Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-81

Az országgyűlés felsőházának 81. ülése az egész világon elismert nagyszerű pedagógiai teljesítményt mutatott fel. A cserkész-pedagó­gia azért olyan értékes, erőteljes, hatalmas erő az ifjúság között, mert ezt a mozgalmat peda­gógusok létesítették, az ifjúság lelkéhez értő, ahhoz leereszkedő, annak -benső világát meg­érteni és felemelni tudó nevelők alkották. Az én első és nagyon komoly lelkiismeretes kéré­sem a honvédelmi miniszter úrhoz ..az, hasson oda, hogy a levente-intézménynél is ez az egészséges magyar pedagógiai szellem érvénye­süljön. A leventeoktatásnak a sarkpontja — tapasztalat mutatja — az oktató sze­mélyzet. A levente-oktatókon fordul meg, hogy a levente-intézmény milyen szellem­ben dolgozik, hogy a leventék milyen lelkület­tel állanak bele a magyar társadalomba. (Ügy van! Ügy van!) Miután a levente-intéz­mény egészen beléáll az iskolába s már az iskola padjaiból szerzi növendékeit, a levente­oktató személyzetnek is elsősorban pedagógus­nak kell lennie. Jaj nekünk, ha avatatlan, méltatlan vagy nem az ifjúsághoz való levente­oktató kezdi a mi 12 éves gyermekeinket ne­velni. (Ügy van! Ügy van!) Kérem a honvé­delmi miniszter urat, hogy féltő gonddal néz­zék meg és keressék ki, hogy kik azok az ok­tatók, mert ami kifogás vagy kritika volt eddig a levente-Intézménnyel szemben, az mindig egy-egy lelkiismeretlen, vagy hozzá nem értő oktató szellemtelenségén fordult meg. (Ügy van! Ügy van!) Én azonban tovább megyek. Meggyőződé­sem az, mélyen t. Felsőház, hogy igazi szel­lemet a cserkészetben sem, de a leventeintéz­ményben sem lehet teremteni, ha az nem val­láserkölcsös szellem. (Ügy van! Ügy van!) Valláserkölcsi szellem nélkül lehetetlenség, hogy igazi fegyelem, igazi helytállás, igazi bátorság és kötelességteljesítés legyen. (Ügy van! Ügy van!) Kritikus pillanatokban a fizi­kai erő, a testi ügyesség vagy fegyelem fel­mondja a szolgálatot, ha a szellem forrása nem a valláserkölcsi erő, ha nem a vallás­erkölcsi erőből fakad annak a fiatalembernek egész lelkivilága és egyénisége. S méltóztas­sék megengedni, hogy tisztelettel arra kérjem a honvédelmi miniszter urat, hogy méltóztas­sék az ifjúság valláserkölcsi nevelését is a leventeképzés programmjába kardinálisán be­állítani. (Helyeslés.) A leventeintézmény úgy indult meg, hogy a leventéket kezdetben mély vallásos szellem­ben nevelték, mert ez volt az intenciója az első rendeletnek is. Később ezt a rendeletet visszavonták sa leventék belátására vagy tet­szésére bízták, hogy ők a vallásos életet gya­korolni óhajtják-e, sőt egyes leventeoktatók teljesen számításon kívül hagyták a vasárnapi istentiszteletet és voltak községek egyház­megyémben, ahol a leventék egész éven át soha nem jártak istentiszteletre. (Báró Vay Arthur: Nyilasok!) Akkor még nyilasokról szó sem volt, akkor a leventeintézménynek — mondjuk — túlzói vagy fanatikusai azt gon­dolták, hogy ha a leventék vasárnap 8—12-ig gyakorlatoznak, ez többet ér, mintha a szent­misére vagy istentiszteletre mennek. Nekünk ez ellen itt a nemzet színe előtt nyilvánosan állást kell foglalnunk és én örülök neki, hogy a törvényjavaslat ezt legalább is sejteti, ami­kor rámutat arra, hogy a kultuszminiszter úr­ral nagyon meg fogják válogatni a levente­oktatói személyzetet. Vérzik a lelkem, ha arra gondolok, hogy egyházmegyém egyik ipar­>$9. évi február hó U-én, szombaton. 79 telepén a leventeifjúság sohasem járt szent-, misére vagy istentiszteletre. A lelkész urak megpróbálták beállítani az istentiszteletet, hogy megfelelő időben legyen külön levente­istentisztelet és még így sem sikerült akár­hány helyen megoldani, hogy az ifjúság va­sárnapi vallási kötelezettségének eleget tehes­sen. Az eddigi leventeelőírás úgy rendelkezett, hogy a leventék valláserkölcsi nevelése a téli hónapokban, decemberben és januárban tör­ténjék. Ismételten panaszt emeltek az ellen, hogy a leventeoktatók nem engedik meg, hogy az illetékes lelkészek a leventékhez évközben beszéljenek, azt mondván, hogy decemberben és januárban van a valláserkölcsi nevelés. De elképzelhető-e, hogy a valláserkölcsi nevelést az évnek két hónapjára szorítsuk és az év tíz hónapján keresztül a valláserkölcsi nevelésre nem találunk helyet akkor, amikor egy szel­lemben erőteljes, egészséges és hazafiságában mély ifjúságot és hadsereget akarunk ne­velni? Mindent meg kell tennünk, hogy elmélyít­sük ezt a valláserkölcsi szellemet, mindent meg kell tennünk, hogy itt a kételyeket elosz­lassuk. Lehetetlenség tűrnünk azt, hogy a leventeoktató elvezeti a leventeifjúságot a templomajtóig, ott cigarettára gyújt és ott­hagyja őket. Várjuk ezt az új szellemet, amelyet az új törvény hoz. Várjuk a falusi népnek lelki­pásztorai ezt az új irányt, amelyet a honvé­delmi miniszter úrtól feltétlenül bizton vá­runk és remélünk, hogy a leventeoktatás a mélyen vallásos szellemnek lesz az iskolája, amely vallásos szellemből majd fakad a jel­lem, majd fakad a hazaszeretet, majd fakad a helytállás, a kötelességtudás, amire ezekben a nehéz időkben oly nagy szükségünk van. (Élénk helyeslés és taps.) Mélyen t. Felsőház! A jó Isten kegyelmé­ből 28 évig foglalkoztam a magyar ifjúsággal (Éljenzés.) és a magyar ifjúságot mindig cso­dáltam, a magyar ifjúságot mindig bámultam, a magyar ifjúságot mindig a legnagyobb tisz­telettel vettem körül. Egy egyházmegye élére kerülve aggodalommal vártam a főváros ifjú­sága után, hogy milyen a falu ifjúsága, amely­ről azt hallottam mindig, hogy duhaj, hogy féktelen, hogy a mulatozásban szertelen, fe­gyelmet és határt nem ismer, örömmel álla­píthatom meg saját tapasztalataim alapján, hogy a magyar falu ifjúsága is minden tiszte­letet és minden szeretetet megérdemel. ((Ügy van! Ügy van!) A magyar falu ifjúsága any­nyi öntudatról, annyi önfegyelmezettségről, olyan felemelői fegyelemről ad tanúbizonysá­got, ahol törődnek vele, hogy kalapot kell emelni a magyar nép fiai előtt. (Ügy van! Ügy van! — Gróf Hoyos Miksa \ Ahol törőd­nek vele!) És ha a magyar ifjúság ilyen, akkor áll a régi törvény: res sancta sancte sanctetur. Ha ilyen szent kincs, ha ilyen értékes drága kin­cse a magyar nemzetnek ifjúsága, akkor azt szentül kezeljük, ahhoz tisztelettel, kegyelettel és áhitattal nyúljunk hozzá. Amikor a nyáron Ausztriában voltam, cso­dálkozva láttam, hogy vasárnap mindenfelé fehér ruhában horogkeresztes szalaggal a karjukon, gyülekezik az ifjúság. Megkérdez­tem: mi van, hová mennek, istentiszteletre? Nem, ők nem istentiszteletre járnak vasárnap,

Next

/
Oldalképek
Tartalom