Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-41

Az országgyűlés felsőházának 4L ülése nagyságú szervezet, amelyet gyűjtőfogalomként Országos Közellátási Hivatalnak neveztünk el. Laky Dezső miniszter úrnak, aki már is itt ül közöttünk, (Éljenzés és taps.) s akinek itt is köszönetet mondok azért, hogy az ország érdekében vállalta ezt a nehéz föladatot, rendelkezésére fog állani a kereskedelmi hivatal, természetesen ágy, hogy egyéb funkcióit is, amelyek még fennállnak — bár menynyiségileg már megapadtak — el fogja végezni. Rendelkezésre áll azután az árellenőrzés országos kormánybiztosa és annak hivatala, végül a földmívelésügyi minisztériumnak a közellátási ügyeket intéző ügyosztálya s ezenkívül esetleg más berendelt vagy alkalmazott tisztviselők is. De már ezeknek az iíii tézményeknek tisztviselői létszáma is biztosítékot nyújt arra, hogy észrevehető tisztviselői létszámemelés nélkül meg fogjuk, illetve a miniszter úr meg fogja oldani ezt a feladatot. Az Országos Közellátási Hivatal tehát nem új hivatal, amelynek tisztviselőit most szedjük össze, hanem gyűjtőfogalma azoknak a hivataloknak, intézményeknek, stb., (Helyes lés.) amelyek a miniszter úr vezetése alá fognak tartozni. (Helyeslés.) A másik probléma és feladatkör a terv-, illetve irányított gazdálkodás. Az állam gazdává fejlődött. Éppen olyan gazda lett, mint mindenki más, akinek földje vagy egyéb vagyona van. Különösen olyan, mint a mezőgazda. Az állam gazdává lett belső okokból, a termelés intenzifikálása folytán és gazda lett külső okokból, egyrészt az államoknak autarkiára törekvése, másrészt világkereskedelmi egységekké, világkereskedelmi egyedekké válása folytán. Minden jó gazda, amikor gazdálkodik, terv-gazdálkodik. Össze kell fognánk a mezőgazdasági és állattenyésztési, az ipari, a közlekedési, a bányászati stb. országos gazdasági terveket, mert mindegyik ág előrelátóan gazdálkodik, tehát tervet csinál, — hogy úgy mondjuk —- tervgazdálkodik. Az országos tervgazdálkodás nem jelent mást, mint ezeknek a terveknek összefogását és koncentrálását, egymással szemben való lemérlegelését. Eddig ezt a munkát a gazdasági miniszteri értekezleteken próbáltuk folytatni, de ez részben ennek lazább szerkezete, részben az én gyakori másirányú elfoglaltságom következtében nern bizonyult elegendőnek. E miatt felkértem a pénzügyminiszter urat, mint — mondjuk — a miniszter urak közül a legközpontibb foglalkozásút arra, hogy vegye át ezt a funkciót és előterjesztést tettem a Főméltóságű Úrnak, hogy e tervgazdálkodási egysé

: gesítés munkájával, irányításával, a gazdasági elet nagyvonalú jövőbeli beállításának egységesítése munkájával a pénzügyminiszter bízass ék meg. Ezzel már most nézetem szerint meg volna ildva a két problémának, mind a nagyvonalú előretervezésnek mind a pillanatnak a problémája is. Természetes, hogy a pénzügyminiszter úr munkájában és -a terv tekintetében a hangsúly a termelésen van. Ez a legfőbb, de nyilvánvalólag minden egyebet is felölel a gazdasági élet terén. Mi a • különböző eddigi és az ezen összefogás folytán még kidolgozandó terveket is egyeztetni fogjuk. Egy bizonyos stádiumban módja lesz majd a kormánynak: arra, hogy ezeket a terveket nagy körvonalaiban ismertesse, azt hiszem akkor, amikor az alsóház is és a felsőház is tíjból összül és amikor a rendes parlamenti munka újból megkezdődik. A két munkakör, a pillanatnyi és a jövőt előkészítő, úgy függ össze, ahogyan én azt 1940. évi december hó 19-én, csütörtöi'cö». 183 alsóházi beszédemnek elébb felolvasott bevezető soraiban elmondottam. Nincs az a probléma, amely ne lenne a jövő problémája is es ugyanakkor ugyanannak ne lenne egy, a jelenre vonatkozó része is: Ezek tehát összefüggnek ós világos, hogy a jelen problémáinak megoldása során nem szabad semmi olyant tennünk, ami akadálya volna a jövő megfelelő fejlődésének, viszont a jövő inegí'elelő fejlődése tanul a jelen pillanatnyi problémáiból úgyhogy természetesen ezek is összefüggnek. Az itt felvetett gazdasági kérdésekre már igazán csak skiccszerűen, három mondatban fogok rátérni, mert a pénzügyminiszter úr is felszólal utánam és választ ad az itt feltett általánosabb kérdésekre. Megkértem Laky ő nagyméltóságát is, hogy bár az itt előfordult megjegyzéseket és kritikákat még nem intézhették őhozzá, a Ház talán mégis az ő felfogását kívánja leginkább hallani ezekre az itt és az alsóházban is előfordult megjegyzésekre, nem részletekben, hanem mondjuk, inkább bizonyos axiómákban, felfogásokban, amelyek a jövőre vonatkoznak, s bizonyára jobban érdekelnek bennünket, mi at a múlt. Ez nem akar a múlt alól való kibúvás lenni, mert' annak felelősségét viseljük tovább, azt hiszem azonban, hogy az érdeklődés inkább e felé fog fordulni és ezért kértem a miniszter urat, hogy ő ismertesse e problémákra vonatkozó felfogását. Itt különböző problémák, gazdasági problémák vetődtek fel. S. Bálint igen t. felsőházi tag úr éppen ma elmondott beszédében ezek közül többeket említett, így például az aratórendeletet, amely mondjuk lehet, hogy nem készült eléggé kurrens nyelyen. hanem hivatalos nyelvű volt és ezért talán bizonyos homályok maradtak benne. Ezt azután egyszerűbb nyelven adták tovább az egyes katonai hatóságok és a nélkül, hogy a rendelet kereteit — mondjuk — jogilag átlépték volna, ezek ia nyilatkozatok mégis bizonyos mértékig a kelleténél több reményt keltettek. (Ügy van!) Ezeket f azután a vidéken ismét leegyszerűsítették és minden ilyen egyszerűsítés, az Ígéreteknek megnagyobbításával járt. így keletkezett a diszparitás a között, amit a rendelet tényleg megad és a között, amit ma ettől várnak. Most már nem akarok tovább kitérni a rendeletre, fel akartam ugyanis olvasni egyes részleteit, de így majd a felsőházi tag úrnak esetleg négyszem között megmutatom, hogy mire vonatkozott a rendelet. Ez tisztán azokra vonatkozott, akik nem arathattak. Tény, hogy ez a rendelet akkor — június 27-én — keletkezett, amikor még úgy gondoltuk, hogy esetleg az egész hadseregnek ott kell maradnia a határon, sőt esetleg verekednie is kell, tehát nem fog senki sem arathatni, sőt elképzeltünk és be is állítottunk bizonyos más szervezettséget, nőkkel, leventékkel, cserkészekkel, mindenféle módokkal, lengyel hadifoglyokkal és ez mind készen volt arra az esetre, ha a bevonult katonáknak kivétel nélkül ott kell maradniok és nem arathatnak. Ennek a külön szervezetnek igénybevételére nem volt szükség. Ez maga bizonyítja legjobban, hogy a katonák legnagyobb része de facto aratott. Az első turnusban — nem tudom a pontos számokat — 230 vagy 240.000, mindenesetre 220 és 250.000 között volt. a második turnusban pedig a 100.000-et meghaladta azok száma, akik aratási szabadságra mentek. Nyilvánvaló azután, hogy amikor a helyzet másképpen alakult, igen sokan ' elmentek aratási szabadságra. Ügyhogy az én 27*