Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-81
Az országgyűlés felsőházának 81. ülése 1939. évi február hó 4-én, szombaton. 69 hogy törvényeinkben nagyobb súly helyeztessék a bírói oltalomra és a rendes bírói eljárás igénybevételére. Én ezen kifogások ellenére is a törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben a nagyobb hazafiúi élet érdekében elfogadom és annak a reményemnek adok kijejezést, hogy ezen törvény uralma alatt a magyar honvédség az ő vitézségével, bátorságával és harcedzettségével éppen olyan dicsőséget és fényt fog hozni Magyarországra, mint aminőt hozott mindig a magyar katona akár a törökök elleni harcában, akár a Rákóczi-féle harcokban, akár a 48-as szabadságharcban, akár pedig az utolsó világháborúban. Kívánom, hogy ez így legyen. A törvényjavaslatot elfogadom. (Éljenzés és taps, a szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Szilágyi Lajos " ő méltósága. Szilágyi Lajos: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Kezemben van 1921-ből egy »Budapesti Közlöny«, amely július 31-én gyászkeretben jelent meg, az 1921 : XXXIII. te, amely 1. §-ában hivatkozva arra a kényszerhelyzetre, amely Magyarországra nézve a világháború szerencsétlen kimenetele folytán előállott, a trianoni békeszerződést beiktatta a magyar törvénytárba. (Egy hang: Kitörölni!) Ennek a törvénynek 102. cikkénél kezdődnek a katonai rendelkezések, amelyeknek egész sora van, s amelyeket most itt felidézni szükségesnek tartok. Itt olvasom (olvassa): »Az általános hadkötelezettséget Magyarországon meg kell szüntetni. A magyar hadsereg katonai erőinek összesége nem haladhatja meg a 35.000 főt, beleértve a tiszteket és a pótkeretek csapatait is. Mozgósítást elrendelő, vagy mozgósításra vonatkozó minden intézkedés tilos. Állatok, vagy egyéb katonai szállító eszközök igénybevételének előkészítését eélzó mindennemű intézkedés tilos...« stb., stb. Hosszú volna felolvasni azokat a részeket, amelyeket az ülve olvasó magyar ember csak ökölbe szorított kézzel tud olvasni. Ezt a törvénycikket temetjük most, amikor az igen tisztelt honvédelmi miniszter úr törvényjavaslatát tárgyaljuk és minden bizonnyal egyhangúlag és nagy lelkesedéssel megszavazzuk. (Úgy van! Ügy van!) Elsárgult már ez a »Budapesti Közlöny« is, mert 1921 óta 18 esztendő telt el; 18 esztendő, amely reánk, az anyaország magyarjaira legalább is olyan súlyos voít, mint amilyen súlyos esztendőket nanaszolnak azok a maaryarok, akik mos't — Istennek hála — visszajöttek-, visszacsatoltattak az anyaországhoz. Azt hiszem, helyesen járna el az igen tisztelt honvédelmi miniszter úr, ha majd amikor a jelenleg tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot a főméltóságú Kormányzó úr kihirdetni méltóztatik, piros-fehér-zöld keretben méltóztatna megjelentetni ezt a honvédségi törvényi, külsőleg is dokumentálva azt a nagy változást, amelyet az jelent. Az elmúlt napokban mindnyájunknak feltűnt, hogy húszesztendei szünet után olvashattuk a napilapokban a behívott újoncoknak az egyes laktanyákba való bevonulását és szeretetteljes fogadtatásukat. (Éljenzés.) Újságszámba ment, hogy ilyet is olvasunk, mert a tilalom, amely bennünket terhelt, még arra is vonatkozott, hogy katonai kérdésekről napilapokban valamit közzétenni legyen szabad. Végre elértük ezt a napot. Fegyverkezési egyenjogúságunk hallgatólagos elismeréséneK i íme, itt az első látható következménye. A magyar diplomáciai munkának megint egy pozitív sikere ez és nem tehetek róla, megint csak visszagondolok Kánya Kálmán volt külügyminiszterünk (Hosszantartó éljenzés.) évek hosszú során át a nemzet és a haza érdekében végzett ernyedetlen munkálkodására. Az ő főérdemének tudóan be azt is, hogy fegyverkezési egyenjogúságunk ügye megérett és fegyverkezési egyenjogúságunk folytán most már a jelenlegi igen tisztelt honvédelmi miniszter úr ő nagyméltósága ezzel a törvényjavaslattal az országgyűlés elé állhatott. Le kell ezt szegezni azért, mert a felületes újságolvasó sokszor nem értékeli kellően mindazt, ami történt. A felületes újságolvasó talán ezt a honvédségi törvényjavaslatot is odasorolja azok közé a változások közé, amelyeket Berchtesgaden, Godesberg, München vagy Bécs tárgyalásai eredményeztek. Igénytelen megállapításom szerint ez a reformjavaslat semminemű összefüggésben nincsen ezekkel a tárgyalásokkal, mert már azokat megelőzőleg is megért ez a kérdés a magyar nemzet számára és már e tárgyalásokat megelőzőleg is tudtuk, hogy fegyverkezési egyenjogúságunk megvan, illetőleg meglesz. Túlbuzgó kortesek, ki a Nep ( három betűjével, ki a Mém három betűjével járva az országot, igyekeznek most mindent a jelenlegi (miniszterelnök úr ő nagyméltósága javára elkönyvelni és még igen komoly emberek i« beleesnek abba a hibába, hogy mindaz, ami az elmúlt hónapokban történt, kapcsolatos a kormónyelnök személyével és az ő érdeméül tudandó be. Kötelességemnek tartanám, még a legádázabb politikai harcban is elismerni politikai ellenfeleim érdemeit, de éppen úgy óva kellene intenem mindenkit attól, hogy ezt a törvényjavaslatot, annak előterjesztését és a vele kapcsolatos érdemeket a jelenlegi miniszterelnök úr érdemeinek sorába iktassa. (Ügy van!) Ezt a törvényjavaslatot, amelyet tegnap mindnyájunk osztatlan érdeklődése mellett József királyi herceg ő fensége (Éljenzés.) olyan alapos bírálattal ismertetett és ajánlott, mi csak elfogadhatjuk és megszavazhatjuk, de nem mehetünk el szó nélkül a felsőház eme illusztris tagjának, ő fenségének felszólalása mellett. Mi, mélyen t. Felsőház, ö Királyi Fenségében nemcsak az uralkodóház tagját, nemcsak a nádorcsalád jelenlegi és az ősökhöz nagyon is méltó fejét látjuk, nemcsak országunknak egyetlen magyar tábornagyát látjuk, hanem békében és háborúban gazdag tapasztalatokat szerzett mintaképét is a magyar tisztikarnak és látjuk benne a magyar legénység édesapját. (Elénk éljenzés és taps.) ö Királyi Fenségét minden háboríts teljesítménye alapján vitéznek tartjuk a vitézek legjavából, parancsnoklását a legerélyesebb, legkövetkezete; sebb és legigazságosabb parancsnokiások közé soroljuk, és a magyar nemzet mindezeknél fogva ö Királyi Fensége magas személyét már régen a szívébe zárta, megjelenését a magyar nemzet minden társadalmi rétege mindenkor a legnagyobb hódolattal és örömmel veszi. (Ügy van! Ügy van!) Királyi Fenséged megnyilatkozására a magyar nemzet osztatlanul felfigyel, így tegnapi megnyilatkozására is. (Ügy van! Ügy van!) Meg lehet ítélni a mai sajtó összes orgánumaiból, hogy Királyi Fenségednek tegnapi megnyilatkozása is a magyar nemzet színe előtt a lehető legjobb benyomásokat és hatásokat keltette. Mindannyian, akik kato-