Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-13

96 Az országgyűlés felsőházának 13. ülése 1939. évi december hó 12-én, kedden. annál magasabb, annál állandóbb, annál stabilabb annak termelési hozama. Ez kétségtelenül így van, tehát ilyen módon a kultúrállapot és a kenyérjuttatási lehetőség tényleg találkoznak is egymással. Én részemről a törvényjavaslat idevonatkozó intézkedéseit, szóval a szociálisan dolgozó birtokokra vonatkozó intézkedéseit, mindenképpen helyeselni tudom. A törvényjavaslat célkitűzéseinél is a rendelkezési részeinél is legfontosabbnak tartom, mint arra már előbb utaltam, az úgynevezett szociális vonatkozású részt. Nevezetesen nagyfontosságúnak tartom azt, hogy e törvényjavaslat keretén belül csak úgy adassék több föld, csak úgy adassék több, nagyobb munkaterület, több és fehérebb kenyér, egy arra rászorulónak és arra érdemesnek, hogy ugyanakkor ne vétessék el egy másik rászorulónak, egy másik érdemesnek a kezéből, vagy szájából az a kisebb darab, az a szárazabb kenyér. (Úgy van! Ügy van!) Ebből a szempontból a házhelyrendezés után a törvényjavaslat legfontosabb rendelkezései az 5., illetve a 20. §-ban vannak lefektetve. E két szakaszról nem azt mondom, hogy a földmívelésügyi miniszter úrnak túlzott hatalmat ad, én azt mondom, hogy a földmívelésügyi miniszter úrnak, ha a felelősségre is gondolunk, szinte félelmes hatalmat biztosít, amikor az ő kezébe teszi le ezen súlyos probléma szerencsés megoldásának lehetőségét. Vallom azt, hogy ennek a két szakasznak okos, elővigyázatos, semmi esetre sem elhamarkodott, népességünk természetét, szorgalmát, munkakészségét, takarékosságát, de egyben gyöngéit is ismerő, mérlegelő alkalmazása vezethet egyedül ennek a súlyos problémának végleges, szerencsés és sikeres megoldására. Az 5. §-ban a tulajdonjuttatás alapelvei vannak lefektetve. Én nyiltan megvallom, hogy a tulaj donjuttatásnak vagyok a híve. Ha már adunk, ha már juttatunk földet, akár annak a törpebirtokosnak, akár annak a teljesen nincstelennek és én hangsúlyozom, hogy a teljesen nincstelennek is juttatnék, mert nagyon fontos az, hogy minél több ember tudja ebben az országban azt mondani, hogy nekem van valamim, van egy darab földem, amire azt mondja, ez az enyém. (Helyeslés.) Igenis.) juttassuk azt a földet az ő sajátjául, hogy az ő tulajdona legyen, adjunk meg neki minden kedvezményt, nyúljunk mindenben a hóna alá, de mégis úgy, hogy ő érezze annak a terhét, hogy lássa be, tudja meg, hogy a tulajdonért meg kell szenvedni, a tulajdonért verejtékezni kell, a tulajdonért még lemondani is kell tudni. Mélyen tisztelt Felsőház! A kisbérleti rendszert nemcsak elhibázottnak, hanem rendkívül veszedelmesnek is tartom. Én nem tudom a kisbérleti rendszert alkalmasnak tartani egy ilyen nagy horderejű birtokmegoszlási rendszer átalakítására, még átmenetileg sem. Én a kisbérleti rendszer eredményeként azt látom, hogy ez odavezet, hogy az egészséges nagyüzemeket szétforgácsolják, szétkapkodják részint mohóságból, részint attól való félelemből, hogy elvész a munkaalkalom és ez áll, különösen a jóravaló cselédnépünknél. Én úgy gondolom, hogy a kisbérleti rendszernél a termelésünk is legtöbbet szenved, de ha a kisember helyzetét vizsgáljuk, látjuk, hogy a kisbérleti rendszer reánézve is a legdrágább, és lélektanilag nem megnyugtató. Hiszen az a kisember még tíz esztendő múlva is, ha fizeti a bért, ott van, ahol kezdte, s akkor gondol vissza és akkor nyugtalankodik, hogy egyetlen lépéssel sem jutott előbbre. A kisbérleti rendszert azonkívül politikailag is rendkívül veszedelmesnek tartom, hiszen ez a rendszer használható ki politikailag olymódon, mintha most az 1848 előtti jobbágyvilágot állítottuk volna vissza az ő kilencedével és tizedével, de azzal az eltéréssel, hogy a kilenced és a tized helyett bejön a nyolcad, a heted, meg a hatod. Azonfelül vallom azt is, hogy a kisbérleti rendszernél az igénylők megállapítása, szelektálása is a legnehezebb. Ezzel szemben el kell ismernünk,^ hogy a törvényjavaslat is a tulajdon juttatást akarja előnyben részesíteni és egyedüli nehézségül a pénzügyi kérdést hozza fel. Teljesen tudatában vagyok annak, hogy tulajdonjuttatás a közre, az államra, több kiadást jelent, az is kétségtelen, hogy az igénylőkre is több kiadást jelent kezdetben, de itt már csak a meginduláskor. Azonban az is bizonyos, hogy a tulajdonjuttatás vált ki mezőgazdasági népességünkben legtöbb szorgalmat, kiváltja a munkára való törekvést, a józan takarékosságot, és én ezeket olyan értékeknek tartom, amelyek szerintem pénzzel, szinte nem is mérhetők, nem is értékelhetők. Bár én az országos pénzügyi vonatkozásokban abszolút járatlan vagyok, azért mégis elvégeztem kalkulációmat. Tulajdonjuttatás esetén, pénzügyileg is. Itt kijelentem, hogy én az elhamarkodott földek odadobásának ellensége vagyok. Ha betartjuk a törvényjavaslat 1. §-ában minimumként megjelölt évenkénti 100.000 holdat, vagy ezt 10—20.000-rel növeljük, ez untig elegendő. Vallom azt, hogy a földet — hogy úgy mondjam — meg kell emészteni. A sajátunkká való tétel nem megy máról-holnapra, ez munkát, időt jelent. A könnyebb számítás végett 100.000 holdat veszek fel, Ö00 pengőért holdját, akkor ez 60 milliót jelent. A tulajdonos, a megváltást szenvedő, ennek felét kapja, ami 30 millió, a juttatott 25 százalékát tartozik lefizetni, ez 15 millió. Fedezetre vár tehát évenként 15—16 millió. Ennél a kalkulációnál a házhelykérdést teljesen kikapcsoltam, mivel az más lapra tartozik. Tehát az első évben 15—16 millió fedezetről kell gondoskodni, ez azonban az évek multával valami kevéssel mégis csak csökkenni fog, mert hiszen egyik oldalon van az 50 százalék amortizálása 30 év alatt, plusz a kamat, a másik oldalon pedig a 75 százalék amortizálása ugyanannyi idő alatt, plusz a kamat, tehát valami kevés csökkenés minden évben van. Én súlyt helyeznék arra, hogy a juttatottak a vállalt kötelezettségeiknek a legpontosabban tegyenek eleget. Amikor ezt mondom, nem a kisemberek ellen vagyok, hanem én igenis azok mellett a szorgalmas és takarékos kisemberek mellett vagyok, akik a vállalt kötelezettségüknek becsületesen eleget is tesznek. Nekem intő példa erre az Ofb. és eljárás. (Ügy van!) Azt mondjuk, hogy ez nem sikerül. Ha keressük a nemsikerülés okát, a sok^ között az egyik az is. hogy ezeknél az eljárásoknál, a megváltásoknál azok a szorgnlmas, azok a fizetni siető, ki 'térségüket tehát teljesítő kísérni firek jártak legrosszabbul, (ügy van! ügy van!) ellenben jó' jártak azok, akik vállalt kötelezettségükre fülük botját sem mozgatták. (Ügy van! Ügy van!) Ugyanez volt a helyzet az első vagyonváltság idején. Ott is így jártunk. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Ez volt