Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

Az országgyűlés feúéhézékuk íö. étése második ezer évbe, az igazi szentistváni Magyarországba vezet. Méltóztassanak megengedni, hogy a költségvetéshez is röviden hozzászóljak. Ebben 8 költségvetésben csak az anyaország költségvetése van és amint hallottam, Erdély és a keleti részek számára póthitelt fognak adni. A kormány költségvetéséhez munkás becsülettél hozzájárulok, de méltóztassék megengedni, hogy ugyanakkor hangsúlyozzam a kereskedelem- és iparügyi miniszter úr tárcájával kapcsolatban és kifejezésre juttassam azt a kérésemet, azaz a magyar munkásság kérését, hogy ez a két minisztérium, ha a pénzügyi megoldá sok elé nehézségek hárulnak, a mai időkben feltétlenül a szociális megoldások végrehajtására helyezze a súlyt és a rendkívüli esetekben a hiányok pótoltassanak. A költségvetést elfogadom és a munkások bizalmát a kormánynak az elkövetkezendő évre előlegezem. Mint munkás és felsőházi tag, nem kívántam egyetlen réteget sem sérteni, de sze~ rényen meg kell mondanom, hogy nekem minden kinn dolgozó és itt dolgozó magyar egyforma, ezért őszintén akartam kifejezésre juttatni úgy a régi bánatot, mint a visszatérés után elkövetkezett örömet, (Éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik Koős Zoltán o* méltósága. Koós Zoltán: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Szíves elnézését kérem a Háznak, hogy a vitának eíbben az előrehaladott stádiumában egy rövid felszólalással igénybe veszem az idejét, noha a magam; részérői szintén azon az állásponton vagyok, amit a múlt héten Örffy t. barátom volt szíves kifejteni, hogy a mai időkben, amikor olyan rengeteg megoldásra váró munka tornyosul a kormány elé, lehetőleg ne vegyük sokáig igénybe a kormány idejét a tárgyalások elhúzásával. Ha mégis álláspontom ellenére rövid időre igénybe veszem a t. Ház figyelmét, ezt azért teszem, mert végig kísérve azokat az igen magasröptű felszólalásokat, amelyek itt elhangzottak, s amelyek kiterjedtek úgyszólván a magyar élet minden kérdésére, sajnálattal kell nélkülöznöm ezekből azt. hogy a kormány gazdasági politikáján kívül, amely meglehetősen bő megvitatásban részesült, a kormány szorosan vett pénzügyi és monetáris politikája kellő megvilágításiban és kellő méltatásban részesült volna. Ehhez leszek bátor hozzászólni. (Halljuk! Halljuk!) (Az elnöki széket báró Radvánszky Albert foglalja el.) Igénytelen véleményem szerint minden kormánynak szüksége van arra, hogy a költségvetés során a kormány pénzügyi és monetáris politikáját megvitassák, nem azért, hogy az ebben a megbeszélésben vagy megvitatásban megnyilvánuló kritkát vagy bírálatot „a kormány hallja, hiszen az illetékes tényezők úgyis nagyon jól tisztálban vannak azzal, amit bírálatként a pénzügyi politikára mondhatnak, ellenben szükség van erre azért, hogy a nagy közvélemény megfelelőiem tájékoztatva legyen, hogy a nagy közvélemény megfelelően legyen előkészítve azokra az intézkedésekre, amelyek megtétele elől a kormány nem térhet ki, s hogy a nagy közvélemény is megfelelő megértéssel és megfelelő készséggel fogadja a kormány intézkedéseit akkor is. ha azok egyesekre talán nagyon súlyosaknak látszanak, sőt talán egyenesen elviseHietetlenekt&40, évi december hó 18-ón. szerdán. f 39 nek látszanak. Én nagyon félek, hogy ilyen intézkedésekre is sor kerül. Az előttünk fekvő költségvetés a közigazgatási kiadásokra 1380 millió pengőt iráuyztott elő, ami a november hó 1-étől életbeléptetett közalkalmazotti fizetésesökkentések^ megszüntetése . folytán már ma is 1430 millióra emelkedett. _ Igen jelentékeny összeg ez, t. Felsőház, ha figyelembe vesszük, hogy az 1924/25. évi költségvetésben a közigazgatási kiadások 410 millió aranykoronában, tehát 472 millió pengőben voltak előirányozva. Ma ennek az összegnek a háromszorosával kell számolnunk. Ezzel a közszolgáltatások még nincsenek is befejezve, mert hiszen ehhez jönnek még- az önkormányzati testületek részére beszolgáltatandó közszolgáltatások, a beruházási hozzájárulás, amely két tétel együtt még körülbelül kiteszi az előbbi összegnek negyedrészét. Mindez azonban nem elegendő az összes kiadások fedezésére, mert a kormány kénytelen igen jelentékeny összegeket kölesönkéúi igényibe venni. Az előttünk fekvő költségvetés az államadósságok állagát, amelyek szolgálata ebben a költségvetésben előirányozva van, 2514-5 millió pengőre teszi. Viszont az 1938/39. évi zárszámadás szerint az 1938/39. költségvetési év elején, tehát 1938 július 1-én mindössze 155fi millió pengő állami adósság volt, amely az 1938/39. költségvetési' év folyamán 387 millió pengővel, 1937 millióra emelkedett, 1940 december 31-ig pedig további 577 millió pengővel 2514-5 millió pengő adósságra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt két és fél év alatt az állam kölcsön útján 964-5 mülió pengőt voll kénytelen igénybe venni, vagyis évenként átlagban 386 millió pengőt vett igénybe azokon az összegeken kívül, amelyeket a költségvetésben kimunkált adókból, azonkívül a beruházási hozzájárulás címén is bevett, aminek évi. öszszege 140 millió pengőt tesz ki. Első pillanatra nem látszik ez olyan túlzottnak, mert hiszen ha megvizsgáljuk az 1514-5 millió pengőt kitevő kíölcsönálladékot, akkor azt kell mondanunk, összehasonlítva különösen a háború előtti viszonyokkal, hogy ez az államadósságteher a magyar államra nézve nem nagy. Nem nagy talán azért sem, mert ha megnézzük a költségvetésben azt az összeget amely ennek az adósságálladéknak a szolgálatára elő van irányozva, az nem tesz ki többet. mint a közigazgatási költségvetés 7-5%-át. Kevés olyan állam van, amelynek adósságszolgálata százalékosan ilyen kis összeget tenne ki. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk az államnak ezt az eladósodását, akkor mégis azt kell mondanunk, hogy mind az államháztartásra, mind pedig az egész gazdasági életre nézve sokkal nagyobb veszedelmet rejt magában az államnak ez az eladósodása, (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) mint amilyen veszedelmet rejt magában a legmesszebbmenő és u legsúlyosabb adóztatás is. Legyen szabad ezt az álláspontomat megindokolni. Kiindulási pontom — és azt hiszem, hogy ennek elméleti helyességét senki sem vonhatja kétségbe — az, hogy az állam a maga szükségleteire akár adók, akár kölcsönök, akár kényszerkölcsönök útján a maga polgáraitól, —- tehát külföldi adósságot nem számítva — a belföldi gazdaságból többet nem vehet igénybe, mint amenynyi a folyó termelési évad. — itt Magyarországon bátran egy gazdasági évben jelölhetjük ezt meg — termelési eredménye, leszámítva ebből azt, ami feltétlenül szükséges a jelenlévő népes-