Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-39
120 Az országgyűlés felsőházának 39. ÜU mostoha sorban voltak, azokat juttassuk most jobb falathoz és ne azoknak adjuk, akik mindig itt voltak és tulajdonképpen sokkal kevesebbet szenvedtek. Miután a legteljesebb bizalommal vagyok a miniszterelnök úr személye iránt és a kormány iránt is, a költségvetést tisztelettel elfogadom. (Éljenzés és taps. —- A szónokol többen üdvi'z'ik.) Elnök; Szólásra következik Ottlik Oyörgy ő méltóaá'ga. Ottlik György: Nagyméltóságú Ülnök Űr! Mélyén Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Az országgyűlés' legrégibb és legorganikusabb joga az adómegajánlás. Mái- a XV. század legzsarnokibb hajlamú uralkodói sem voltak képesek vagy nem mertek harmincadot ki. tni, vagy subsidiumot behajtani az országgynlés hozzájárulása nélkül. De már előbb, a XIV. században sem adott ki a király a lucrum camerae-ra vonatkozó dekrétumot az ország prelátusai és bárói tanácsának hozzájárulása nélkül, amely testület a felső táblának, tehát a mai felsőháznak is alkotmányjogi ősé volt. Minden parlamentarizmus alapvető joga a költségvetés megszavazása, e nélkül ma sem féunkciönál parlament sehol a világon s ez a magyar országgyűlésnek is sarkalatos joga. Amikor mint az országgyűlés e házának, az ország legrégibb tiszteletreméltó testületének tagja, először szólalok fel, éppen ezért as az érzésem, hogy nem kell »bocsánatot kérnejto, ha igénybeveszem a mélyen t. Felsőház idejét, (Hallíuk! Halljuk!) mert aki közjogi méltósága vagy örökös joga vagy az államfő kinevezése vagy valamely testület képviselete alapján tagja az országgyűlés felsőházának, annak nem csak joga, hanem kötelessége is, (Űmi van! Ügy van!) hogy az ország ügyeinek megvitatásálban résztvegyen, mert ennek a testületnek tagsága nem üres dísz, hanem alkotmányjogi kötelesség. Tegyék ezt azok is, akik szemben állanak a kormánnyal, de tegyünk mi is, akik — mint mindazok, akik ebben a vitában felszólaltak vagy erre feliratkoztak — egyetértünk a kormány ténykedésével és általános politikájával, mert szug_gesztióinkkal és esetleges kritikánkkal szintén hozzá járulhatunk a kormány működésének előmozdításához. Ha valamiért elnézést kérek, ez az lenne, ha fárasztanám a mélyen t. Felsőházat vagy túlsoká tenném próbára türelmét. (Halljuk! Halljuk!) Mélyen t. Felsőtház! Az a költségvetés, amelyet a m. kir. kormány most az országgyűlés elé terjesztett, abszolút számokbari véve a legnagyobb költségvetés, amelyet egy naptári évre magyar kormány országgyűlés elé terjesztett. Hangsúlyozom, hogy naptári évre és abszolút számokban, mert amint méltóztatnak emlékezni, az 1914/15. évi költségve tés, amely már júliustól júliusig terjedt, abszolút számokban, aranykoronában kifejezve magasabb volt, de minthogy előtte egy hathónapos indemnitás volt, nem ad összehason Irtási alapot és nem ad bázist arra, hogy kiemelhessük. A másik ok P e dig, amiért nem lehet bázis, az, hogy ennek a költségvetésnek, amely már éreztette a világháború előszelét. 13%-a kölesönműveletekből nyert , fedezetet, míg az előttünk lévő költségvetésnek csak 25%-a fedeztetik kölcsönműv élettel. Ezért választottam a háborúelőtti legutolsó teljes naptári évet, az 1913-as évet s annak a költségvetését bizonyos összehasonlítás, Összevetés alapjául Bár természetesen nehéz közös ne vezore hozni a csonka ország költségvetését \e 194-0. évi december hó 17-én, kedden. Nagy-Magyarországnak egészen más területre és egészen más lakosságra vonatkozó költségvetésével, mégis vannak a két költségvetésben olyan irányzatok, olyan ellentétek is és olyan hasonló fejlődések, amelyekre talán érdemes a mélyen t. Felsőház előtt rámutatnom. Sőt az az érzésem { hogy érdemes lenne úgy azt a történelmi fejlődést, amely az 1913-as költségvetéshez elvezetett, mint azt, amely az 1941. év k öltság vetéséhez juttatott, szociális, politikai és kulturális szempontból és magát a két költségvetést fejezetenként és címenként is összehasonlítani, azonban ez nem a megajánlási vita során tartott felszólalás keretébe tartozik. Ezért csak egyes tételeket emelek ki, amelyek talán felkelthetik a mélyen t. Felső ház érdeklődését. Vonatkoznak ezek szociális, kulturális és nemzetvédelmi célokra. Elsősorban feltűnő az, hogy az 1913-as év belügyi költségvetésében a közjótékonysági tétel, belerétve a gyermekvédelmi összegeket is, 9,370.000 aranykoronát tett ki, míg az 1941. év költségvetésében 64,419.600 aranypengőt tesz ki, beleértve a gyermekvédelmet és a csa Iád védelmi alapot, egy olyan institúciót, amelyet eléggé helyeselni nem lehet. Ha a kultusztárca költségvetését vesszük, az 1912-es év pénzügyminisztere elégtétellel mutatott rá arra, hogy a következő év költségvetése 15 év távlataiból mérve, négyszereséi teszi ki annak, amit az 1898-as év költségve tése előirányzott. A ma kultuszminisztere elégtétellel állapíthatta meg, hogy az a költségvetés, amelyet most terjesztett be, aihhbz viszonyítva, amelyet nyolc év előtt szintén ő vett át elődjétől, 87.000-000 pengővei, 52%-os emelkedést mutat. Feltűnő, hogy mindkét költségvetésben aránylag a legnagyobb összeget a népnevelés foglalja el, bár az 1941-es költségvetés még nem érte el azt az arányt, amelyet az 1913-as év költségvetése feltüntet. Érdekes két adat, amely azt mutatja, hogy mennyire hozzáidomultunk a kor és az általános fejlődés követelményeihez, az, hogy az 1913. évben sportra a költségvetés 73.000 koronát irányzott elő, az 1941. évi költségvetés a sportnevelésre 1,094.200 pengőt, tehát nyers számokban az előbbi összeg tizenötszörösét. Ugyanez áll a. művészeti és művészetpártolóéi célokra fordított összegekre, amelyek 1913-ban 418.000 koronát, 1941-ben 6,300.000 pengőt, tehát szintén a tizenötszörösét teszik ki. De politikai szempontból a legnagyobb érdeklődésre a nemzetvédelmi célokra fordított költségek tarthatnak igényt. Feltűnő az, hogy az 1912-ben egy európai nagyhatalom részét tevő Nagy-Magyarország a ma középhatalomnak számító csonka országgal szemben nemzetvédelemre körülbelül a felét költötte annak az öszszegnek, amelyet ma állítottunk be a költségvetésbe. Eltekintve a magyar királyi honvédségre szánt és előirányzott 67 és félmillió koronától, — méltóztatnak tudni, hogy a magyar királyi honvédség csak kiegészítő része volt a hadseregnek és nem volt teljesen felszerelt hadsereg — az úgynevezett közösügyi rendes kiadások 104 millió koronát tettek ki, azaz a kiadások, amelyek a magyar adófizetőt terhelték: hangsúlyozom, hogy a magyar adófizetőt terhelték, mert méltóztatnak tudni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia vámjövedelineiuek teljessége fedezte elsősorban a közösiigyi kiadásokat. Ezek az 1913. évre 200 millió koronával voltak előirányozva. Ha tehát becsületesek akainmk lenni az összehasonlításban, még 69 millió kvótaszerinti összeget hozzá kell szá-
