annyira, hogy a gazdasági politikának is alig van ma olyan kérdése, amely a figyelmet inkább felébresztené és állandóbban foglalkoztatná, mint azok, amelyek a közellátással Összefüggnek. Amikor a mai, igen magas színvonalú vitát hallgattam, még inkább meggyőződtem arról, hogy azok a problémák, amelyek itt a közeli át ás vonalán érinttettek, mennyire mélyenszántó, a mát és a jövendőt egyaránt érintő kérdései az egész magyar gazdasági politikának, menynyire belejátszanak azok az agrárpolitikába, mennyire összekapcsolódnak az iparpolitikával, s mennyire el nem választható összefüggésben állanak toyábbmenőleg úgy kereskedelmi, mint közlekedési, valamint általában forgalmi politikánkkal. Ha ezek között a kérdések között fontosságuk szerint mégis sorrendet kell felállítanom, azt hiszem, könnyű eldönteni, melyik a legfontosabb; hiszen itt is a beszédek középpontjában, mondhatni, a felszólalások pergőtüzében az a kérdés állt, amely lépten-nyomon mindenütt elotéi'be kerül, s ez az árkérdés. Az árkérdés ugyanis nemcsak a mai nehéz időkben, hanem mindenkor és bármiféle gazdasági rendszerben is az a fundamentum, amelyen összetalálkozik mindennemű érdek, s amelynek megfelelő, helyes intézése egy iránytottnak mondott gazdasági rendszerben még sokkal fontosabb teendő, mint ott, ahol az érdékek kiegyenlítődése többé-kevésbbé a gazdasági erők szabad iátékára van bízva. Mélyen t. Felsőház! A vita során sok észrevétel merült fel a kormány múltbeli és mostani mezőgazdasági árpolitikája ellen. Tégla ssy ö méltósága mélyen járó beszédében azt kívánja, — s nyilván joggal követeli is — hogy a mezőgazdaság számára is adassanak meg mindazok az előnyök, amelyek az ipar számára biztosíttattak, hogy ilyenformán a mezőgazdaság ne kerüljön rosszabb helyzetbe, mint amilyen helyzetben az ipar van. Melyen t. Felsőház! Én abban a tárgyilagovs légkörben, amelyet a Felsőházban olyan mélységesen tisztelek, azt hiszem, nyugodt lélekkel merhetem állítani, sőt a szükséghez mérten a legmesszebbmenő módon, adatoknak tömegével igazolni, hogy a mezőgazdaságtól, különösképpen azóta, mióta irányított árpolitika van, 1938-tól és még imkálblb 1939 őszétől, semmi néven nevezendő olyan előnyt a kormány meg nem tagadott, el nem vett. amelyet az ipar számára megadott, sőt ha méltóztatnak megnézni azokat az intézkedéseket, amelyek következtében a legutóbbi csaknem két év leforgása alatt a mezőgazdasági árszint igen jelentősen megváltozott s más oldalról megnézni, milyen változás történt ugyanezen idő alatt az ipari árszínvonalban, első pillantásra megállapítható, hogy a mezőgazdasági árszint emelkedése sokkal, de sokkal magasabb volt a legutóbbi két év alatt, mint amilyen volt az ipari árszinté. Méltóztassanak nekem azt a kijelentést i megengedni, hogy az agrárolló csökkentése, majd teljes megszüntetése érdekében a kormány oldalán nehéz és felelősségteljes munkát végzett az árkormánybiztos is, aki minden módon, mindenáron tartotta, nem engedte felfelé csúszni az ipari árszintet, míg ugyanakkor fokról-fokra mégiscsak megengedte, hogy a mezőgazdajsági árak jelentősen javuljanak. Ennek azonban megvan a logikus oka, mint ahogyan annak a kijelentésnek is megvan az oka, amelyet a továbbiakban tenni szándékozom a mezőgazdasági árakról abban a vonatkozásban, amely minden bizonnyal leginkább érdekli nem csupán a gazdaközönséget, hanem azon át egész Magyarország közönségét és közvéleményét is. Az ok az volt, hogy 1939-ben a mezőgazdasági árszínvonal még mindig rendkívül alacsony volt. A mezőgazdaság nem tudott még magához térni abból a, mondhatnám, ájultságból, amelyet számára az 1930-as évek elején átélt hatalmas válság jelentett, amikor rendkívül alacsony színvonalra zuhantak le az agrárárak és bár ezek az árak 1936 után lassanként emelkedni kezdtek, 1939 őszéig sem tudtak a kívánatos magasságra felemelkedni. Márpedig senkinek sem lehet abban az irányban kétsége, hogy ebben az országban az egész termelésnek s azon át a nemzeti jövedelem kialakításának alapja a mezőgazdasági termelés, illetve ennek a termelésnek a rentabilitása. Ennek folytán, mihelyt nyilvánvalóvá vált, heghez a háború nem napoknak, heteknek vagy hónapoknak a háborúja, hanem évekig eltarthat, a kormány nem mulasztotta el azt a kötelessé gét, hogy a mezőgazdasági árfrontot megmozdítsa és olyan mértékben lendítse előre, hogy a rentabilitás iránti minden jogos igényt ki tudjon elégíteni. De méltóztassék elhinni nekem, mint ezidőszerint az árpolitikáért végső fokon felelős tényezőnek, hogy akkor, amikor egy felelős személy elhatározza magát arra, hogy a kormány számára propozíciót tesz az árszínvonal megváltoztatására, akkor — figyelemmel arra a rengeteg sok mindenféle kihatásra, amely el néni kerülhetően összefügg a mezőgazdasági árfront megváltoztatásával — ezt a munkát nagyon alaposan kell végeznie, mert különben esetleg olyan rombolásokat végez r át nem gondolt munkájával a gazdasági élet egyetemében, amelyért a felelősséget aligha vállalhatná. Mélyen t Felsőházi Aki figyelemmel ki-