Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-82

86 Az országgyűlés felsöházúnak 82. ülé van!) igen drasztikus kézzel. A másik kifogá­som az, hogy nem terjed ki minden rétegre, üanem megint csak egy kiválasztott réteget érült es peciig éppen a tisztviselői réteget {t'el­inalt ások: Keresztény embereket!) és korlá­tozza az emberi jogok kóziü az egyik legszen­tebbet: a munkavállalás jogát. (Ügy van! Ugy van!) Ugy érzem azonban, hogy ezek Den az íuökűen nem lehet ezeknek a rideg jogi elvek­nek alapján elbírálni a törvényjavaslatot. Bennünket ma egy keresztényibb, egy szociá­lisabb elgondolás késztet arra, hogy azokat az igazságtalanságokat, amelyeket Trianon te­remtett, valamilyen módon legalább is rendbe­hozzuk és a törvényjavaslatból, ha mindjárt nem is tartom sikerültnek, ezt a szándékot, a kormányzatnak ezt a szándékát feltétlenül ki­érzein és ezért fogadom el azt az általános tárgyalás alapjául. Viszont a részletekre vo­natkozóan ismét igen súlyos kifogásaim van­nak. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék megen­gedni, hogy a javaslatot két részre bontsam, mert hiszen tulajdonképpen két lényegbevágó intézkedést tartalmaz. Az egyik a nyugdíja­zott állami tisztviselőknek a keresete, illető­leg ennek a keresetnek korlátozása, a másik pedig a férjes nők alkalmaztatásának meg­szüntetése. Ha az első tételt nézem, első megállapítá­som az, hogy a javaslat nem éri el a célt, amelyet el akar érni. Elvesz egyesek javadal­mazásából a nélkül, hogy ezt arra a célra jut­tatná, amelyet tulajdonképpen a javaslat maga elé tüz, hogy új exisztenciákat teremt­sen mások számára. (Ügy van! Úgy van! bal­felől.) Ha most azt nézem, hogy magukkal a nyugdíjasokkal szemben igazságosan jár-e el, azt állapíthatom meg, hogy nem jár el igaz­ságosan. Egyáltalában nem tartom helyesnek a javaslatnak azt a rendelkezését, amely a szolgálatban élvezett legutolsó javadalmazás­tól vagy az özvegyi nyugdíjtól, amelyet iga­zán már csak legutolsó esetben volna szabad érinteni, teszi függővé azt, hogy mekkora mel­lékkereset lehet még érintetlen. Mert úgy mél­tóztassék venni a dolgot, hogy akinek havi 800 pengő nyugdíja van, (Felkiáltások: Kinek van?) Van olyan akinek ennyi van. — ... aki­nek tényleges fizetése az 1000 pengőt minden valószínűség szerint elérte vagy meghaladta, annak 400—500 pengő keresete lehet, tehát havi 1300 pengő javadalmazása; annak a java­dalmazását nem érinti a törvény. Akinek el­lenben nyugdíja mondjuk 360—380 pengő körül jár és tényleges illetménye nem volt csak mondjuk 400 egynéhány pengő, annál már egy 250 pengős mellékkeresethez hozzányúl és csökkenti az illető összjavadalmazását 600 pen­gőre, akkor, amikor a másiknál az 1300 pengőt érintetlenül hagyja. De magának a tisztviselői karnak van egy nagy baja — legalább is a műszakig ágazatok­nál. Nem tudom, hogy a jogi képesítésű ágazat­nál is ez-e a helyzet. A korosztály-eloszlás ma ezekben a tisztviselői ágazatokban rendkívül egészségtelen. Ez természetes következménye Trianonnak. Ha meg méltóztatik nézni ezeknek az ágazatoknak személyzetét, tudok olyan ága­zatokat felhozni, ahol harcteret megjárt, fog­ságban sínylődött, főiskolát végzett 42—45 éves emberek most a legutóbbi időben tudtak csak nagy nehezen bejutni a X. rangosztályba, vagy esetleg gyakornoknak. Ezeknek az embereknek ma kilátásuk sincs arra, hogy, mondjuk, a VI. rangosztályt elérhessék, amely mellett 35 évi ?e 1939. évi február hó 7-én, kedden. szolgálat után már kapnának olyan nyugdíjat, amelyből — ha szerényen is — meg lehet élni. Méltóztassék megmondani, hogy ma, amikor egy másik törvényes intézkedéssel a magángaz­daságban megürülő pozíciókat a keresztény diplomás fiatalság részére akarja megnyitni a kormányzat, nem volna-e indokolt az, hogy megkönnyítse éppen ezeknek az embereknek, — akiknek már élettapasztalatuk is van, akik már ismerik az állami adminisztrációt és ezzel ki­küszöbölnék a mai magángazdaságnak egy nagy hiányát, hogy egyáltalán nincs tájékozva arról a ón-unkáról, amelyet az állami adminisz­tráció végez, — az elhelyezkedését a magán­gazdaságban és megnyissa az utat más irány­ban a most kikerülő fiatalok előtt. Azt hiszem, hogy ha a kincstár szempontjából nézem a dol­got, még akkor is az volna az előnyösebb, ha ' azt segítené elő a kormányzat, hogy ezek a 12—15 évet ideiglenes és nem tudom, milyen minőségben szolgáló, de még mindig igen ala­csony rangosztályban lévő, jól képzett embe­rek kerüljenek át a magángazdaságba, ne pe­dig azok, akiknek van 30—32—35 évi szolgála­tuk és magasabb nyugdíjjal mennek át. En, aki magam is egészen fiatalon és nem is a legalacsonyabb rangosztályban kerültem ki a tisztviselők közül, most bizonyos mértékig ma­gunkkal, tisztviselőkkel szemben leszek kímé­letlen. Nekem az az érzésem, hogy amikor a gazdasági élet ezeket a fiatalabb embereket emeli ki az állami vagy egyéb közszolgálatból, ennek a kiemelésnek a legtöbb esetben az az oka, hogy az illetőnek vannak olyan különle­ges képességei, olyan különleges ismeretei, amelyeket az állami szolgálatban nem tud megfelelően érvényesíteni, de amelyeket a ma­gánszolgálat igen nagyra értékel és a magán­szolgálat r ezektől az emberektől a javadalma­zás ellenében, igenis, nagyon kemény munkát vár. En, aki — ismétlem — magam sem a leg­alacsonyabb rangosztályból mentem nyuga­lomba, mondhatom, hogy a magasabb állású tisztviselőknél igen sokszor az összeköttetést keresik és nem a munkát. Ebből a iszempontból is Indokoltnak tartanám azt, ha éppen ezek­nek a középkorú embereknek a kiválását segí­tené elő a kormányzat. Ezzel szemben a 2. §-nak az a rendelkezése, hogy a legutolsó szolgálati ' javadalmazáshoz köti az elérhető jövedelemi mértékét, megfosztja ezeket a tisztviselőket annak a lehetőségétől, hogy bizonyos határo­kon túl fokozhatnák a maguk jövedelmét, a nél­kül, hogy nyugdíjukat elveszítenék. Különösen igazságtalannak tartom ezt a rendelkezést, ha arra gondolok, hogy vagyunk jóegynéhányan, akik minden kilátás nélkül otthagytuk az ál­lami szolgálatot azért, hogy évtizedek munká­jával új pályát törjünk magunknak, — az egyiknek sikerült, a másiknak nem — és ezen­kívül igen sokan vannak, akiket B) listára he­lyezve,^ saját akaratukon kívül küldtek el nyugdíjba és akik talán 10 vagy 15 év keserves küzdelmével érték el azt a pozíciót, amelyben ma vannak és annak ellenére, hogy nem a sa­ját akaratukból imentek nyugalomba, ez a tör­vény hozzá fog nyúlni .a javadalmazásukhoz Ha ennek ellenére méeris elfogadom a ja­vaslatot a tárgyalás alapjául, ennek az az oka, hogy ha nem is éri el a célt, bizonyos mértékű megtakarítást látok az állam részére. (Egy hang a baloldalon: Nem tudjuk, hogy mennyit!) Ez a megtakarítás az én vélemé­nyem szerint is nagyon keveset fog kitenni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom