Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-80

50 Az országgyűlés felsőházának SO. üléi sereg igen t. katonaorvosi kara óriási utat tett meg a régi állapottól a mai állapotig: bámulatosan felfogták azokat a követelményeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy neiióz hivatásukat, amely úgy a békében, mint a háborúban egyike a legkitűnőbb és a legfontosabb pozícióknak a hadseregben, kellő szakértelemmel betölthessék. A mai katonaorvosi tisztikarnak 55%-a szakorvos és ma már szép számmal találhatunk közöttük egyetemi magántanárokat és hírneves laboratóriumi szakférfiakat és higiénikusukat. Meg vagyok róla győződve, hogy az ő munkásságuk továbbfejlesztésével mindent megtesz a hadvezetőség a mi drága embt-r anyagunk megóvása tekintetében és a katouaorvosi kar e kérdés megoldása terén is teljesen meg fog felelni hivatásának. (Ügy van! Ügy van!) Annyival is inkább fontos ez, mert hiszen a sebesülteknek 80%-át lehet ismét harcképessé és munkaképessé tenni, úgyhogy a katonaorvosi kar kezében igen nagy és igen fontos erő van letéve, amelynek helyes felhasználásával nagyon sokat segíthetnek a hadsereg ellenállóképességének és harcképességének megóvásában. Tanúja : voltam a csallóközi bevonulásnak és láttam, hogy a mai katonaorvosi kar milyen nagy szakértelemmel és milyen lendülettel ment neki a csehek által teljesen összevissza rombolt és bepiszkított komáromi kórház helyreállításának. Néhány nap alatt a helyzethez mérten teljesen, a követelményeknek megfelelő kórházat tudtak berendezni, amelybe azután a sebesültek és katonabetegek — hiszen főképpen csak betegek voltak ennél az alkalomnál — teljes megnyugvással fekhettek be. Nagyon fontos missziót teljesítettek most az ivóvízellátás kérdésében is. Tudjuk, hogy a Csallóköz eléggé mélyen fekvő terület, vizekkel átszőve, ahol az ivóvíz fertőzése súlyos bajokat okozhatott volna, de hála a Mindenhatónak és ihála ennek az orvosi prevenciónak, semmiféle járványos betegség a Felvidékre való bevonulás alkalmával sehol fel nem ütötte fejét. Hála illeti ezért azt a hadvezetőséget is, amely teljesen körültekintően és figyelmét mindenre kiterjesztően járt el ennek a hadműveleti felvonulásnak megrendezésében. A legnagyobb fontosságot kell azonban tulajdonítani, mélyen t. Felsőház, annak, hogy a katonai egészségügyi hatóságok ne csak a személyi részben legyenek a kor színvonalán. Igenis, szükségünk van arra, hogy olyan intézményeket létesítsünk, amelyek a mai kor kívánalmainak minden tekintetben megfelelnek. Ebben a tekintetben is egészen megnyugtatóak az állapotok, mert katonai kórházaink ma már nem azok a sivár intézetek, ahova a katona borzongva ment be régente. Ma lakályosak, kedvesek, virággal feldíszítettek és a polgári kórházak minden kényelmét, szeretetét és gondoskodását magukban foglalják. Azt hiszem, az' igen t. honvédelmi miniszter úr meg fogja találni a módját annak, hogy egyes katonai egészségügyi épületeket, amelyek ma már nem felelnek meg egészen a kor színvonalának, újraépíttessen és hamarosan úgy rendezze a honvéd egészségügyet is, hogy az mindnyájunk^ hüszkesége legyen és méltóan csatlakozhassék a hadsereg kiváló csoportjaihoz és csapataihoz. Nagyon nagy örömmel üdvözlöm a javaslat 38. §-át, amely módot ad arra, hogy a tárta- • e 1939, évi február hó 3-án, pénteken. lékos orvosi címre és rangra való képzés lehetővé tétessék a polgári orvosok között is. Egyáltalán nagyon nagy szükségét látnám annak, hogy a katonai egészségügy és a polgári egészségügy között minél szorosabb kapcsolat létesíttessék, mert főképpen a totális háború elveinél és következményeinél fogva okvetlenül be fog következni háború esetén az a helyzet, hogy a katonai egészségügyi intézmények nem lesznek elegendőek és a polgári ilyennemű intézmények is mind automatikusan be kell, hogy kapcsolódjanak. Ennél a pontnál méltóztassanak megengedni, hogy egy körülményre felhívjam az igen t. honvédelmi miniszter úr figyelmét, hogy tudniillik kiváló orvosi kapacitásainknak, akik a civil. életben a magyar orvosi karnak elismert nevet szereztek, lehetőség szerint és főképpen a háborúra való tekintettel, amely soha sincs kizárva, bizonyos katonai rangot is méltóztassék biztosítani. (Helyeslés.) Tapasztalatból mondhatom, hogy a háború alatt ez az intézmény igen nagy mértékben előnyösen befolyásolta a katonai egészségügy akkori fejlődését. Még élénken emlékszem a nemrég elhalt Dollinger professzorra, aki mint daliás orvostábornok olyan passzióval intézte a rábízott kórház ügyeit, hogy vetekedett minden hivatásbeli katonaorvossal. De él közöttünk — és a felsőháznak is tagja — Verebély Tibor professzor úr, aki mint elsőosztályú főtörzsorvos ugyancsak katonai rangban vett^részt a háborúban; nálam is járt kinn a harctéren és tudom, milyen nagy passzióval, szakértelemmel és az uniformisokozta fokozott örömmel ós fokozott lelkiismeretességgel vett részt a katonai egészségügy szolgálatában. A katonai egészségügyi kérdéssel szoros kapcsolatban van a magyar Vörös Kereszt kérdése is. Méltóztassanak megengedni, hogy én, mint a Vörös Kereszt elnöke, erről a kérdésről egy kissé bővebben nyilatkozzam, mert sok kérdést látok tisztázatlannak és mert a Vörös Keresztnek húsz év óta nem volt alkalma megmutatni azt, mire képes és hogy ma is meg tudná tenni azokat a szolgálatokat, amelyekre a genfi konvenció és hazánk törvényei alapján is kötelezve van. A Vörös Kereszt működése nagyon régi időkre nyúlik vissza és éppen az idén ünnepli megalapításának 65. évfordulóját. A magyar országgyűlés csak későn, az 191Î. évi XX. törvénycikkel iktatta törvényei közé a genfi konvenciót, de ma már 64 nemzeti Vörös Keresztet ismer el saját törvényhozása. Azt lehet mondani, hogy ily módon a Vörös Kereszt a legnagyobb nemzetközi szervezet, amely magában foglalja azt az önfeláldozó szeretetet és azt a segítenivaló készséget, amely alapszabályszerűen minden Vörös Keresztnek a kötelessége. Erről a nemzetköziségről nyugodtan el lehet mondani, hogy nemesebb értelemben vett nemzetköziség, amelynek semmi közös vonása nincs azokkal a nemzetközi áramlatokkal, amelyeket a mi drága hazánk már annyiszor károsan tapasztalt a maga bőrén. Ennek a 64 nemzeti Vörös Keresztnek két nemzetközi közös szervezete van: az egyik a Genfben székelő Comité International de la Croix Bouge, amely a mi köztudatunkban és a háború alatt is élő genfi Vörös Keresztnek felel meg és amely ma is — a munkamegosztás elvénél fogva — a Vörös Keresztnek főképpen háborús tevékenységével foglalkozik, másik nemzetközi szerve pedig a Ligue des Sociétés de la Croix Bouge Párizsban, amely igen érdekesen akkor alakult