Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-40
150 Az országgyűlés felsőházának UO. ülés megállapítása, hogy azok is rentábilisan legyenek tarthatók és értékesíthetők. A sertésértékesítéssel és a zsírhiánnyal kapcsolatban szólnom kell a hústalan napokról. A hústalan napok, amelyek a húsfogyasztást korlátozzák, kétségkívül szintén súlyosan érintik a gazdaközönséget. Tudjuk, hogy a hústalan napok behozatala takarékossági óéiból történt» az eredmény azonban nem mindig felel meg az eredeti célnak. Tagadhatatlan, hogy a húsfogyasztás csökkentése érezhető az állatértékesítésnél. Így a közép- és gyenge minőségű marhák értékesítése nagyon nehéz és főleg sok baj van a kényszervágásokkal, amelyeknek száma pedig éppen az idei gyenge takarmányozás miatt elég nagy. E tekintetben tehát célszerű volna a kényszervágásokra főleg szarvasmarháknál kivételes intézkedéseket tenni. Ami pedig a zsírhiányt illeti, ennek fokozásához a hústalan napok is hozzájárulnak. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a zsírt nem lehet hús nélkül előállítani. Ha a hentes sertést vág, lehetetlen csupán zsírt kimérnie, húst pedig nem, viszont a hússal nagyon sokszor nem tud mit csinálni, főleg kisebb vidéki helyeken, úgyhogy ez a nyár folyamán nagyon akadályozta a vágásokat. Ezért áll elő az a helyzet, hogy a hentesek kénytelenek a zsírt azzal a feltétellel adni a fogyasztóközönségnek, hogy húst is vegyen mellé. E miatt sokfelé van panasz, főleg a szegényebb lakosság körében, amely egyébként is kevesebb húst fogyasztott. De a húsiparosoknak is igazuk van, mert a húst is el kell valahogyan adniok. Az eredmény tehát az, hogy akinek anyagi ereje megengedi, hogy mindennap fogyasszon húst, az ma korlátozva van ebben, viszont aki egyébként nem evett volna, az most kénytelen többet fogyasztani [ azért, hogy zsírt kapjon. A hústalan napoknak j tehát bizonyos tekintetben antiszociális hatá- j suk is van. E mellett az is kétségtelen, hogy a hústalan napok a zsírfogyasztást növelik, mert a hústalan ételekhez tudvalevően több zsír szükséges. De ha már magasabb szempontok a hústalan napok fenntartását megkövetelik is, nézetem szerint célszerű lenne a sertéshús fogyasztását megengedni vagy legalább is keyéshhé korlátozni. Legelsősorban meg kellene engedni a kolbászfélék fogyasztását, amelyekben a legcélszerűbben lehetne feldolgozni a felesleges sertéshúst, így ez úton lehetne értékesíteni a hússertéseket is. Nem félnék a sertésállomány kipusztulásától, . mert • tudvalevő, hogy a sertés a legszaporálbb háziállatunk, amely nagyon gyorsan meg fog szaporodni, ha a fogyasztás emelkedik és az éirtékesítési lehetőségek javulnak. Ezzel szemben én inkább a birkahús fogyasztását korlátoznám, amelynek fogyasztása a hústalan napokon is meg van engedve, mert hiszen a birka sokkal kevésbbé szapora s a mellett gyapjutermelésünk fokozása érdekében juhállományunknak nemcsak fenntartása, hanem szaporítása is elsőrendű közérdek lenne. . Legújabban jelent meg egy rendelet a sertések levágásának korlátozásáról. Ez kimondotta, hogy magánfogyasztás céljára csak saját hizlalása sertést szabad levágni és ezt is csak annyi élősúlyban, amennyi a birtokosnak és a háztartásához tartozó vagy általa eltartásra jogosult személyeknek egy évi ellátására szükséges. A szükséglet mérvét és a levágandó sertés súlyát a községi elöljáróságnak kell mege 1940. évi december hó 18-án, szerdán. állapítani. Ezt a rendeletet a magam részéről nem tarthatom szerencsésnek és helyesnek. Nem helyes a vásárolt hízott sertés levágásának tilalmazása. Vidéken ugyanis igen sok tisztviselő, munkás és kisiparos van, aki hizlalni nem szokott, nem is tud, de mindig hízott sertést szokott vásárolni és ebből szokta szükségletét fedezni. A hízott sertések vásárlásának tilalmazása rájuknézve nagy, súlyos kárt jelent. De vannak gazdák és gazdasági cselédek is, akiknek véletlenül szerencsétlenségükre elpusztult a sertésük és ezért kényszerülnek vásárolni hízott sertést. Hogyan lehessen ezeket és az őket egyébként is súlyosan ért csapás mellett még azzal is sújtani, hogy egész évi zsír- és hússzükségletüket hentestől legyenek kénytelenek beszerezni, drága pénzért? Az a rendelkezés, hogy a községi elöljáróság állapítja meg, kinek mennyi sertést szabad saját szükségletére levágni, szintén sérelmes. Nem mondja ki semmiféle rendelet sem a falusi lakosságra nézve a zsíradagok és a zsírjegy behozatalát, már pedig ez a most megjelent új rendelet a zsíradagok megállapítását lcimondó rendeletre hivatkozik és ennek alapján kellene a községi elöljáróságnak a falusi lakosság zsírzsiikségletét, illetőleg sertésvágási -logosaltságát megállapítani. Nézetem szerint lehetetlenség, hogy a falusi lakosság zsír- és húsfogyasztását korlátozzák. Bármilyen korlátozás vagy éppen a zsírjegy esetleges behozatala a legnagyobb mértékben sérelmes lenne, mert hiszen a földmíveslakosságnak ez a iotáplá]éka és mert a falusi lakosságnak a cukorjegy behozatala alkalmával éppen azzal a megokolással állapították meg olvan alacsonyan a cukorfejadagját, hogy a falusi lakosság zsirfogyasztása nincs korlátozva. Ez a hivatkozott áprilisi rendelet számításokat állít fel arranézve, hogy mennyi zsír nak kell bizonyos súlyú élősertésből kijönnie, fiz a számítás abszolút rossz, mert mi, akik a gyakorlati életet ismerjük, nagyon jól tudjuk, hogy lehetetlen, hogy egy 120 kilogrammos sertésből 48 kilogramm zsír jöhessen ki. Egyébkent sem lehet a sertésből eredő minden zsira dekot számítani, mert hiszen tudvalevő, hogv a mezőgazdasági lakosság legfontosabb élelme a szalonna, tehát ebből aránylag nagy mennyiséget kell meghagynia s ezért is sokkal kevesebb maradhat a zsírnemű anyagokból a zsír ki olvasztására. A hurka- és kolbászfélékhez is sok zsír kell, a sonkán és egyébb húsokon is marad szalonna, a mi mind nem számítható zsírnak. A rendelet célja ismét a takarékoskodás és az, hogy az esetleges készlethalmozást megakadályozza. De itt ismét el van tévesztve a cél. Az a tisztviselő és munkás, aki pénzért szokott venni hízott sertést, sajnos, nem rendelkezik akkora anyagig erővel, hogy feleslegesen vásárolhasson, csakis a legszűkösebb szükségletét fedezi azzal, mindenesetre azonban olcsóbb áron, mintha mindent külön-külön a hentestől kellene megvásárolnia. Az a gazda, gazdasági cseléd vagy munkás, aki magának hizlal sertés, a mai nagy takarmányínség és a drága takarmányárak mellett szintén nincsen abban a helyzetben, hogy feleslegesen hizlal : jon, hanem éppen csak annyit hizlal, amennyi magának szűkösen elegendő. Amennyiben többet tud hizlalni, úgysem vágja azt le, hanem örül, ha eladhatja, mert a pénzre sohasem volt akkora szüksége, mint éppen most. Tisztelettel bátor vagyok azzal a kéréssel fordulni a földmívelésügyi miniszter úrhoz,
