Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-15

132 Az országgyűlés felsőházának 15. ülése 1939. évi december hó H-én, csütörtökön. rosan ezren esküsznek rá és hirdetik, mint megdönthetetlen igazságot. Községemben a háború után a pécsi püspöki uradalom egyik birtokát parcellázta, a lakosság úgyszólván potom áron juthatott volna iöldhöz, és érdekes, hogy nem kellett senkinek; minden rábeszélésre nevetve azt válaszolták, hogy úgylátszik, a püspök szabadulni akar a földjétől, csak tartsa meg magának. Alig néhány év múlva az első birtokreform idején a sajtó által kitermelt egészen más néphangulattal találtuk szembe magunkat. Ugyanazok, akik nem akartak a fűidből igazan potom áron, majdnem ingyen, — mert devalváció volt es akik a földet megvették, az első termésből kifizették az arat — most ielzavartak éjjel azzal, hogy járjak közbe, hogy legalább egy-ket holdat kapjanak ugyanabból a földből tízszeres áron. Jkta is a birtokreform, a földkérdés áll a politikai élet, a politikai harc homlokterében. JNehany év előtt, midőn a gazdaadósságokat rendezték, az volt a közhangulat, hogy íü—15 holdon nem lehet Magyarországon megélni, és ma az elégedetlenséget lelhasznalva, a propaganda kitermelt egy egészen más közvéleményt, amely szerint lu hold told boldoggá tenne minden magyart. Mondjuk meg őszintén, és mea-culpázva, hogy ennek a tömegelégedetlenségnek mi is okai vagyunk, mert elmulasztottuk idejében szociálisabb reformok útján, igazságosabb jövedelemelosztás által levezetni ezt az elégedetlenséget, sőt, talán nem veszik rossz néven, de sok helyütt a nagybirtokos is a konjunktúra idején, amidőn volt pénze, elmulasztotta egészséges, megfelelő cselédlakásokat építeni és a cselédnek és annak családjának életszínvonalát emelni. Amit Fischer Béla ö méltósága tegnap mondott, az az ország egvik kisebb részében tényleg úgy van és megfelel a valóságnak. Ahol igazán gondoskodnak a cselédekről, mint például nálunk, a németbolyi uradalomban és több más uradalomban is, ott érdekes, hogy a cseléd nem is akar hallani birtokreformról, (Gróf Cziráky József: Sehol!) — én azokat a helyeket említeni, ahol ismerős vagyok — mert tudia, hogy öregkorára házat fog venni magának és földet is tud szerezni. Ma mulasztásaink miatt oda jutottunk, hogy a tömeg nem jövedelemfelosztást követel, hanem a tulajdon felosztását követeli. A demagógia annak a hamis, hazug jelszónak hangoztatásával, hogy a föld azé, aki megmíveli, és a birtokososztálynak oly beállítása éltali hogy a birtokos nem akar juttatni a népnek földet, mesterségesen olyan földéhséget teremtett; amelyet kielégíteni nem lehet, A földmívelésiigyi miniszter úr képviselőházi beszédében azt mondta: a földkérdés nem politikum, a földkérdés felette áll minden pártpolitikának, és azért senki se lássa ffl ban az ő érvényesülési lehetőségét. Teljesen igaza van. Azt látjuk azonban, hogy egyesek politikai érvényesülésük céljából, igenis, felhasználják a földkérdést. (Ügy van! bal felől.) Hiszen azt tapasztaltuk, hoe*y a képviselőjelöltek a helyett, hogy belevitték volna idejében a köztudatba, ho?y a földet nem ingyen osztják, hoe-v nem mindenki kap, és hogy azért a földért, amelyet kaptqk. keservesen nie»r kell szolgálni és azt m^f kell fizetni« osztották a földet. ígértek T'ldet nyakra-főm, (Egy hang balfelöl: A másét!) — ieen, a másét — úgvhogy ma földet pkflr az w, akinek soha semmi köze nem volta földhöz. Nálam —meri otl néhányszáz hold zsidó földet fognak parcellázni — jelentkeztek igénylők, 50 holdas gazdák, hogy még 50 holdat akarnak. Nemrég egy báttaszéki gazda azt mondta nekem, hogy: »a földbirtokreformot nem lehet már soká halasztani, mert én a 20 holdamból, ha nem kapok még 50 holdat, nem tudok megélni«. A demagógia fegyvere a frázis, a jelszó; célja teljesíthetetlen követelésekkel és ígéretekkel állni elő, csak azért, hogy a tömeget lel izgassa. (Űfjy van!) Nagyon jól tudja, hogy ezeket az ígéretekel teljesíteni nem lehet, de ezzel nem is törődik, mert célja nem az, hogy a szociális sebeket meggyógyítsa, hanem hogy állandósítsa az elégedetlenséget, amelyből élni akar. (Ügy van!) Sajnálatomra nemrég olvastam, hogy a képviselőházban egy — úgy tudom — felvidéki képviselő úr — ha nem csalódom, pap — a földbirtokreformmal kapcsolatban sokak tapsa mellett azt a kijelentést tette, hogy a háborús célra elerekvirált kocsikon mindig csak parasztok ültek, sohasem püspökök és| grófok. Bocsánatot kérek, ennél hazugabb, ennél ripőkebb kijelentés a képviselőházban, azt hiszem, még nem történt. Igenis, a háború alatt megtette az egész nemzet egységesen a kötelességét, (Ügy van!) a gróf épp úgy, mint a püspök. (Ügy vatnl) Ez a régi oalilei-kör visszatérő frazeológiája. Ellenség soha be nem tette volna lábát az országba, ha a magyar hadsereget ilyen frázisokkal szét nem züllesztik és fel nem bomlasztják. (Ügy van! Ugy van! — Taps.) Teljesen indokolatlan a grófoknak, mondjuk a főnemességnek támadás» a birtokreformmal kapcsolatban. Én azt hiszem, legalább nagy többségben sohasem zárkóztak el az észszerű birtokreformtól. Amint a múltban a haza érdekében mindig meghoztak mindén áldozatot, meg vagyok győződve arról, hogy a haza érdekében itt is hajlandók mitiden áldozatot meghozni; és ezt csak az tudja méltányolni, aki tudja, hogy a magyar ember hogyan ragaszkodik a röghöz és milyen nehezen válik meg a földjétől. Én azt hiszem, az utókornak kötelessége elismerni azt, hogy a múltban ez a főnemesség építette a falvakban a templomokat, az iskolákat, hogy minden jóléti és kulturális nagy intézmény magán viseli a kezük nyomát. A mór megtette kötelességét, a mór mehet: nem származhatott magyar ember szájából. Igaz, hogy ez a birtokososztály bizonyos averzióval, mondjuk, bizonyos bizalmatlansággal fogadja ezt a második birtokreformot. Ismerjük el, valljuk be őszintén, hogy ez teljesen indokolt is. Az első birtokreformnál az állam kétoldalú szerződést kötött a birtokossal, hogy engedje át ezt a birtokrészt, és az állam megfizeti az árát. Ma úgy áll a dolog, hogy például a Montnuovo hercegi uradalom, ahol igazán olyan humánusan bánnak a cselédekkel, és ahol oly nagy hazaszeretettel ajánlották fel a legjobb földet, csakhogy kielégítsék az igénylőket, mai napig egy fillért sem kapott, és ait hiszem, nagyon sok birtokos van, aki a bir okreform céljaira igénybevett földjéért a mai napig még nem kapott semmit. Egészen hasonló dolog ez a hadikölcsönhöz. A hadikölcsönnél nekünk, papoknak a szószékről ki kellett hirdetnünk, hogy ez a legbiztosabb pénz, mindenki adja oda. amije van, ez a pénz nem veszhet el, sőt a kormány kijelentette, hogyha minden elvész, ez nem fog elveszni. A tisztviselők, a papok, akiknek kis megtakarított pénzük volt, azt rögtön felajánlották, nyugdíjalapunkat odaadtuk, és a végén !