Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-9

44 Az országgyűlés felsőházának 9. ülése sárlása és eladása. Ügynökök hálózták be az egész országot, rábeszélték a kevésbbé jártas embereket ilyen értékpapírok vételére, igen sok visszaélés volt. Ennek következtében meghozatott az 1883. évi XXXI. te, amely lényeges korlátozásokat és más szabályokat állított fel az értékpapírok és sorsjegyek adásvételére, mint akár a magánjog, akár a kereskedelmi törvény. így például kimondotta, hogy csak bejegyzett kereskedőnek szabad eladni az értékpapírt és sorsjegyet, az ügynökök ebből egyáltalában ki vannak zárva; kimondotta, hogy nem szabad egy kollekcióban vegyesen Összeállítani az értékpapírokat, mert ez sokszor visszaélésekre vezethet. Az élet azonban nem áll meg. A részletügyletre való vételt favorizálták e törvény ellenére más ingóknál s mind inkább és inkább növekedett a kereskedelemnek ilyen irányú kialakulása. E részletügyleti vásárlásokkal kapcsolatban azonban mindig találkoztunk visszásságokkal és visszaélésekkel, amelyeket röviden abban lehet összefoglalni, hogy az erősebb elem, az eladó, igen gyakran kizsákmányolja a gyöngébb elemet, a vevőt, tudatlan kisembereket. Ez ellen kellett valamit tenni. A háború alatt háborús rendeleteket bocsátottak ki, amelyek szabályozták a részletügyletre való adásvételt a varrógépekre és később a mezőgazdasági gépekre vonatkozólag is. Ezek a háborús rendeletek azonban lí)22-ben elveszítették jelentőségüket és jellegüket, szabad lett tehát ismét a vásár. Ennek következtében ismét a visszaélések özönével találkoztunk, miért is nagyon helyes volt az igazságügyi kormány elhatározása, hogy szabályozza az árurészletügyletet. Ezzel egy fontos gazdasági kérdést oldott meg, igen fontes szociálpolitikai tevékenységet fejtett ki és régi adósságot törlesztett. Ha a részletügylet fejlődésének történetét vizsgáljuk, akkor meg keli állapítani azt, hogy ez az ügyleti típus Németországból és Auszttriából jött hozzánk. Ott szabályozták először a résziéi ügyleteket. Különös, hogy ott nem a vevőközönség, nem a kiuzsorázott, elnyomott és félrevezetett kisemberek követelték a részletügylet szabályozását, hanem a legkomolyabb legitim kereskedelem, a szolid kereskedelem fordult a kormányhoz, azt mondván, hogy óvja meg őket azzal az illojális konkurrenciával szemben, amelyet e tekintetben egyes kevésbbé lelkiismeretes gyári és kereskedelmi cégek kifejtettek. A háború előtti időkben — ezt a német jogászgyülés tárgyalási irataiból állapítottam meg — Poroszországban a közönség 97 ss-á/abika szerezte be összes szükségleteit részletügylet alakjában. Hogy ma ez hogyan áll, azt nem tudom megállapítani, de nálunk szinté a erős fejlődési iramot vett a részlet ügylet re való vásárlás. Ez — nézetem szerint — három okra vezetendő vissza. Az első ok az hogy az iparos- és a ikereskedőelem forszírozza a részletre való adásvételt, mort ezáltal nagyobb forgalmat csinál; a második ok a mi közönségünk fizetőképességének -hanyatlása; készpénzvásárlás nem olyan gyakori, mint részletfizetésre való vásárlás, a harmadik ok pedig az, hogy a fokozódott életstandard-rnek kir^égíté-n res^Mi'i^vletek útján sokkal hamarább, sokkal biztosabban és n'ïfvnlvn 'V^-^nkben eszközölhető, mint készpénzfizetés mellett. Ha nézzük a részletügylet szabályozásáról szóló törvényjavaslatot, akkoir meg kell álla1939. évi augusztus hó 11-én, pénteken. pítani lazt, hogy annak egyes szabványai sokszor merő ellentétben áhanak a magánjognak vagy pedig a kereskedelmi jognak idevonatkozó rendetkezó^eivel. Ez azonban elkerülhetetnen akkor, amikor a célkitűzés az, hogy a gyengébb elemet meg kell oltalmazni. De amikor e cél elérése érdekében törvényhozási lépéseket teszünk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ne lépjünk túl bizonyos határon, mert ha bizonyos határon túllépünk és szélsőségekbe esünk, akkor a kereskedelmet veszélyeztetjük. A kereskedelemnek és az ipaeri életnek fellendülése és pezsgővé tétele Magyarországon annak ellenére, hogy Magyarországagrár ország, mégis nagyon, de nagyon nagy fontossággal bír. Felvetődik az a kérdés: (ha a szőnyegen levő törvényjavaslat eltér a magánjogtól és a kereskedelmi jogtól, miért teszi ezt a törvényjavaslat? A törvényjavaslat számol azzal a körülménnyel, hogy a szociális igényeket ki kell elégíteni. En most egész általánosságban akarok beszélni, nem vonatkozással Magyarország viszonyaira és megállapítom azt, hogy az utóbbi időben, kiváltképpen a háború utáni időben a mai törvényhozási irányzat nem kedveli és nem szereti az általánosításokat, az úgynevezett formális jurisprudential azt, amit a római jogból és aziokból a jogrendszerekből tanultunk, amelyek a római jog alapján fejlődtek. A mai törvényhozás irányzata nem nyugszik be^e abba, hogy azt mondjuk: minden adás-vétel adás-vétel, minden bérleti szerződés bérleti szerződés, mert a mai irányzat bizonvos individualizálásra ösztönöz és azt mondja: vizsgálni kell, vájjon szegény embernek feltétlenül szükséges cikkeiről van-e szó az adás-vételnél, vagy pedig luxuscikkekről és tehetős, gazdag emberekről. Ma a cseléd- és munkabérszerződések egészen más természetűek, mint amilyenek voltak a régi időben, mikor a loeatio, oonductio operis kereteiben és szabályai szerint lettek ellátva. Ma a munkásbiztosítási ügy egészen más természetű, mint a közönséges biztosítás. A mai jogrendszer az, hogy a jogrendezés — és ez Magyarországra is vonatkozik — egy kompromisszum; a szőnyegen levő konkrét jog igazságát kellő harmóniába, kellő összhangba akarják hozni az általános igazsággal, még pedig úgy, hogy az egyéni igazság ne fulladjon meg az általános előírásokban és jogszabályokban. Ezt tartja szem előtt a törvényiavaslat is. Ezekben az újabbkori felfogásokban van bizonyos igazság- Ezeket az igazságokat azonban csak cum grano salis lehet alkalmazni, mert habár tagadhatatlan elvi szempontból az. hogy csakis az egyéni igazságszolgáltatás lehet a legigazságosabb, mégis ezer és ezer ok kívánja, hogy a jogtételek általánosak legyenek, hogy a jogszabályokat ne forgácsoljuk szét száz és száz felé és hogy a joertételeket ne vetkőztessük ki eredeti jelentőségükből. E között a két pólus között kell eveznie annak, aki a kitűzött cél felé akarja vezetni a törvényjavaslat sajkáját. Az igazságügyi kormányzatnak sikerült a kellő középutat megtalálnia, mert ez a törvényjavaslat mindenkinek garantálni akarja azt, ami neki dukál: a részletre való eladásoknál az eladónak azt, hogy megkapja a vételári részleteket, a vevőnek azt, hogy megkapja az árut és az arra vonatkozó tulajdon-