Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-81
70 Az országgyűlés felsőházának 81. ülése nai kérdésekhez hozzászólunk, közöttük én is, aki már évtizedek óta abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy katonai javaslatokkal foglalkozhatom, Királyi Fenséged bírálatát megfellebbezhetetlen hírálatnak ismerjük el és ebből kifolyólag ezt a törvényjavaslatot is ebből a szempontból bíráljuk. Nem is tehetünk mást. Mi, akik Királyi Fenséged parancsnoksága alatt akár békében, akár háborúban szolgálni szerenesések voltunk, varázsa alatt állunk Királyi Fenséged magas személyének és ítéletét és bírálatát szó nélkül is elfogadjuk. Igen sokan vagyunk azonban, akik, mikor ezt a törvényjavaslatot megszavazzuk, ellenzéki pártállásunk mellett szavazzuk meg, kénytelenek vagyunk tehát hangoztatni, hogy nem a kormánynak, semmiesetre sem a kormánynak, hanem a nemzetnek szavazzuk meg azt annak ellenére, hogy az Imrédy-kormány terjesztette elő. Egyáltalán vegye tudomásul mindenki, akit illet, hogy sokan vagyunk ebben az országban, akiknek szent meggyőződésünk, hogy a jelenlegi kormány, Imrédy Béla kormánya lejtőre vitte a nemzetet, (Felkiáltások: Éljen Imrédy!) de viszont az okos és szükséges törvényjavaslatokat a jövőben is meg fogjuk szavazni, mert jobban szeretjük hazánkat, mint amennyire nem szeretjük ellenfeleinket. (Ügy van! Ügy van!) Megszavazzuk meggyőződésből és szíves örömest azért is, hogy vele és általa nemzetünknek használjunk. Az utolsó esztendőben divattá vált a törvényhozás mindkét házát, de különösen annak felsőházát meggyanúsítani azzal, hogy az újításoktól vonakodik és a reformjavaslatoknak itt-ott ellene fog szegülni. Ennek a Háznak a tagjai ellen azonban még a leghitványabb rágalmazó sem hozhatna fel egy konkrét esetet sem arra vonatkozólag, hogy a mélyen t. Felsőházat a maga tanácskozásánál és elhatározásánál valaha is más vezette volna, mint egyedül és kizárólag a közérdek. Hazugság az, hogy ez a Ház feudális szellemtől van áthatva, hogy ez a Ház maradi volna és hazugság minden olyan beállítás, amely az egyszerű bírálatot és kritikát már a nemzet ellen való lázadásnak szeretné beállítani. Ezzel szemben az az igaz, hogy mi nem állunk és nem fogunk állani a miniszterelnök úr terrorja alatt. Mi a miniszterelnök úrtól nem félünk. Mi közöttünk hiába híreszteli a választás időelőtti kiírásának lehetőségét, az bennünket csak a nemzet szempontjából, de személyünk szerint nem érdekel. Ez nem tesz ránk különösebb hatást személyi szempontból. Meg kell azonban mondanom azt, hogy ilyen vészterhes, nehéz időkben azzal ijesztgetni a nemzetet, hogy olyasvalami készül, ami még soha a világon egy nemzetnél sem volt, eddig még a lehetetlenséggel volt határos. Hogy még világosabban beszéljek, napról napra hallja ennek a nemzetnek apraja-nagyja, hogy választásokra készülnek és a hatóságok megkapták már az erre vonatkozó utasításokat. Ugyanakkor olvassa az ember a hivatalos lapban, hogy a visszacsatolt területeken azonban (vitéz Meskó Zoltán: Ez disszonancia!) betiltotta a belügyminiszter a választójogi törvény alkalmazását az egész vonalon, ott tehát még a választói névjegyzék összeállítása is tilos. Mi ez más, mint hogy — úgylátszik — arra készülnek, hogy megkérdezik a nemzetet, de nem osztatlan egészéhen, hanem csak a régi CsonkaMagyarország szavazásra jogosult polgárságát, míg a visszacsatolt területek lakosságának állásfoglalására, úgylátszik, nem kíváncsi a jelenlegi kormányhatálom- (Mlenmondások,) 1939. évi február hó 4-én, szombaton. Azt hiszem, ez nem fog megtörténni. Ezek a nyugtalanítások azonban bűnszámba mennek ilyenkor, amikor a külpolitikai helyzet olyan, ahogy azt a világ vezető államférfiainak nyilatkozataiból mindenki megítéli, aki a sorok között olvasni tud. Ha azonban mégis megtörténnék az, ami szerintünk abszurdum, hogy csak a régi Csonka-Magyarországon rendelnének el képviselőválasztást a visszacsatolt felvidéki területek indokolatlan mellőzésévelj akkor az ilyen módon egybegyűlt képviselőházzal is — legyenek nyugodtak politikai ellenfeleink — meg fogja találni a felsőház a helyes utat, az együttműködés és a harmónia lehetőségét. Bárhogy is forduljon azonban az idő kereke, lelkiismeretes törvényhozó ma sem tehet mást, különösen akkor, amikor katonai kérdésekről van szó, mint hogy a külpolitikai helyzetet figyeli és annak figyelembevételével alakítja ki a maga álláspontját. Huszonöt évvel ezelőtt néhányan, akik most itt ülünk egymás közvetlen közelében, alapítottunk egy magyar katonai hetilapot Külügy-Hadügy címen, amelynek az 1914. évi évfolyama előttem van. Ennek első számában Hegedűs Lóránt mellettem ülő felsőházi tagtársam, vitéz Simon Elemér felsőházi tagtársam és én értekeztünk az akkor aktuális magyar katonai kérdésekről. Most huszonöt év után mindhárman visszagondolhatunk arra, hogy helyes líton jártunk és helyes irányt mutattunk akkor, amikor a katonai kérdéseket egyedül és kizárólag a külpolitika szemszögéből bíráltuk meg s amikor lapot alapítottunk abból a célból, hogy az kizárólag a nemzetek között fennforgó érdekellentétekkel foglalkozzék, ezeket az érdekellentéteket ismertesse, katona-földrajzi méltatásokkal kísérje r és mindezekből vezesse le a hadügy megmérhetetlen nagy fontosságát, amelyre fordított áldozat akkori megállapításunk szerint sem hiába való pénzkiadás, hanem a leghasznosabb befektetés a nemzet számára. Elmúlván azóta huszonöt esztendő, ez a negyedszázad igazolta felfogásunkat és én az előttünk fekvő törvényjavaslatot is ebből a felfogásból kiindulva bírálom meg. Szerintem adva van a kérdés: derüit-e a politikai látóhatár, vagy pedig borús. Ehhez kell alkalmazkodnunk minden katonai kérdés megbírálásánál. Ezért szavazzuk most meg ezt a törvényjavaslatot, bár ezzel szabadságunkat és vagyonunkat illetőleg nagyon is Ú3, eddig még nem járt, járatlan utakra lépünk;. többet adunk és nyújtunk Horthy Miklósnak, mint amennyit a vitám et sanguinem jelszavával annakidején Mária Terézia császárnőnek és királynőnek adtunk. Ez a törvényjavaslat egy korlátlan ujoncmegajánlás korlátlan időtartamra, egy határtalan áldozat a nemzet oltárán, fiaink, gyermekeink vérének korlátlan mennyiségben való felajánlása. Ez a törvényjavaslat a mi tulajdonunkban lévő vagyontárgyak, élő állatok, lovaink, szekereink, automobiljaink önkéntes átadását jelenti hadi célokra. Ez a törvényjavaslat egy állandó jellegű bekvártélyozás a szobáinkba, istállóinkba, félszereinkbe a mi hozzájárulásunkkal. Ez a törvényjavaslat »Az én házam az én váram« elvének majdnem a felfüggesztésével jár már, ez a törvényjavaslat a termeivényeink szabad rendelkezési jogát is érinti s ipari és kereskedelmi vállalataink irodáiba és műhelyeibe a katonai parancsnoklás lehetőségét iktatja be. Óriási nagy önkéntes adakozás ez a nemzet