Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

134 Az országgyűlés felsőházának UO. ülése vagy munkáslakásnak a közelében, ahová valamelyik kiküldöttünk kiment istápolni az embereket. Ez a bolsevista mozgalom azonban hamarosan elvesztette a talaDt azáltal, hogy a munkások belátták, hogy a puszta szó és csalfa ígéretek helyett a népközösség valódi segítséget jelent számukra és ennélfogva lelkesen vettek részt a mi dolgainkban. A téli hónapokban különböző városokban tartottak utunkáselőadásókat a íiépközösség irodalmi szakosztályának emberei. Ezeket a felolvasásokat a bolsevisták eleinte megpróbálták zavarni, de éppen a munkásság volt az, amely nagyon hamar őrségeket alakított, amely nem tűrte a csendháborítást és megvédelmezte azt a kulturális munkát, amelyet mi az ő javukra teljesítettünk. Még egy tevékenységről kell megemlékeznem* ez pedig az ingyenes jogsegély volt, amelyet a népközösség tagozatai és irodái a magyar közönségnek nyújtottak. Meg kell köszönnöm itt azt az óriási segítséget, amelyet ezek az irodák nyújtottak ingyen és minden eU enszolgáltatás nélkül. Ezekben ábrázoltam az erdélyi népközösség szervezetét és eredményeit és nem hiszem, hogy máshol magyarok között ilyen tökéletesen együttműködő (Ügy van! Ügy van!) és ilyen, testvéries szellemtől áthatott (Ügy van! Úgy van! — Taps.) szervezet valaha is létesült volna ilyen önzetlen munkával és ilyen komoly következetességgel. (Hegedűs Loránd: Ez a kereszténység!) Az elmondottakból, azt hiszem, kiviláglik, hogy a legnehezebb időkben, a legsúlyosabb körülmények között híven és teljes havmóniában teljesítettük kötelességünket. ÎSz maga után vonja azt, hogy joggal elvárhattuk volna, hogy az elismerésnek ne csak negatív tormában adassék kifejezés úgy, ahogy eddig történt, hanem pozitív formában is, mert ez ET délyben mindazoknak kijár, akik ebben az önzetlen és önfeláldozó munkában résztvettek, népszerségüket gyakran kockára téve, amivel azonban több szolgálatot tettek, mint ahogyan azt idáig elismerték. (Ügy van! Ügy van!) Ennek ellenére a miniszterelnök úr idáig •csak egyetlen mondatot mondott a uépközösségről és munkásairól a nyilvánosság el ott október 1-én, mégpedig azt, hogy: az ebben munkálkodókat »hazafias szempontból elítélni nem lehet, amint ma egyes túlzók teszik«. Kétségtelen előttem, hogy a miniszterelnök úr ezt jószándékkal és igazolásunkra mondotta. Régi baráti kapcsolatunknál fogva is hiszem ezt és ezért hoztam már többször szóba, hogy e nyilatkozat eléggé szerencsétlen for- . mája folytán a nagyközönség szemében majdnem elítélő jellegű. Ez világossá válik, ha más vonatkozásban használom ezt a kifejezést. Ha például csak azt mondanám arról a buzgó tevékenységről, amelyet a miniszterelnök úr Erdélyben már negyedik hónapja teljesít, hogy tevékenységét hazafias szempontból nem lehet elítélni, ahogy némely túlzók teszik: nem hiszem, hogy a miniszterelnök úr ezt különösen jónéven venné vagy elismerésnek könyvelné el. De van itt egy általánosabb szempont is, amely miatt szükséges, hogy ez a mondat helyreigazíttassék. A mai javaslat előadója ós a miniszlerclnök úr is gyakran azt mondotta, hogy a társadalom ne csak az államtól várjon segítséget, hanem önmaga m segítsen az államnak. Az erdélyi népközösségben megvolt az a társadalmi szervezet, amely ennek a feladatnak és ennek a kívánságnak eleget tudott volna 19 AO. évi december hó 18-án, szerdán. tenni. Az a körülmény azonban, hogy csak egyetlen nem nagyon hízelgő mondattal emlékezett meg a miniszterelnök úr róla, megrendítette az ebben munkálkodók bizalmát saját feladatuk iránt, ehhez hozzájárul még az, hogy immár negyedik hónapja teljes tétlenségre vannak kárhoztatva ezek a munkások, ami véleményem szerint nagyon-nagy on káros, annál is inkább, mert az a szervezet, amely nem működik, amely nem dolgozik, amelynek nincs mindennapi feladata, okvetlenül szétmegy és elpusztul. Beszédemmel tehát azt a régóta várt alkalmat nyújtom a miniszterelnök úrnak, hogy október elsejei mondatát helyreigazíthassa. Ka ez megtörténik, az emberek bizalma visszatér és az erdélyi magyar népközösséget, ha más nevezet alatt is, át lehet menteni a jövőre. Arra kérem tehát, tegyen eleget ennek a kívánságnak, amelyet, a legutóbbi két súlyos esztendő magyar vezetői és munkatársai tőle méltán elvárhatnak. Nem a magam számára kérem ezt, — én az elismerést már megkaptam azzal, hogy a korányzó úr ő főméltósága a miniszterelnök úr ellenjegyzésével a felsőházba, a magyar közélet legelőkelőbb testületébe kinevezett, (Éljenzés.) — hanem kérem ezt sokezerre menő muilkatársam számára, akik önzetlenül, áldozatkészen szolgálták a magyarság ügyét; kérem mindenki számára a legnagyobbtól a legkisebbig, akik együtt tudtak dolgozni testvéri szeretetben és összetartásban az erdélyi magyarság védelmében és annak megerősítésében. A költségvetést elfogadom. (Elénk éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik Füves Károly felsőházi tag űr. Füves Károly: Nagyméltóságú Elnök Úr! Mélyen i Felsőház! Mielőtt a költségvetés rövid érdemi taglalásába (belekezdenék, egy kijelentést kell előre bocsátanom, mégpedig. azt, hogy felszólalásom nem gáncsoskodó kritika. Iianeni jóindulatú és jóhiszemű hozzászólás kíván lenni, mert én személyemben gj»óf Teleki Pál miniszterelnök úr éís a kormány iránt teljes bizalommal viseltetem.. Az 1941. évi költségvetés sommázatát vizsgálva s mind a közigazgatási, mind peclig az üzemi kiadásoknál a 40—40 milliós beruházás kiadásait levonva, azt látom, hogy a költségvetés mind a két főcsoportnál aktív. Ez pedig azt jelenti, hogy a pénzügyi kormányzat •& szinte ugrásszerűen felemelkedett személyi és dologi kiadásoik, köztük a jelentős emelkedést mutató honvédelmi, szociális és családvédelmi kiadások fedezetét mondhatnám, aktív költségvetéssel tudta megoldani. Ha azonban azt vizsgálom, hogy ez a sikeresnek mondható pénzügyi megoldás mit jelent a közteherviselés fejkvótája szempontjából, akkor bizony a múlttal szemben jelentős elmélkedéssel állunk szemben. Az adpstatisztika adatai ugyanis azt mutatják, hogy az állam közigazgatási kiadásai az, összes közterheknek csupán mintegy 75%-át teszik ki, a további 25%-ot pedig a vármegyék, a városok, a községek és egyéflb közjogi vonatkozású társulatok külön kivetett járulékai^ képezik. így vizsgálva a mostani költségvetés fedezeti oldalát, — me i-t a költségvetésben előirányzott bevételek lényegében közterhek -- az állami közigazgatás bevételeihez hozzá kell adnom ezek 25%-át, hogy az adózó polgárságra nehezedő közterhek valóságos összegét megkapjam. Le kell azonban már itt szögeznem azt a