Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-81
Az országgyűlés felsőházának 81. ülése az egész világon elismert nagyszerű pedagógiai teljesítményt mutatott fel. A cserkész-pedagógia azért olyan értékes, erőteljes, hatalmas erő az ifjúság között, mert ezt a mozgalmat pedagógusok létesítették, az ifjúság lelkéhez értő, ahhoz leereszkedő, annak -benső világát megérteni és felemelni tudó nevelők alkották. Az én első és nagyon komoly lelkiismeretes kérésem a honvédelmi miniszter úrhoz ..az, hasson oda, hogy a levente-intézménynél is ez az egészséges magyar pedagógiai szellem érvényesüljön. A leventeoktatásnak a sarkpontja — tapasztalat mutatja — az oktató személyzet. A levente-oktatókon fordul meg, hogy a levente-intézmény milyen szellemben dolgozik, hogy a leventék milyen lelkülettel állanak bele a magyar társadalomba. (Ügy van! Ügy van!) Miután a levente-intézmény egészen beléáll az iskolába s már az iskola padjaiból szerzi növendékeit, a leventeoktató személyzetnek is elsősorban pedagógusnak kell lennie. Jaj nekünk, ha avatatlan, méltatlan vagy nem az ifjúsághoz való leventeoktató kezdi a mi 12 éves gyermekeinket nevelni. (Ügy van! Ügy van!) Kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy féltő gonddal nézzék meg és keressék ki, hogy kik azok az oktatók, mert ami kifogás vagy kritika volt eddig a levente-Intézménnyel szemben, az mindig egy-egy lelkiismeretlen, vagy hozzá nem értő oktató szellemtelenségén fordult meg. (Ügy van! Ügy van!) Én azonban tovább megyek. Meggyőződésem az, mélyen t. Felsőház, hogy igazi szellemet a cserkészetben sem, de a leventeintézményben sem lehet teremteni, ha az nem valláserkölcsös szellem. (Ügy van! Ügy van!) Valláserkölcsi szellem nélkül lehetetlenség, hogy igazi fegyelem, igazi helytállás, igazi bátorság és kötelességteljesítés legyen. (Ügy van! Ügy van!) Kritikus pillanatokban a fizikai erő, a testi ügyesség vagy fegyelem felmondja a szolgálatot, ha a szellem forrása nem a valláserkölcsi erő, ha nem a valláserkölcsi erőből fakad annak a fiatalembernek egész lelkivilága és egyénisége. S méltóztassék megengedni, hogy tisztelettel arra kérjem a honvédelmi miniszter urat, hogy méltóztassék az ifjúság valláserkölcsi nevelését is a leventeképzés programmjába kardinálisán beállítani. (Helyeslés.) A leventeintézmény úgy indult meg, hogy a leventéket kezdetben mély vallásos szellemben nevelték, mert ez volt az intenciója az első rendeletnek is. Később ezt a rendeletet visszavonták sa leventék belátására vagy tetszésére bízták, hogy ők a vallásos életet gyakorolni óhajtják-e, sőt egyes leventeoktatók teljesen számításon kívül hagyták a vasárnapi istentiszteletet és voltak községek egyházmegyémben, ahol a leventék egész éven át soha nem jártak istentiszteletre. (Báró Vay Arthur: Nyilasok!) Akkor még nyilasokról szó sem volt, akkor a leventeintézménynek — mondjuk — túlzói vagy fanatikusai azt gondolták, hogy ha a leventék vasárnap 8—12-ig gyakorlatoznak, ez többet ér, mintha a szentmisére vagy istentiszteletre mennek. Nekünk ez ellen itt a nemzet színe előtt nyilvánosan állást kell foglalnunk és én örülök neki, hogy a törvényjavaslat ezt legalább is sejteti, amikor rámutat arra, hogy a kultuszminiszter úrral nagyon meg fogják válogatni a leventeoktatói személyzetet. Vérzik a lelkem, ha arra gondolok, hogy egyházmegyém egyik ipar>$9. évi február hó U-én, szombaton. 79 telepén a leventeifjúság sohasem járt szent-, misére vagy istentiszteletre. A lelkész urak megpróbálták beállítani az istentiszteletet, hogy megfelelő időben legyen külön leventeistentisztelet és még így sem sikerült akárhány helyen megoldani, hogy az ifjúság vasárnapi vallási kötelezettségének eleget tehessen. Az eddigi leventeelőírás úgy rendelkezett, hogy a leventék valláserkölcsi nevelése a téli hónapokban, decemberben és januárban történjék. Ismételten panaszt emeltek az ellen, hogy a leventeoktatók nem engedik meg, hogy az illetékes lelkészek a leventékhez évközben beszéljenek, azt mondván, hogy decemberben és januárban van a valláserkölcsi nevelés. De elképzelhető-e, hogy a valláserkölcsi nevelést az évnek két hónapjára szorítsuk és az év tíz hónapján keresztül a valláserkölcsi nevelésre nem találunk helyet akkor, amikor egy szellemben erőteljes, egészséges és hazafiságában mély ifjúságot és hadsereget akarunk nevelni? Mindent meg kell tennünk, hogy elmélyítsük ezt a valláserkölcsi szellemet, mindent meg kell tennünk, hogy itt a kételyeket eloszlassuk. Lehetetlenség tűrnünk azt, hogy a leventeoktató elvezeti a leventeifjúságot a templomajtóig, ott cigarettára gyújt és otthagyja őket. Várjuk ezt az új szellemet, amelyet az új törvény hoz. Várjuk a falusi népnek lelkipásztorai ezt az új irányt, amelyet a honvédelmi miniszter úrtól feltétlenül bizton várunk és remélünk, hogy a leventeoktatás a mélyen vallásos szellemnek lesz az iskolája, amely vallásos szellemből majd fakad a jellem, majd fakad a hazaszeretet, majd fakad a helytállás, a kötelességtudás, amire ezekben a nehéz időkben oly nagy szükségünk van. (Élénk helyeslés és taps.) Mélyen t. Felsőház! A jó Isten kegyelméből 28 évig foglalkoztam a magyar ifjúsággal (Éljenzés.) és a magyar ifjúságot mindig csodáltam, a magyar ifjúságot mindig bámultam, a magyar ifjúságot mindig a legnagyobb tisztelettel vettem körül. Egy egyházmegye élére kerülve aggodalommal vártam a főváros ifjúsága után, hogy milyen a falu ifjúsága, amelyről azt hallottam mindig, hogy duhaj, hogy féktelen, hogy a mulatozásban szertelen, fegyelmet és határt nem ismer, örömmel állapíthatom meg saját tapasztalataim alapján, hogy a magyar falu ifjúsága is minden tiszteletet és minden szeretetet megérdemel. ((Ügy van! Ügy van!) A magyar falu ifjúsága anynyi öntudatról, annyi önfegyelmezettségről, olyan felemelői fegyelemről ad tanúbizonyságot, ahol törődnek vele, hogy kalapot kell emelni a magyar nép fiai előtt. (Ügy van! Ügy van! — Gróf Hoyos Miksa \ Ahol törődnek vele!) És ha a magyar ifjúság ilyen, akkor áll a régi törvény: res sancta sancte sanctetur. Ha ilyen szent kincs, ha ilyen értékes drága kincse a magyar nemzetnek ifjúsága, akkor azt szentül kezeljük, ahhoz tisztelettel, kegyelettel és áhitattal nyúljunk hozzá. Amikor a nyáron Ausztriában voltam, csodálkozva láttam, hogy vasárnap mindenfelé fehér ruhában horogkeresztes szalaggal a karjukon, gyülekezik az ifjúság. Megkérdeztem: mi van, hová mennek, istentiszteletre? Nem, ők nem istentiszteletre járnak vasárnap,