Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

Az országgyűlés felsőházának íO. ütése szükség* volna tehát az arányosításnak generális keresztülvitelére az egész országban a községek és a városok között. A

: legcélszerűbb volna, ha vármegyénként lenne kontingentálva a petróleummennyiség és az elosztást a vármegyék alispánjaira bíznák, akik közelebb vannak a községekhez és jobban ismerik a szükségletet. Egy vármegye területén belül mindenesetre meg lehetne találni a kiegyenlítést. Súlyosan érinti, a falu lakosságát a bőranyagokban fennálló hiány is. A falusi csizmadiák és cipészek ma már tal palásra sem tudnak csizmát elfogadni és az a veszély fenyeget, hogy a gazdák, a mezőgazdasági munkások és a cselédek lábbeli hiányában nem tudnak dolgozni. A S)őrkíutalásoknál természetesen mindig a vidék szorul háttérbe. A legnagyobb baj azonban az, hogy az Anyaggazdálkodás, Bőrgazdálkodási Bizottsága által eszközölt kiutalásokat a gyárak nem foganatosítják, hanem állandóan halogatják a kiutalt bőr leszállítását. A halogatás állítólagos oka az, hogy a bőr újból drágulni fog és a bőrgyárak erre várnak. Lehetetlen helyzet az, hogy egy állattenyésztő országban bőrhiány álljon elő. Elsőrendű szükségessség, hogy mindenkinek, de legelsősorban a legnehezebb testi munkát végző falusi földműves embereknek, akiknek sárban, vízben, hóban keli kint a szabadban dolgozniuk, meglegyen a megfelelő lábbelijük. Tisztelettel vagyok bátor felhívni erre a mélyen t. kormány figyelmét s kérem a kereskedelem- és iparügyi miniszter urat, szíveskedjék ebbe a kérdésbe erős kézzel belenyúlni és ha kell, hatalmi szóval is biztosítani, hogy az ország lakosságának és pedig elsősorban a falusi földműves lakosságnak nélkülözhetetlen bőrszükséglete a legsürgősebben kielégítést nyerjen. Minthogy az iránt a politika iránt, amelyet a mélyen t. kormány folytat, a legteljesebb bizalommal vagyok és az ország vezetését a Teleki Pál gróf vezetése alatt álló kormány kezében a legjobb helyen látom letéve, a költségvetést a magam részéről elfogadom. (Éljenzés.) Elnök: Szólásra következik vitéz Barey Gábor őméltósága. vité« Barey Gábor: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Végtelenül boldog vagyok, hogy olyan időben szólalhatok fel a magyar országgyűlés felsőházában, amikor olyan reménységek megvalósulása után vagyunk, amelyekre aránylag rövid idő előtt még csak gondolni sem mertünk. Amikor az átkos emlékű trianoni úgynevezett békeszerződés részekre szakította a mi évezredes ' hazánkat és a megmaradt kis Magyarországot is gúzsba kötötte, nagy aptimizmus kellett annak elképzeléséhez, hogy a feltámadás hajnalát még ez a generáció megérheti. Az ország azonban igazsága tudatában bízott, remélt és készült a jövőre. A magyarok Istene hathatós támogatókat adott részére a nagy német és olasz ha iátok képében. De még így sem valósultak volna meg sohasem reménységeink, erős és felkészült hadsereg nélkül. A történelem megtanított bennünket arra, hogy csak az az igazság győzedelmeskedik, amely mögött erő áll s ugyancsak a történelem igazolja azt, hogy egy hadsereg erejét nemcsak a létszám adja meg, hanem az a lelki erő és szellem is, amely a hadsereg minden tagját áthatja. Az a lelki kapcsolat, amely a magyar országgyűlés és a honvédség, illetve a magyar hadsereg: minden tagja között létrejött, a leg19JfiO. évi december hó 18-án, szerdán. 155 utóbbi húsz év alatt kifejlődött és megerősödött, kifejezésre jut, amikor a magyar honvédségről mindenkor mint legféltettebb kincsünkről beszélünk s minden magyar ember szíve büszkén dobban meg és vére pezsdülésbe jön, ha a honvédségről hall és annak érdeké ben bármit is tehet. Éppen ezért nagy örömmel és megelégedés sel hallottunk a honvédelmi miniszter úr ő nagyméltóságának a képviselőházban tett azt a kijelentését, hogy a magyar állam, és a magyar kormány a honvédség céljaira minden anyagi eszközt rndelkezésre bocsátott, amit a hon védelmi miniszter úr kért és hogy a honvédelmi miniszter a reábízott anyagi és erkölcsi erőket okosam és helyesein használta fel, azt konstatálhatja mindenki, aki a hadsereg iránt érdeklődik, aki látja a hadsereg felszerelésé nek jóformán máról-holnapra való modern színvonalra emelését. _ Megelégedéssel állapít hatjuk meg, hogy amikor a kormányzat a nemzet teherbíróiképességét és áldozatkészségét oly nagy mértékben vette igénybe, akkor kötelességének tartotta azt, hogy a reálbízott értékkel a legpuritánabbul gazdálkodjék, tartózkodjék minden luxuskiadástól, természetesen anélkül, hogy a túlzott takarékosság a honvédség szellemét, kiképzését és felszerelésének tökéletességét hátrányosan érintette volna. Az anyagi áldozatkészségben a nemzet a jövőben is minden szükséges erőt rendelkezésre fog bocsátani, viszont azt kéri a kor mánytól, elsősorban a honvédelmi miniszter úrtól és a hadvezetéstől, hogy ebben a szellemben fejlessze továbhra is az országnak ezt a kincsét, ezt az erősségét, ezt a legtöbb szeretettel 'dédelgetett gyermekét, a honvédséget. Tudatában kell lennünk annak, hogy militarista szellemű kort élünk és csak katonás nemzet állhatja meg helyét a mai világfelforduláshan. Éppen azért ebbe a militarista! szellemibe kell beállítanunk minden néven nevezendő ténykedésünket és elgondolásunkat. Azt a magyar lelket, amely a magyar hadseregben egyre erőteljesebben és egyre csodálatosabban fejlődik ki, mindenképpen erősítenünk kell, mégpedig nemcsak magában a hadseregibenj hanem a hadseregen kívül az egész magyar társadalomban is, mint amely a hadsereg részére az emberanyagot szolgáltatja. A katonás nevelést már a népiskolákban kell keresni és éppen azért a testgyakorlás és a fegyelem fejlesztése mellett, főleg a magyar katona hősiességével kell megfelelő módon a tanulóif júsáig érzelmi és gondolatvilágát megfogni. A honalapító hősöknek. Mátyás fekete seregének, a kuruc vitézeknek, a negyvennvolcas honvédeknek méltó utódai voltak a világháború magyar hősei és ennek a dicső katonai múltnak közvetlen leszármazottja a mai magyar honvédség, amelynek szeretetét

t és megbecsülését már a kisgyermek lelkébe erősen bele kell nevelni. Fokozni és folytatni kell ezt az irányt a középiskolákban, ahol már nem egyszerűen a történelmi tények felsorolására kell törekedni, hanem az azokból kínálkozó tanulságok levonására és a hősök kultuszára a mindennapi életben, amilyenek például a hősök napján tisztelgő elvonulás a hadsereg előtt, a rokkantak megbecsülése mindig és mindenütt az első hely juttatásával, a hősi emlékművek és hadisírok megfelelő gondozása és minden más rendelkezésre álló gyakorlati eszköz. Minden eszközzel elő kell segíteni és lehe-