Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

Az országgyűlés felsőházának 40. ülése azonban a kifogásolt terület szerinti megkülönböztetés, amelynek indokát a gazdaközönség nem tudja megérteni. Csak néhány példát hozok fel. Győrben 'például mindig ugyanannyi volt a hízósertés ára, mint Budapesten, érthetetlen tehát, hogy miért van most Győr a hatodik árcsoportba sorozva, amelyben a legmagasabb ár 146 fillér, amikor Budapest az elsőben van 160 filléres árral. Nem lehet megérteni, hogy amikor egyes felvidéki vármegyek ás Kárpataija is a másodig árcsoportba van sorozva, ugyanakkor miért vannak a dunántúli vármegyék általában a hatodik és a hetedik csoportokba, tehát a legutolsó árcsoportokba sorozva, holott éppen a dunántúli vármegyékben a fejlettebb mezőgazdasági viszonyok mellett aránytalanul magasabb .rezsivel gazdálkodnak, legfőképpen a munkabérek sokkal magasabbak. A dunántúli megyék közül például Veszprém megye a hatodik, tehát hátulról a második legalacsonyabb árnívójú csoportba van sorozva, sőt egy járása a hetedikbe, akkor, amikor Veszprém vármegye jelentékeny részét a Bakony foglalja el, amely egyáltalában nem tengeritermő és az egész vármegye tengeriben importra szorul. Az új rendeletben megállapított sertésárak sincsenek egyáltalában arányban a termelési költségekkel. Az, hogy az árkormánybiztosság miképpen végezte kalkulációit, a rendeletből nem tűnik ki, csak sejteni lehet. Ugyanis egy idejűleg jelent meg az árkormánybiztosságnak egy másik, 26.800. számú rendelete is a szemestengeri legmagasabb árának megállapításáról. Ebből arra következtethetünk, hogy az árkormánybiztosság számításainak alapjául valószínűleg az általa e rendeletben megállapított szemestengeri-árakat vehette. Ebben a rendeletben ismét terület szerint kategorizál az árkormánybiztosság, hat csoportba osztva az országot, és e szerint állapítja meg októbertől májusig emelkedőleg a szemestengeri árát. Azt, hogy mi vezette ebben az ármegállapításban az árkormánybiztosságot ismét nem tudhatjuk, azt azonban látjuk a felsorolásból, hogy azon ismét a legteljesebb következetlenség vonul végig. A Dunántúl tekintélyes része az első és a második csoportokban van, amelyek itt a legalacsonyabb áresoportokat jelentik és ezek között van éppen Veszprém megye is a Bakony vidékével. A szemestengeri ára e szerint októberben 14 pengő 20 fillértől 15 pengő 9n fillérig volt vidékenként papiroson megállapítva. Ha ez az ár tényleg fennállott volna, akkor kétségtelenül megállhattak volna a másik rendeletben megállapított hízósertésárak is. fiz az ár azonban csupán fikció volt, éppúgy, mint ahogy csupán elképzelés az a morzsolttengeriár is, amely a további hónapokra egészen májusig meg van állapítva. A csövestengeri áráról a rendelet egy szót sem szól, holott igazán nem kell hozzá igen nagy gazdasági tudás, hogy tudja valaki, hogy októberben még nem lehet idei morzsolt tengeri. A csövestengeri pedig októberben vidékenként 12—13—14 pengő volt métermázsánként, ami tekintve az idei nagy víztartalmat, legalább is 21—22—23 pengős morzsolt-tengeriárnak felel meg. Azt is tudja mindenki, aki ért valarnenynyire a. gazdálkodáshoz, hogy új tengerivel még nem lehet októberben és novemberben, sőt az idén decemberben sem hizlalni, a mesterséges szárítás pedig nagyon komplikált és drága dolog. (Vtengerit a rendelet megjelenésekor már nem lehetett kapni, legfeljebb 27—28 pengős áron, az árpa ára ugyanekkor már 24— 26 pengő volt. Ha tehát, az árkormánybiztossáf*F15L8ÖHA2I NAPTXi TI. 1940. évi december hó 18-án, szerdán. 149 a sertésárak megállapításánál az általa megállapított teugeriárakat vette alapul, úgy a legnagyobb mértékben tévedett és csak még nagyobb mértékben megerősített bennünket abban a meggyőződésben, hogy rendelkezéseit megfelelő gazdasági szakértelem nélkül és mezőgazdasági szakértők véleményének kikérése nélkül bocsátja ki. Megjegyzendő még, hogy a 26.800. számú rendeletben felsorolt tengeriárak egyáltalában nem érvényesülnek és nem is érvényesülhetnek sehol a gyakorlatban, mert hiszen a csövts tengeri ára egészen másképpen alakulván, lehetetlen, hogy bárki is be tudna szerezni ezeken az árakon szemestengerit: sem a Futura, se más kereskedői cég erre nem vállalkozhatik. Most tehát az a helyzet, hogy a jelenleg érvényben levő hízósertésárak sem hathatnak ösztönzőleg a gazdák hízlalási kedvének fokozására. A mai takarmányárak mellett; hiszen mindig j! tényleges árakat kell alapul venni, j nem pedig a kormánybiztosság által megállapított papirosárakat, a mostani sertésárakon hizlalni, még hozzá magasabb súlyra, nem rentábilis. E mellet az árkománybiztosság kapkodó rendeletei megrendítették a gazdákban << bizalmat a jövő tekintetében is, mert amíg az árszabályozás ennek a szervnek a hatásköré ben marad, sohasem tudhatják, hogy mikor fogja megint az árakat az előbbihez hasonló módon meglepetésszerűen, Ötletszerűleg leszorítani és így a hizlalást még vesztességessebbé tenni. A legfontosabb kétségkívül a zsírszükséglet biztosítása. Jól tudjuk, hogy minél magánabb súlyra hizlaljuk a sertéseket, annál nagyobb azoknál a zsírszázalék, viszont éppen a nagyobb súlynál már kevesebbet vesznek fel a hízósertések. Feltétlenül szükséges lenne tehát az összes súlycsoportoknál a tényleges termelési költségeknek megfelelő áremelés és e mellett szükséges lenne 160 kilogrammon felül is legalább egy, de lehetőleg két újabb súlycsoportot felállítani fokozódó árakkal. A területszerinti beosztást és árkülönböztetést pedig feltétlenül el kell törölni, mert ennek semmi értelme sincs és teljesen igazságtalan. A sertésmegállapításra vonatkozó rendel kezesek majdnem teljesen megfeledkeznek a i hűssertésekről. Egyedül a legalább 110 kilogramm súlyú fiatal angol tőkesertés és sonka süldő ára van megállapítva, bár ez is aránylag

w nagyon alacsonyan. Kétségtelen, hogy ma ! elsősorban a zsírsertéshízlalás elősegítése a I közérdek és ezért van olyan felfogás, amely a I mangalicasertés tenyésztésének fokozását véli | kívánatosnak a hússertéstenyésztés rovására. ; Ezzel szemben azonban tisztelettel rá kell muI tatnom arra, hogy hússertéstenyésztésünk fenn | tartásához, sőt továbbfejlesztéséhez is igen nagy érdekek fűződnek. Főleg' a Dunántúlon és főképpen a nyugati vármegyékben nagyon fej lett a hússertéstenyésztés, mégpedig a kisgazdák körében is. Máról-holnapra visszatérnünk erről a zsírsertenyésztésre lehetetlen, de nem is volna célszerű. Amikor a hiíssertésexport a múltban szépen prosperált, a Dunántúl gazdái, főleg a kisgazdák, állandó bevételhez jutottak a gyorsan fejlődő hússertések révén. Ha most I e tekintetben vannak is bajok, remélnünk kell, hogy a gazdasági és export viszony ok j változásával javulni fog a helyzet. Ma főleg | éppen a kisgazdák az abraktakarmányhiány miatt nem képesek arra, hogy hússüldőiket nagyobb súlyra hizlalják, éppen ezért fon tos lenne a kisebb súlyú hússüldők árának is olyan 23