Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-82

Az országgyűlés felsőházúnak 82. ülése de ma minden megtakarítást meg kell becsülni. Van azonban egy tétel, amelyet én mégis igen melegen ajáu

lois a pénzügyminiszter úr ö nagy méltóságának a figyelmébe, ez pedig az a betoldás, amelyet a képviselőház fűzött az 1, <Hioz, amely a kétszeres nyugdíjról rendelkezik és meg akarja csonkítani annak a tisztviselőnek vagy annak az özvegynek a javadalmazását, aki esetleg az állammal viszonosságban nem álló még egy intézménytől élvez nyugdíjat. A nyugdíj az én szerény véleményem szerint már nem kereset, a nyugdíj egy megszerzett ellátás, amely jár annak, aki már legtöbbnyire elveszítette a munkaképességét. Én tehát arra kérem a pénzügyminiszter urat, — különben az erre vonatkozó módosító javaslatot majd be is fogom adni — méltóztassék módot adni arra, hogy ez a tétel töröltessék a törvényből. Van még ehhez a kérdéshez hozzátenni valóm, amit azonban, ha meg méltóztatnak engedni, majd csak a részletes tárgyalás során, a 4. §-nál fogok megindokolni. Ami mármost a másik részét illeti a kérdésnek, a férjes nőknek a szolgálatból való elbocsátását, erről is tényleg el kell ismernem, hogy ez legalább azt a célt szolgálja, amelyet el akar érni, mert hiszen, ha elbocsátják, illetőleg nyugdíjazzák a keresettel bíró asszonyokat, akkor átadják állásukat olyanok részére, akik ma nem keresnek. Nem szabad azonban szerény véleményem szerint figyelmen kívül hagyni azt, hogy az eddigi törvényes intézkedések alapján házasságok köttettek és exisztenciák épültek fel erre a kettős keresetre. (Ügy van! Ügy van!) Ezért első megoldásnak a magam részéről teljes egészében elfogadom •ízt a javaslatot, amelyet a pénzügyi bizottság tett. (Helyeslés.) A kérdés végleges rendezésével kapcsolatban azonban legyen szabad valamire felhívnom a kormányzat figyelmét. Mondhatom, hogy ma a magyar tisztviselői középosztály az az osztály, amelyet a tisztviselőknél úgy hívnak, hogy »kihaló státus«. Én igen sokat érintkeztem már hivatásomnál fogva is a fiatalsággal és megállapíthatom, hogy 100 tisztviselői házasság közül 50 gyermektelen, a megmaradt 50-ből legfeljebb 40—45-nél van egy gyermek, talán 5—8%-nál van két gyermek és talán százalékban már ki sem fejezhető azoknak a házasságoknak a száma, ahol 3 vagy ennél több gyermek van, ami tényleg szaporodást jelent. (Úgy van! Ügy van!) Szerény véleményem szerint ennek egyetlenegy oka van és ez az, hogy az egész tisztviselői ellátás nem helyezkedik a családi ellátás alapjára. Mi még abban a generációban nőttünk fel, amelyet úgy tanítottak, hogy az államot szolgálni kötelesség és ennek a kötelességnek teljesítése ellenében az állam az alkalmazottat ellátja. Ügy érzem, hogy a házasság, a családalapítás, a fajfenntartás éppen olyan isteni parancsolat és éppen olyan "kötelezettség a nemzet iránt, mint amilyen kötelezettség az állam szolgálata. (Ügy van! Ügy van!) Az a tisztviselő tehát, aki megfelelő javadalmazás mellett családot nem alapít, ennek a kötelességnek nem tett eleget. Aki pedig kötelességének nem tett eleget, az nem érdemel annyi javadalmazást, mint az, aki kötelességének eleget tesz. Ha a családi pótlékot a feleségekre és a gyermekekre vonatkozólag is olyan mértékben méltóztatnék megállapítani a kormány, hogy abból tényleg legalább nagyjában az ellátás költsége kikerülne és a gyer1939. évi február hó 7-én, kedden. 87 meknevelési segély nemcsak napi 1 liter tejre es két zsemlyére lenne elegendő, hanem akkora lenne, hogy abból ruhát, cipőt lehetne csináltatni, tandíjat is lehetne fizetni vagy esetleg egy gyermeket is lehetne iskoláztatni, akkor ez az egész rendszer megfordulna, mert akkor a tisztviselő szívesen alapítana családot. Ha a családi pótlék megfelelő lenne, akkor az az asszony, — aki ma éppen azért, mert hivatalba jár, nem tud sem igazán asszony, sem igazán anya lenni és nem tudja egész idejét a gyermekeknek szentelni, amikor arra a legnagyobb szükség van, amikor a gyermek egészen apró — szívesen otthagyná az állást és örülne a gyermeknek, mert a gyermek nem okozna akkora gondot, amekkorát ma okoz. Ami az egyes részleteket illeti, azokra vonatkozólag a részletes vita során leszek bátor módosító javaslataimat megtenni. Egyébként még egy harmadik okom is van, amiért nem fogadom el az általános tárgyalás alapjául a javaslatot. Magam is azok közé a dolgozó nyugdíjasok közé tartozom, akiket a törvényjavaslat igenis érint, még pedig meglehetősen súlyosan. De úgy érzem, hogy ha ma lemondásról és áldozat meghozataláról van szó, akkor ezt az áldozatot valamennyiünknek meg kell hozni. Nem venném magamra azt az ódiumot, hogy ne mondjam meg a magam és, azt hiszem, igen sok nyugdíjastársam nevében, hogy ezt az áldozatot szívesen meghozzuk. (Éljenzés.) Méltóztassanak azonban megengedni, hogy ehhez egy kérést is fűzzek, azt a kérési, amelyet éppen a beruházásokhoz való egyszeri hozzájárulás tárgyalása alkalmával is intéztem a kormányzathoz, amikor is azt kértem, hogy tessék a nagykereseteket is bevonni és nemcsak a vagyont. Elismerem azt, hogy ez minket is, akik dolgozunk és akik, igenis, verejtékes munkával jutunk hozzá ehhez a keresethez, szintén érinteni fog, de ennek á keresetnek is, akárcsak a vagyonnak, első előfeltétele a biztonság. A biztonságot semmi mással nem lehet megszerezni, mint csak a jogos elégedetlenség levezetésével. Már pedig eléged ellenség, amely abból fakad, hogy a másiknak van olyan keresete, amiből juttathatna nekem a nélkül, hogy saját exisztenciája túlságosan veszélyeztetve volna, a legjobban bánt. Azt hiszem tehát, hogy a vagyon birtokosai is belátják, de be kell látniok a nagykeresőknek is azt, hogy ezt a fokozottabb áldozatot mindnyájunknak meg kell hozni. Arra kérem a pénzügyiminiszter úr ő excellence áj át, méltóztassék módot találni arra, hogy erre az áldozatra nemcsak az állami tisztviselői kart, vagy közszolgálati nyugdíjast kötelezzék, hanem kötelezzék azt a másik kereső réteget is, amelyben akárhány van, akinek egyévi keresete nagyobb, mint a megadóztatott, illetve az egyszeri hozzájárulássá] megterhelt kis vagyonkának öt-hatszorosa és aki, meg vagyok róla győződve, épp olyan szívesen, higgadtan és nyugodtan fogja ezt az áldozatot meghozni, mint ahogy meghozzuk mi. A javaslatot az általános tárgyalás alapjául elfogadóim. (Elénk helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik Wekerle Sándor ő excellenciája. Wekerle Sándor: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslattai szemben súlyos aggodalmaim vannak, mert ez a javaslat szerzett jogokat sért. (Ügy van! Ügy van!) A szerzett jogokat egy 16*