Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.
Ülésnapok - 1939-13
Az országgyűlés felsőházának 13. ülése 1939. évi december hó 12-én, kedden. képességnek a reménye sincsen meg, én minden további nélkül igyekezném felhasználni az ilyen birtokokat cserebirtokoknak. Igenis, cserebirtokoknak olyan középbirtokosok részére, akik a törvényjavaslat, illetve törvény szerint nincsenek leadásra kötelozve, ellenben a birtokuk olyan népesebb község tövében terül el, ahol az igényekot nem lehet kielégíteni. Könnyebb egy birtokost áttelepíteni, mint egy telpes községet létesíteni. Engem ez is vezetne. Vezetne az is, hogy én a telepítést — a honvédelmi vagy nemzetvédelmi szempontoktól eltekintve — nemcsakhogy a legdrágábbnak tartom, hanem én az áttelepítés kimenetelét is téliesen bizonytalannak, teljesen kétes értékűnek látom. Ami a birtokos áttelepítést illeti, először is a szóban levő középbirtoknak ez a része, — a csere természetesen ez nem volna kötelező — az épületei nem mennének tönkre, azok értékesíthetők volnának a községben, esetleg mint középületek, másodszor a nagyobb birtoktesteknek, ahova az áttelepítés megtörténnék, nagy épületei fennmaradnának. Hogy mit jelent az épülettőke a nemzeti vagyon •szempontjából, azt tudjuk, tudjuk, hogy egy jobban berendezett, nagyobb e-azdasági üzem épülettőkéje a telektőke 20—30%-a között mozog. Mi szegény nép vagyunk, hogyan lehet, hogy ekkora értéket — hogy úgy mondjam — a nirvánába dobjunk, megsemmisítsünk? (Üay van! tJgy van!) De én az áttelepítést azért sem tartom szerencsésnek, mivel nem osztozom abban a nézetben, hogy nálunk népsűrűségi szempontból üres terek vagy vákuumok vannak. Bocsánatot kérek, a sokkal jobb termelési és klimatikus viszonyok, a sokkal kedvezőbb piaci viszonyok között lévő Franciaország népsűrűsége 27, Dániáé 30:5 és vegyük a — hogy úgy mondjam — mezőgazdasági kultúrának vagy művelésnek csúcsteljesítményén álló Németországot, annak a mezőgazdasági népsűrűsége 41, a mienk pedig négyzetkilométeronkint 54. sőt még Fejér megyében is 48—50. Én azt hiszem, hogy mi fogalomzavarban szenvedünk, itt nem légüres terek, nem nénüres terek vannak, ellenkezőleg, mi a telítettség határán vagyunk, maidnem úgy vagyunk, hogy az egyik helyen már siíroljuk a felső vonalat, a másik helyen pedig van még egy kicsi hézag. Én hallottam olyan indokolást is. — ezt azonban a kormányzatról nemhogy feltételeznem sem szabad, de nem ÍR merem feltételezni — hogy a dunántúli mezőgazdasági nénpsség élcNzintip. mert hiszen n Dunántúlról esik ezzel a kérdéssel kapcsolatban s legtöbb szó, valamivel magasabb vonalon van és így gondolják burkolt formában ennek a népességnek életnívóját lesüllyeszteni, leszállítani, hogy átteleoítéseket eszközölnek. Ezt én rendkívül szerencsétlennek, rendkívül veszedelmesnek tartom. Nálunk a mezőgazdasági népesség életszintje mindenütt olyan alacsony, hogy itt egalizálni csak felemeléssel, esak javítással lehet és szabad. Én teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez az út egy kissé nehézkes, hogy ez az út sok kényelmetlenséggel jár, különösen a megváltást szenvedő birtokosokra. De vallom azt, hogy csak kezdetben. Az a megnyugvás, amit ez kiváltana, megérné azt a kis kellemetlenséget. Nézzük, mi lenne ennek az eljárásnak hálása a termelésünkre és mi lenne a hatása a munkaalkalom növelésére, mert, amint erre rámutattam, mindig ezen van a hangsúly. Először is az a kisember mindent elkövetne, szinte versenyre kelne a közép- és nagybirtokosokkal munkában is, teremlésben is egyrészt azért, hogy megszabaduljon az adósságától, de másrészt talán még inkább azért, hogy ha van még egy kis maradék föld, abból a kijelölt területből, azt megszerezhesse. És mi lenne a megváltást szenvedő birtokossal? Itt is volt róla szó, de hiszen ez benne van a köztudatban is, hogy nekünk gazdáknak úgy sincsen pénzünk. Tehát a megváltott területért kapott összeg egy része belemenne abba a birtokba és ez annak az intenzitását fokbzná. Én csak példaként veszek egy 1500—2000 holdas birtokot. A leadandó terület ennél 120—320 hold között mozog. Én hiszem, hogy nem egy, nem tíz olyan birtokos volna, aki lead 150 hold területet és nem bocsát el egyetlen egy cselédet sem. Én ezt természetesnek tartom, hiszen nekünk a legbiztosabb munkáskezünk a gazdasági cseléd. Minél előbbre megyünk, annál jobban látjuk ezt és annál jobban fogjuk ezt érezni. Hogy a cselédlétszám nem voH ilyen magas, annak egyik oka az volt, hogy tőke kellett hozzá, hogy cselédlakást kellett építeni. Amikor tehát megvan a cselédlakás, nem hiszem, hogy sokan elbocsátanak a cselédeket. De hiszen megvannak az istállók is, megvan a felszerelés is, minden megmarad, csak a terület csökken. Ez már magában intenzívebb gazdálkodást jelent. Azonkívül minden birtokos rajta volna, hogy gazdálkodási volumenjét úira viszszaállítsa. Ennek két útja van: az egyik verti-' kális, a másik pedig horizontális. A vertikális irány volna az. hogy az úgynevezett kettős termelést még erősebben felkaroljuk, felfokozzuk. Megtehetjük ezt, mert állatállományunkat nem redukáltuk, több trágyánk van, tehát trágyázni tudjuk azt a földet. A horizontális síkon való mozgást sem tartom én egészen elhanyagolhatónak. Amint rámutattam, az itt szóbanlévő szántóterület 24 millió hold, a legelőterület 940.000 hold. Ez a szántóterület 40%-a. Tudom azt, hogy ezekben benne vannak a közbirtokossági legelők is, de én azokat sem kímélném és vallom azt, hogy ennek a 940.000 holdnyi legelőterületnek 20—25%-a szántóvá volna alakítható. Ez 200.00 holdon felüli szántóterületet adna és hogy ez gazdaságilag mit jelent, arra vonatkozólag én csak arra utalok, hogy ez kétszerese a Mussolini által 10 év alatt meghódított Littoriának. Tudom, hogy vannak ebben gyenge területek is. de láttam Littóriát is és tudom, hogy vannak még nekünk olyan legelőterületeink, amelyeknek földminősége szinte felveszi a versenyt a Littoriáéval. Nekünk — mint már mondottam — le kell számolnunk azzal, hogy mi igenis szegény nép vagyunk, le kell számolnunk azzal is, hogy mezőgazdasági népességünk közel van a telítettség határához. Ha mi komolyan akarjuk ezt a kérdést megoldani, nekünk minden talpalatnyi földet be kellene vonnunk — hogy úgy mondjam — a kultúrába, minden talpalatnyi földet termővé kell tennünk azért, hogy így várhassuk meg ennek a telítettségnek ritkulási idejét, életterünk megnövekedését, a szebb és jobb magyar sorsot. Mélyen t. Felsőház! Én ezzel a helyzettanulmányozással kapcsolatosan még valamire szeretném felhívni a figyelmet. Ehhez az adataimat a termelési statisztikából ve«/,em. Nem a középbirtokról, nem is a nagybirtokról van szó. Én úgy vavgyok ezz^l a kérdéssel, hogy amikor a közén- é^ nagybirtok, meg a kisbirtok termeléséről vitatkoznak, azt mondom, hogy