Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

Ifitö Az örézá,ggyéléé feí^ohéMnak jO. tiMée tővé tenni jó magyar könyvek megírását, ame- ! lyekből a tanulóifjúság igazán magyar katonás szellemet meríthet. Ezeket a könyveket természetesen el kell juttatni a hadseregbe is és könnyen hozzáférhetővé kell tenni a legénység számára. Ezen a téren úttörő munkát fejt ki a Vitézi Rend Zrínyi-csoportja és éppen azért arra kérem a honvédelmi miniszter úr őnagyraéltóságát, hogy a Zrinyi-csoportnak ezt a törekvését ne csak erkölcsileg, hanem foko zott mértékben anyagilag is szíveskedjék méltányolni, mert ez olyan anyagi tőkebefektetés, amely erkölcsiekben százszorosan fogja meghozni a gyümölcsét. A katonás nevelést erőteljesebben kell megvalósítani a főiskolákon is. ÈD nem tartom elégségesnek azt, hogy a főiskolai ifjúságnak kötelezően elő van írva két féléven át bizonyos katonai tárgyú előadás hallgatása, mert ennek tényleges hallgatását senki nem kéri tőle számon. Fontos és szükséges volna ebből a tárgyból, ha nem is alapvizsgát vagy szigorlatot, de legalább kötelező kollokviumot előírni, mert a felnőtt ifjúságnak az a része, amelyik nem teljesített katonai szolgálatot, sokszor bámulatosan tájékozatlan a hadsereg és annak intézményei tekintetében s ez a tájékozatlanság sokszor szinte meglepő. Nem egyszer sajnlálattal konstatáltam, hogy diplomás szülök főiskolai végzettségű, katonai szolgálatot nem teljesített gyerekei kevesebbet tudtak a honvédség szervezetéről, belső életéről, szükségességéről és szelleméről, mint egy hathetes újonc. A milita- ! rizinust ezek ma is mint egy szükséges rosszat, neia pedig mint állanifenntartó erőt fogják fel, ! (Felkiáltások: Igaz!), amely szerintük csak arra való, hogy az ifjakat két évre és ezt követően a fegyvergyakorlatok során hetekre és hónapora elvonja a polgári munkától. Ismerve u honvédség lélekátalakító ós nemzetnevelő erejét, általános szabálynak állítanám fel, hogy minden ifjú kivétel nélkül köteles legyen katonai szolgálatot teljesíteni és ha szervezete vagy egészségi állapota fegyveres szolgálatra alkalmatlanná teszi, akkor nyíljék számára megfelelő mód és lehetőség arra, hogy a hadseregben megfelelő szolgálatot teljesítsen és megfelelő működést fejtsen ki, hogy a katonai szubordináció révén az Önmérséklést és az önnevelést is megtanulja. (Helyeslés.) A honvédelmi törvénynek a kötelező munkaszolgálatra vonatkozó rendelkezései ezen a téren hihetőleg már javulást fognak hozni, de még mindig nagyon sokan vannak, akiknek ügyeskedésük révén sikerült magukat kivonni a katonai szolgálat alól. (Úgy van! Ügy van!) A legutóbbi behívások alkalmával is nagy- I számmal láttam erőteljes, ép és egészséges, j 25—30 év körüli embereket polgári pályájukon i zavartalanul működni. Amikor érdeklődtem. ! hogy voltak-e katonák, mosolyogva jegyezték meg, hogy nem, mert a sorozás alkalmával felmentették őket, mégpedig legtöbbjüket azért, j mert lúdtalpúak. (S. Bálint György: ÍTjra kell »orozni őket! Ilyen sok van!) Nekem az a meggyőződésem, hogy a volhyniai és olaszországi •, temetőkben ezrével és ezrével fekszenek ilyen lúdtalpa hősök. (Ügy van! Ügy van!) A világ- j háború egymást követő pótsorozásain besom zott sokezer és ezer lúdtalpa ember szerzett j dicsőséget a magyar katonai hírnévnek. (Vgn van! Úgy van!) Szükséges tehát, hogy a sorozásoknál az a, mérték, amely szerint a testi alkalmatlanságot elbírálják, megszigoríttassék, j mégpedig nemcsak az egyenlő elbírálás elvé- j nél fogva, hanem azért is, mert kis országunk emberanyagban nem olyan gazdag« hogy ilyen l 19J*0. évi dscembvr hé: le-én,, g%0réán. nagyszámban termelje ki az Untauglichokat és ezekkel növelje az antimilitarista szellemet. ßn előbbi beszédeimben is kértem a hadmentességi adó bevezetését. Ezt a kérésemet most tisztelettel megismétlem a honvédelmi miniszter úr ő nagyméltóságához címezve az elmondottakkal kapcsolatban. Nem büntetésképpen javaslom ezt az adót, hanem mint céladót kérem, (Helyeslés.) mert ez az adó lehetne az alapja a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák fokozottabb támogatásának, valamint a vitézségi érempótdíjak folyósításának. (Helyeslés.) Elismerem, hogy nagy általánosságban különbség lehet és van is az 1915-ben és 1938-ban adományozott ezüst vitézségi érem értékelése terén. De ezt is csak elvben lehet így kimondani, mert az az ifjú, aki kora miatt csak 1918-ban került ki a frontra, nem is szerezhetett korábban kitüntetést. Ezt a szempontot fokozottabb mértékben kellene mérlegelni akkor, amikor a vitézségi érempótdíjak folyósításához szükséges statisztikai feldolgozást végzik. Ha a kitüntetés mérvét a harctéren eltöltött szolgálati idővel hozzák kapcsolatba, akkor mindjárt nem lesz egy puszta számról szó, amint a honvédelmi miniszter úr ő nagyméltósága a képviselőházban kijelentette, akkor nemcsak azt látjuk, hogy 23.000 kisezüstéiem-tulajdonoö van, hanem arra való tekintettel, hogy a háború utolsó éveiben már könynyebben adták a kitüntetéseket, méltóztassék az általam felhozott szempontot a kérdés előkészítésénél és kimunkálásánál szintén tekintetbe venni ós ebben az esetben, azt hiszem, az államkincstárra nézve főleg egy céladó bevezetésével nem fog súlyos megterhelést jelenteni a kérdés megoldása, viszont a hős ma gyár katona vérrel szerzett joga is kielégülést fog nyerni. Távol álljon tőlem, mélyen t. Felsőház, mintha ezzel azt céloznám, hogy a magyar katona bátorságát és vitézségét pénzzel lehetne és kellene megfizetni, de ez a csekély pénzbeli juttatás is inkább az erkölcsi megbecsülés kifejezése volna. Nem alamizsnát, vagy bárminemű pénzbeli segítséget kérek én ezeknek a hősöknek, hanem elsősorban erkölcsi megbecsülést minden vonalon s amint arra már korábbi beszédeimben is rámutattam, az érempótdíj is csak azok részére volna folyósítandó, akik erre anyagilag is valóban rászorulnak, elsősorban tehát a magyar föld népe és az ipari munkásság jöhetne itt tekintetbe. Nagyon jól tudjuk, hogy a m. kir. honvédség a tényleges fegyveres segítségen és támogatáson kívül egyéb vonatkozásban is nagy támogatója az ország minden törekvésének és segítő kezet nyújt mindenütt, amikor erre mód, lehetőség és szükség van, még abban az esetben is, ha nincs kifejezetten 'katonai feladatokról szó. Elég, ha az elmúlt év pusztító árvizeiről emlékezünk meg, ahol a honvédség önfeláldozó hősiességgel vett részt .nemcsak a ve szély elhárításának, de egyben a veszéy leküzdésének és a mentésnek óriási munkájában is és ezzel lényegesen csökkentette az óriási károk mértékét is. Tegnap hallottuk a föld* tnívelésügyi miniszter űr ő nagyméltóságától, hogy a tűzifa-szükséglet biztosításánál a fa behordása révén a honvédség szintén milyen na^ry segítségérc van az egész országnak a. tiizifaellatas megkönnyítése tekintetében. Örömmel látjuk, mélyen t. Felsőház, hogy éppen a sajtó irányított voltára való tekintettel időnkint cikkek jelennek meg az összes napilapokban, .felvilágosító és ismertető cik-