Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-47

254 Az országgyűlés felsőházának 47. ülése 1941. évi július hó A-én, pénteken. ilyen irányú zaklatásoknak, mint. amilyenekre a két előttem felszólalt igen t. illusztris szónok úr rámutatott,; a gazdaközönség', általában a termelőközönség- nem lesz kitéve és ezért tisz­telettel kérem, méltóztassék a javaslatot válto­zatlanul elfogadni. (Helyeslés és éljenzés.) Elnök: A közellátási miniszter úr ő nagy­méltósága kíván szólni. Laky Dezső közellátási miniszter: Nagy­méltóságú Elnök úr! Mélyen t. Felsőház! Ne­kem az a szerep jut ennek a javaslatnak tár­gyalásánál a felsőházban is, amely szerepet a képviselőházban kellett betöltenem, vagyis, hogy az igazságügyminiszter úr mellett, őt kö­vetően fejtsem ki azokat a szempontokat, ame­lyek a közellátás terén át ennek a javaslatnak érdeméhez kapcsolódnak és rendkívül örülök annak a lehetőségnek, hogy így immár másod­ízben van módomban a mélyen t. Felsőház előtt nyilatkozni az ügykörömbe tartozó kérdésekről. Nagy érdeklődéssel hallgattam azokat a be­szédeket, amelyeket a felsőház t. tagjai e ja­vaslattal kapcsolatban elmondtak és most igyekszem megkapni azt a vezérfonalat, amely szinte valamennyi szónoknak beszédén át húzó­flott, s amelyet meg kell ragadnom, hogy a mé­lyen t. Felsőház előtt fejtsem már most ki a magam álláspontját, s azon át a kormányét, mindazokra a kérdésekre vonatkozólag, ame­lyek a vita során érinttettek. Különös örömet jelent nekem, hogy ezekről a felsőházban is ayilatkozhatom, mert hiszen, ha valaki, én tisz­tában vagyok azzal, hogy azok a problémák, amelyeknek intézésére kijelöltettem, mennyire a közérdeklődés középpontjában állanak, a köz­igazgatás funkciói között mennyire előtérbe nyomultak, annyira, hogy a gazdasági politiká­nak is alig van ma olyan kérdése, amely a figyelmet inkább felébresztené és állandóbban foglalkoztatná, mint azok, amelyek a közellá­tással Összefüggnek. Amikor a mai, igen magas színvonalú vitát hallgattam, még inkább meggyőződtem arról, hogy azok a problémák, amelyek itt a közeli á­t ás vonalán érinttettek, mennyire mélyenszántó, a mát és a jövendőt egyaránt érintő kérdései az egész magyar gazdasági politikának, meny­nyire belejátszanak azok az agrárpolitikába, mennyire összekapcsolódnak az iparpolitikával, s mennyire el nem választható összefüggésben állanak toyábbmenőleg úgy kereskedelmi, mint közlekedési, valamint általában forgalmi po­litikánkkal. Ha ezek között a kérdések között fontossá­guk szerint mégis sorrendet kell felállítanom, azt hiszem, könnyű eldönteni, melyik a legfon­tosabb; hiszen itt is a beszédek középpontjá­ban, mondhatni, a felszólalások pergőtüzében az a kérdés állt, amely lépten-nyomon minde­nütt elotéi'be kerül, s ez az árkérdés. Az árkér­dés ugyanis nemcsak a mai nehéz időkben, ha­nem mindenkor és bármiféle gazdasági rend­szerben is az a fundamentum, amelyen össze­találkozik mindennemű érdek, s amelynek meg­felelő, helyes intézése egy iránytottnak mon­dott gazdasági rendszerben még sokkal fonto­sabb teendő, mint ott, ahol az érdékek kiegyen­lítődése többé-kevésbbé a gazdasági erők sza­bad iátékára van bízva. Mélyen t. Felsőház! A vita során sok észre­vétel merült fel a kormány múltbeli és mos­tani mezőgazdasági árpolitikája ellen. Tég­la ssy ö méltósága mélyen járó beszédében azt kívánja, — s nyilván joggal követeli is — hogy a mezőgazdaság számára is adassanak meg mindazok az előnyök, amelyek az ipar számára biztosíttattak, hogy ilyenformán a mezőgazda­ság ne kerüljön rosszabb helyzetbe, mint ami­lyen helyzetben az ipar van. Melyen t. Felsőház! Én abban a tárgyila­govs légkörben, amelyet a Felsőházban olyan mélységesen tisztelek, azt hiszem, nyugodt lé­lekkel merhetem állítani, sőt a szükséghez mérten a legmesszebbmenő módon, adatoknak tömegével igazolni, hogy a mezőgazdaságtól, különösképpen azóta, mióta irányított árpoli­tika van, 1938-tól és még imkálblb 1939 őszétől, semmi néven nevezendő olyan előnyt a kor­mány meg nem tagadott, el nem vett. amelyet az ipar számára megadott, sőt ha méltóztat­nak megnézni azokat az intézkedéseket, ame­lyek következtében a legutóbbi csaknem két év leforgása alatt a mezőgazdasági árszint igen jelentősen megváltozott s más oldalról megnézni, milyen változás történt ugyanezen idő alatt az ipari árszínvonalban, első pillan­tásra megállapítható, hogy a mezőgazdasági árszint emelkedése sokkal, de sokkal magasabb volt a legutóbbi két év alatt, mint amilyen volt az ipari árszinté. Méltóztassanak nekem azt a kijelentést i megengedni, hogy az agrárolló csökkentése, majd teljes megszüntetése érdekében a kor­mány oldalán nehéz és felelősségteljes munkát végzett az árkormánybiztos is, aki minden mó­don, mindenáron tartotta, nem engedte felfelé csúszni az ipari árszintet, míg ugyanakkor fokról-fokra mégiscsak megengedte, hogy a mezőgazdajsági árak jelentősen javuljanak. En­nek azonban megvan a logikus oka, mint aho­gyan annak a kijelentésnek is megvan az oka, amelyet a továbbiakban tenni szándékozom a mezőgazdasági árakról abban a vonatkozásban, amely minden bizonnyal leginkább érdekli nem csupán a gazdaközönséget, hanem azon át egész Magyarország közönségét és közvéleményét is. Az ok az volt, hogy 1939-ben a mezőgazda­sági árszínvonal még mindig rendkívül ala­csony volt. A mezőgazdaság nem tudott még magához térni abból a, mondhatnám, ájultság­ból, amelyet számára az 1930-as évek elején átélt hatalmas válság jelentett, amikor rend­kívül alacsony színvonalra zuhantak le az agrárárak és bár ezek az árak 1936 után las­sanként emelkedni kezdtek, 1939 őszéig sem tudtak a kívánatos magasságra felemelkedni. Márpedig senkinek sem lehet abban az irány­ban kétsége, hogy ebben az országban az egész termelésnek s azon át a nemzeti jövedelem ki­alakításának alapja a mezőgazdasági termelés, illetve ennek a termelésnek a rentabilitása. En­nek folytán, mihelyt nyilvánvalóvá vált, hegh­ez a háború nem napoknak, heteknek vagy hó­napoknak a háborúja, hanem évekig eltarthat, a kormány nem mulasztotta el azt a kötelessé gét, hogy a mezőgazdasági árfrontot megmoz­dítsa és olyan mértékben lendítse előre, hogy a rentabilitás iránti minden jogos igényt ki tudjon elégíteni. De méltóztassék elhinni nekem, mint ezidő­szerint az árpolitikáért végső fokon felelős té­nyezőnek, hogy akkor, amikor egy felelős sze­mély elhatározza magát arra, hogy a kormány számára propozíciót tesz az árszínvonal megvál­toztatására, akkor — figyelemmel arra a ren­geteg sok mindenféle kihatásra, amely el néni kerülhetően összefügg a mezőgazdasági árfront megváltoztatásával — ezt a munkát nagyon alaposan kell végeznie, mert különben esetleg olyan rombolásokat végez r át nem gondolt munkájával a gazdasági élet egyetemében, amelyért a felelősséget aligha vállalhatná. Mélyen t Felsőházi Aki figyelemmel ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom