Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-81

80 Az országgyűlés felsőházának 81. ülése hanem gyakorlatra, megbeszélésre. Amerre csak autón mentünk eigész Ausztrián keresztül, — éppen akkor volt Dolfuss gyilkosa halálának évfordulója — mindenfelé kivonult az ifjúság. Meglepett engem, amikor hallottam, hogy az ifjúság istentiszteletre sohasem jár. Ez a modern nevelése a német államnak. (Szüllő Géza: Ez a totalitás!) Azt kérem a honvédelmi miniszter úrtól, óvja meg a magyar ifjúságot attól, hogy bármely irányban eltérjen a régi ősi magyar tradíciótól, a hazaszeretettől, a becsületességtől, az istenfélelemtől, az önfeláldozás parancsától. (Élénk helyeslés és taps.) A törvényjavaslatot tisztelettel elfogadom. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Kíván még valaki a tör vény javaslatihoz általánosságban hozzászólnia (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A honvédelmi miniszter úr ő nagyméltósága kíván szólani. vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: Nagyméltóságú Elnök úr! Mélyen t. Felsőház! Csodálatos kor ez a huszadik század. Helytálló ez a megállapítás nemcsak technikai szempontból, mert ebben a korban számtalan olyan vívmány valósult meg és vált köznapivá, amelyeket alig egy-két évtizeddel ezelőtt még el sem képzelhettünk volna, hanem hblytálló ez a nemzetek élete szempontjából is. A nemzetek életét érintő számtalan olyan eseményt éltünk át ebben a században, amelyet alig lelhetett volna elképzelni is. Átéltünk egy négy évet meghaladó tartamú világháborút, amelyben a világ államainak legnagyobb része szembenállott egymással. Egy ilyen háborút a harci eszközök fejlettsége és a gazdasági élet bonyolultsága mellett elképzelhetetlennek tartottunk. Megértük a cári birodalom összeomlását és ellenfeleink közül való kiválását. Ügy látszott, hogy a központi hatalmak lesznek a világháború győztesei, de megfordult a kocka és a világ folyásának egy, a nemzetünk szempontjából igen szomorú fejezete következett: a központi hatalmak összeomlása. Átéltünk egy forradalmat és egy kommunizmusnak nevezett rablógazdálkodást, (Ügy van! Ügy van!) majd a Főméltóságú Kormányzó Ur vezetése alatt nemzeti újjászületésünket. (Felkiáltások a Ház minden oldalán: Éljen a Kormányzó Űr!) Közben tanúi voltunk megingathatatlannak látszó trónok rombadőlésének, Lengyelország feltámadásának, hallottunk a népek önrendelkezési jogáról és megértük annak érvényesítése helyett Európa térképének egyoldalú hatalmi szempontoknak megfelelő átrajzolását, országunknak igazságtalan, kíméletlen és természetellenes megcsonkítását a békeszerződéseknek nevezett egyoldalú, hatalmi érdekeket szolgáló diktátumokkal. Ezek a diktátumok a legyőzötteket gúzsbakötötték és minden eszközt felhasználtak arra, hogy újbóli talpraállásunkat lehetetlenné tegyék. Az egyik igen alkalmas eszköznek látszott erre a legyőzöttek katonai talpraállásának megakadályozása és még azt is jónak látták, hogy ezt az intézkedést a fegyverkezés általános korlátozásának jelmezébe öltöztessék. A diktátumok megállapították, hogy a fegyverkezést általában korlátozni kell és az általános korlátozásnak csak megkezdését jelentik a legyőzöttek fegyverkezésének korlátozására vonatkozó rendelkezések. Kövidesen széleskörű tárgyalások 1939. évi február hó 4-én, szombaton. indultak meg, folyt a szó a fegyverkezés általános korlátozása kérdésében és kötetszámra gyűltek a kérdéssel foglalkozó nemzetközi kiadványok, azonban a kérdés megoldása egy lépéssel sem haladt előre. A szabad rendelkezésükben nem korlátozott államok a biztonság kérdését dobták a vitába és emellett nyugodtan fegyverkeztek tovább. Éveken át ment ez így és a legyőzötteknek lekötött kézzel a néző szerepét kellett betolteniök a nemzetek mérkőzésének arénájában. Folyt a magasszínvonalú elméleti vita a fegyverkezés korlátozásáról és vele párhuzamosan folyt tovább az egyoldalú lefegyverzés tovább. Mindaddig így tartott ez, — és talán még napjainkban is így tartana — míg a háború utáni bódultságból magához térő német birodalom megunva a hozzá nem méltó szerepet, letépte bilincseit és azzal a bejelentéssel lepte meg a világot, hogy ismét egyenlőjogú nemzet gyanánt akar élni. Az egész világ felriadt, hogy mi következik ezután? És csoda történt. Nem tört ki a háború, csupán még lázasabb fegyverkezés indult meg. Most már természetesen a német birodalom is belekapcsolódott éhbe. Ez alatt a győztesek biztonsági jelszavát a preventív háború jelszava váltotta fel, de ez is csak jelszó maradt; a fegyverkezés tovább folyt. Majd bekövetkezett az Anschluss és ismét nem tört ki a háború. így érkeztünk el 1938 szeptemberéhez. Az akkori események még annyira élénken élnek az emlékezetünkben, hogy fel sem kell sorolnunk. Mindnyájan a végsp feszültség nyomasztó hatása alatt álltunk, általános megkönnyebbülés lett úrrá az egész világon a felmerült vitás kérdések békés elintézésének hírére. Nagyméltóságú Elnök TTr! Mélyen t. Felsőház! Nem joggal állíthatom-e már a XX. század történelmének e kiragadott eseményei alapján is, hogy csodálatos korban élünk, amely kor történelmének megírása végtelenül érdekes, de egyben nagyon nehéz feladat elé fogja állítani a történetírót, aki annak megírására vállalkozik. A magam részéről a katonai tanulságokat kívánom ennek a kornak vázlatosan ismertetett egyes eseményeiből f levonni. Ebből a szempontból két tanulságot állapíthatok meg. (Halljuk! Halljuk!) A^z egyik tanulság az, hogy a fegyverkezések korlátozása éppenúgy, mint a pacifizmus, ma még utópia. Ma még minden államot annyira értékelnek, amennyi ereje van akaratának érvényesítésére. (Üay van! Úgy van!) Ez a megállapítás egyaránt áll a toa.rát és az ellenfél értékelése szempontjából. (Ügy van! Ügy van!) Természetes, hogy nem lehet ennek a tanulságnak megállapításával beérnünk, hanem abból következtetéseket is le kell vonnunk. A másik tanulság viszont, — és ez egy csodálatos új tünete a jelenkornak — hogv a fegyverkezés ma nem vonia maga után feltétlenül a nemzetközi viták fegyveres elintézését, hanem azok békés elintézésének is eszköze lehet. A jól felszerelt fegyveres erőre r támaszkodó hatalom kellő határozottsággal léphet fel igazának érvényesítése érdekében és az ilyen határozott fellépés az ellenfelet a kétes kimenetelű, de feltétlenül igen nagy áldozatokat követelő háború elkerülése céliából, m igazságnak békés- úton való elismeréséve bírhatja rá. Mondhatnám iskolapéldáját láttuk ennek a múlt év őszén átélt krízis alatt. Nagyméltóságú Elnök TTr! Mélyen t

% Felsőház! Kissé visszanyúltam a múltba fejtege-