Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-16

196 Az országgyűlés felsőházának 16. ülése pucérságunkat mutatjuk. Ezek az emberek ott i a magyar állam hitelére számítanak és ezért [ a magyar költségvetésben erre a célra bizonyos tételt kell beállítani. Utoljára — mondom — én beszéltem Teleszky után a hadikölcsönről. Most a pénzügyminiszter úr ő excel lenciá ja előtt sokkal nehezebb feladat van, mint ahogy a közönség tudja, annak ellenére, hogy bámuiatraanéltó becsületességgel, szerénységgel ügyességgel úszta meg a helyzetet, hangsúlyozom becsületességgel, mert hiszen nagyon könnyű lett volna azt tenni, amit a pénzügyminiszterek szoktak, hogy eltakarják a deficitet. 0 ehelyett becsületesen megmondotta, hogy deficit van és azt meg kell szüntetni. A deficit megszüntetése azonban nem olyan egyszerű dolog. Talán ő nagyméltósága is ismeri a/t a romantikus babonát, hogy Magyarországon voltaképpen mindig hét volt pénzügy miniszter van. Mi is azt mondjuk, hogy heten vagyunk uram, heten, — és ha közülünk egy meghal. akkor rösrtön mpo-hnW' »•; 7™»w« IM/.IW.SILJUR, a kormány vigyáz az egészségünkre, mi pedig a pénzügyminiszterére, aki éppen hivatalban van. E romantikus íelío gás ellenére minden okom megvan arra, hogy ő nagyméltóságától elvárjam, hogy nemcsak hogy keresztülviszi azt, amiről szólni fogok, 'hanem meg fogja érni a pénzügyminiszteri székben a legnehezebb időt, amikor a inai hadikészültségi állapot megszűnik, a amikor na gyón sok munkanélküliségre lehetünk elkészülve, ami rendkívül meg fogja támadni pénzügyeinket. Hiszen, aki körülnéz, látja, hogy amíg a hadiiparok sem kerestek, nemcsak azért, mert a kormánybiztos nem engedi, hanem azéri sem, mert az úgynevezett hadigyárakba sokkal többet kell invesztálni annál a pénznél, ame lyet azok a gyárak kapnak. Ha méltóztatnak megnézni a statisztikát, méltóztatnak látni a következőket. Igaz, hogy van forgalmi emelkedés, de majdnem minden emelkedés és gazdagodás, amely a beruházási kölcsön folytán állt elő, voltaképen abban merült ki, hogy több sört és egyebet fogyasztottak, vagyis a pénzt már elköltöttük, tehát nagyon kevés tőkénk lesz és a legnagyobb nehézségek fognak előállni. A pénzügyminiszter úr ezen különböző adónemek kiképzésével próbál segíteni. Itt van a most megreformálandó társulati adó, amely ről azért vagyok bátor néhány szót szólni, meri nem akarok annak idején mégegyszer előállni ezzel. A pénzügyminiszter úrral igen-igen -sok tárgyalásunk volt erről a kérdésről. El kell ismernem, hogy a javaslat abban a formában, amint előttünk van, művészi remekmű. Magam is adószerkesztő lévén, látom, hogy milieu nagyszerű, művészi munkát végzett ő excelfenciája és Szász Lajos államtitkár úr, pedig a legnehezebb dolog egy olyan adónemet kon struálni, amely jogi, gazdasági és mii szaki kérdéseket egy koncepcióban foglal össze.Mind járt megmondom azt is, hogy egy szakasza van csak az újonnan megfogalmazott javas latnak, — bár a többit is talán másképen fa galmaztam volna meg — amelynek ellene vagyok; éppen ezért meg fogom szavazni (Derültség.), azért, mert hiszen az embernek meg kell tanulnia azt, hogy örömmel és lelkesedéssel 1939. évi december hó 15-én, pénteken. kell megszavaznia azt, amit már semmiképen nem tud kikerülni. Ez a szakasz az, amely a legkisebb intézeteket úgynevezett minimális adóval sújtja, tehát ha egy intézetnek olyan kevés a jövedelme, hogy nem hozott 1*25 százalékot, akkor azért megadóztatják. Az ilyen kis intézetnek tulajdonképen mintegy temetkezési járulék címén Legalább ."500 pengői kell fizetnie. En a pénzügyminiszter úr összes elődeivel Szemben mindig a pénzintézetek fuzionálása ellen foglaltam állást. N

T

árny-Szabó barátom az egykéről szólott; a pénzintézetek fu zionálása egy pénzügyi egykerendszert jelent, mert végül esak egy pénzintézet marad egy városban. Ezáltal sok embert kiteszünk az utcára a középosztályból, azután pedig, — ami még nagyobb baj — amikor egy sereg pénzintézet megszűnik, akkor ennek az intézetnek még 900 pengő minimális adót is kell fizetniök. Szerintem a hitelt mégis esak az adós szempontjából kell nézni és nem a hitelezők szempontjából. Az adósnak pedig az az érdeke, bogy minél több hitelforrás legyen, nem peidig az, hogy minél kevesebb legyen. Ez egészen világos, ö excellenciája elődeinek is megmondottam ezt. Nagyon bánt engem ezért, hogy az ilyen intézeteknek 300 pengő temetkezési járulékot kell fizetniök. Ezt nem tartom igazságosnak. Visszatérek mosl a társulati adóra. Én minden tisztelt felsőházi tagtársamnak írásban odaadom érveimet, mert most esak a legfontosabb dolgokat mondom el, de bármikor rendelkezésre állok és bebizonyítom, hogy mindaz igaz, amit elmondok. Ha Magyarországon egy képviselőjelölt már nagyon rosszul áll. akkor azl mondja, hogy jobban me«- kell adóztatni ;i vállalatokat, mert azok rosszul vannak megadóztatva. Most is kapnak a vállalatok egy adót. Hogy a miniszter úrnak ebből az adóból több jövedelme lesz-e, mint az eddigiből, ezt sem ő, sem én nem tudjuk, mert az a konjunktúrától függ. Ez az adó nem olyan mint a földadó, amelyik állandó, hanem folyton változó és jó konjunktúrát kíván. Nem az adó szerkezetében vau a hiba, hanem abban, hogy ha dekonjunktúra van, akkor nincs jövedelem ebből az adóból. Állítom, hogy a külföldön a tőkegyűjtést jutalmazzák, még olyan országokban is, amelyekben sok tőke van és sehol a világon, kivéve a mostani rendkívüli német* viszonyok mellett,- ekkora társulati adó nincsen. Az angol társulati adó nem megy tovább 25%-nál, az Egyesült Államokban 17%-nál és — ez a legfurcsább — Franciaországban és Amerikában nem adóztatják meg a tartalékokat, amire nálunk most különös erővel esnek neki. Méltóztatnak látni, milyen furcsa dolog, hogy éppen a tartalékokat akarják megadóztatni, holott a részvénytársaság nem egyéb, mint több ember összeállása egy közös célra, mert hiszen ha pénzük lett volna, akkor különkülön csináltak volna vállalatot. Most, miután Magyarországon ez a helyzet, felállítom a másik tételemet, hogy nincsen föld vagy kereskedő, aki olyan rettenetesen meg volna adóztatva, mint a résy/vényválbilat. En nem egy zsíros kalappal járok körül, hogy a szesrény bankok és gyárak részére pár garast kierőszakoljak. Nem. Annál is inkább nem, mert a pénzügyminiszter csak itt ^ találhat jelenleg készpénzt, nem a betáblázásnál, neki pedig kápe kell, tehát elveszi a vállalattól. Amikor az a nagy erőlködés volt, amikor ezermilliót kel-