Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-81

Az országgyűlés felsőházának 81. ülése részéről a honvédség javára, jogfeladás, jog­lemondás, de szívesen adjuk és szívesen tesz­szük egyrészt azért, mert feltétlenül szüksé­gesnek ítéljük, (vitéz Meskó Zoltán; Mert min­dent a hazáért!) másrészt azért, mert látunk egy a jogi garanciánál is nagyobb garanciát a magyar tisztek, a magyar parancsnokok, a magyar vezérkar esküjében és becsületében, szóval a tiszti kardbojtban rejlő biztosítékot arra, hogy ezzel a széleskörű felhatalmazással a hadvezetőség visszaélni soha semmi körül­mények között sem fog. Most, amikor útjára bocsátjuk^ ezt a fel­hatalmazást, csak azt az egyet kérjük, hogy a hadvezetőség a kezébe adott óriási nagy hatal­mánál fogva a magyar állampolgárok összesé­gével szemben az emberi osztó igazságot tartsa mindig és minden körülmények között szemei előtt. A magyar ember szívesen adja oda a fiát, a vagyonát, az életét, amíg azt látja, hogy annak igénybevétele a szomszédnál is megtör­ténik, ha azt látja, hogy végig az egész utcán mindegyik portáról elviszik a fiút és mind­egyik portáról elviszik a lovat, mert akkor a magyar embert soha semmi körülmények kö­zött keserű érzés nem fogja el. Csak a kivéte­lezéseknél, csak a felmentéseknél fordulhat elő, hogy itt-ott keserű érzés keletkezik a lelkek­ben és innen ered az a tiszteletteljes kérel­mem a honvédelmi miniszter úr ő nagyméltó­ságához, hogy ezt a széleskörű felhatalmazást, ezt a terjedelmes jogot mindig az emberi osztó igazság parancsát szem előtt tartva méltóztas­sanak felhasználni. Már a bizottsági tárgyalás­nál is mondottam, hogy az 1914—18. évi világ­háborúban báró Hazai Samunak és báró Szur­may Sándornak nem volt ilyen széleskörű fel­hatalmazása, mégis a világ ámulatát vívta ki a magyar nemzet erőfeszítése. 1914—18-ban a nolgári hatóságok magatartása és a polgári lakosság viselkedése olyan volt, hogy az egész világ csodájára járt a magyar nemzet erő­feszítésének. Most a legközelebbi háborúban is ilyennek kell lennie a magyar erőfeszítésnek, a maximumot kell cselekednünk, a hadvezető­ségnek a maximumot kell elérnie, méltóan a multunkhoz. Most. a jelenlegi viszonyok között azonban nem hallgathatom el, hogy a jelenlegi kor­mánynak nem egy ténykedéséből azt látom, hogy nem tartja mindig és minden körülmé­nyek között szem előtt, hogy erre a nagy erő­feszítésre kell nekünk elsősorban felkészül­nünk. Nem ©légit ki engem katonai szempont­ból a kormány magatartása, sőt lelkemben úgy érzem, hogy a kormány magatartása sok tekin­tetben kihívja a lesújtó kritikát. Ilyen vész­terhes nagy időkben, mint aminő most is van, amikor ilyen borús a külpolitikai látóhatár, látva egy ilyen összetételű kormányt, amely magát egységesnek nevezi, de voltaképpen két pártból veszi a tagjait és a két párt egymás­sal semminemű programmbeli rokonságban nincs, amikor tehát koalíciós kormány áll előt­tünk, két olyan pártból összetéve, amely két pártnak programmja szöges ellentétben áll egymással, alig tudom elképzelni, hogy egy ilyen összetételű koalíciós kormány alatt si­kerrel járna a legközelebbi nemzeti erőfeszí­tésre való erőgyűjtés. Ugyancsak katonai szem­pontból egy ilyen nagy felkészülésnél egy vá­lasztási fenyegetéssel sakkbantartott képviselő­házzal dolgozni, amelynek többsége bizalmát nem is hír ja a kormány, megint csak nem tar­939. évi február hó 4-4% szombaton. 71 torn az erőfeszítések céljának elérésére helyes módnak és eszköznek. Gúzsba kötni a sajtót, ne legyen szabad megírni semmit, még egy merényletet se lehessen szabadon kommentálni a sajtóhan, mert eltiltja azt a körtelefon a mi­niszterelnökségi sajtóiroda részéről. (Báró Prónay György: Mutatja a gyengeségét!) Nem ez a módja a totális háborúra való olyan fel­készülésnek. (Báró Prónay György: Totális kormányzat!) amilyet mi joggal elvárunk. Vagy igaz az a tétel, hogy nemzetek fog­nak egymással szemben állni, összlakosság fog szemben állni összlakossággal, vagy nem igaz ez a tétel. Maguk a katonák tanítják, hogy a jövendő háborúnak ez lesz a képe. Ha a jö­vendő háborúnak ez lesz a képe, mint ahogyan kétségtelenül ez lesz, akkor a kormányzásban ilyen szimptomáknak, mint amilyeneket most látunk, nem szabad megtörténniök. Ha nem­zeti erőfeszítésre készülök fel, akkor egybe­gyűjtöm az erőt, egységesítem az erőt. Itt pe­dig mit látok? Itt azt látom, hogy a legkri­tikusabb pillanatokban bontani akarják az erőt, azt látom, hogy nemzetiségi kérdést, problémát és krízist akarnak előidézni, (Ügy van! Űgy van! — Zaj.) holott minderre nem került volna a sor, ha bölcs és okos a kor­mányzat. Azt látom, hogy kényelemből, vagy Isten tudja, milyen más okból, az újonnan hozzánk csatolt területeket nem sietnek beol­vasztani az anyaország testébe, lelkébe (Űgy van! Ügy van! — Zaj.) és akárhogyan tagadja akárki, igenis corpus separatum gyanánt ke­zelik jelenleg. (Űgy van! Űgy van! — Folyto­nos zaj.) Ez a nagy nemzeti erőfeszítés előké­szítésének nem az útja, ez — s erre figyelmez­tetem az igen t. honvédelmi miniszter urat — nemzeti erőfeszítésünk sikerét csak kockáz­tatja. (Az elnöki széket báró Radvánszky Albert foglalja el.) Ügylátszik azonban, hogy belpolitikánkban a »divide et impera« lett a jelszó önző hatalmi politikai szempontokból. Nagy pénzeket pocsé­kolnak haszontalan célokra, köztük pártszerve­zési vagy mozgalmi célokra, olyan képviselő­választásokra, amelyekről hasábokat lehetne írni a kormányzati visszaélések sorából. Ját­szanak az emberek türelmével, játszanak az emberek lelkében lévő tűzzél és ugyanakkor a gazdasági és hiteléletünket zavarják. Látjuk, hogy a gazdasági és hiteléletünk rendje veszé­lyeztetve van, az könnyen felborulhat, azt könnyen felboríthatják. Látjuk, hogy az állam­háztartás egyensúlya veszélyben forog, e mel­lett azonban a bürokrácia annál jobban él és uralkodik, jobban él és uralkodik, mint azelőtt. Az egyes minisztériumokban egész klikkek szerveződtek meg és érvényesülnek, jobban, mint valaha. Ilyen körülmények között nem csoda, ha olyan nagy kérdésről is> mint a hadi­kölcsönkérdés, nem esik szó, éppen akkor, amikor egy pénzügyi és közgazdasági szakte­kintély ül a miniszterelnöki székben. Hányszor hallottuk, hogy Bethlen István uralma alatt csak az volt a haj, hogy nein közgazdasági szaktekintély a kormány ve­zetője, most láthatjuk, hogy itt pénzügyi és közgazdasági szaktekintély a miniszterelnök és ilyen kérdésekre, mint a hadikölcsönkérdés, nem talál megoldást; nem talál, mert más­sal foglalkozik, képviselőválasztásra készül, Csonka-Magyarország külön megkérdezésére

Next

/
Oldalképek
Tartalom