Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-85

Az országgyűlés felsőházának 85. ülése 1939. évi április hó 15-én, szómbaión 139 vét és a szerzett - jogokat. Magyarországon 1848 előtt éltek olyanok, akik a jogofcnaik, az összes előjogoknak és szabadságoknak birtokában voltak. Eltek olyanok, akik kevesebb jogot gyakoroltak, de voltak olyanok is, akik teljesen jogtalanok voltak: a misera plebs contribuons. Száz évvel ezelőtt, amikor a nagy reformkorszak kezdődött, amikor a magyar nemesség vette à kezébe a jogegyenlőség* kifejtésének ügyet, a magyar nemességnek volt köszönhető az, hogy a rendi alkotmány megszűnt és hogy Magyarországon a rendi alkotmány helyett megalkották azt az alkotmányt, amely szerint hazánknak minden honfia állampolgárnak tekintendő. Ha a magyar nemesség nem tett volna a múltban semmi mást, csak azt, hogy 1848-ban a rendi alkotmányt megszüntetve, a jogokat kiterjesztette azokra, akik a jogoknak élvezetében nem voltak, már ezáltal elévíthetetlen érdemeket szerzett volna magának és rászolgált volna arra az epitheton ornans-ra, hogy »történelmi osztály«. A magyar felfogással, a magyar érzéssel és nobilitással összefüggésben van az, ha a jogtalanoknak jogokat adunk, de ha egyszer jogokkal ruháztunk fel valakit, ha felruháztuk őket közjogi jogosítványokkal, akkor ezeket a jogosítványokat elvenni a magyar jog szelleme, sőt törvényeink kifejezett intézkedése szerint nem szabad és néni lehet. A zsidók elismertettek teljesjogú magyar állampolgároknak. Ha most ez a törvényjavaslat akár részben, akár egészben egyes jogosítványokat elvesz a zsidóktól, ezáltal a jogállamon nagy csorbát ejt és ebbe egyhamar nem lehet belenyugodni. Felfogásom szerint nem szabad és nem lehet a magyar nemzet testéből kiragadni a magyar nemzethez tartozó egy részt, mondjuk a zsidókat és őket külön kategóriának, másodrangú polgároknak minősíteni; nem lehet azért, mert ez az eljárás beleütközik abba az elvbe, amelyet az 1879. évi L. te. mondott ki azzal, hogy a magyar állampolgárság egy és ugyanaz/ és nem lehet azért, mert lelkünkben vibrálnak az 1868. évi XLIX. te. nagyszerű kijelentései, amelyek szerint Magyarország összes polgárai az alkotmány elvei szerint politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, amelynek a hon minden egyes fia tagja. (Az elnöki széket Beöthy László foglalja el.) Ez a törvényjavaslat számos törvénybe beleütközik, amely megadta a jogegyenlőséget a magyar hon minden polgárának. Azon a nézeten vagyok én is, hogy szükséges a megzavart egyensúlyt helyreállítani és a gazdasági téren zsidók és nem zsidók között' mutatkozó differenciákat kiegyenlíteni. Tagadhatatlan ugyanis, hogy ilyen zavarok léteznek és tagadhatatlan, hogy e zavarok megszüntetésére nagy óhaj mutatkozik a polgárok széles rétegeiben. Kétségtelen azonban, hogy az a prográmm és az a metódus, amelyet ez a törvényjavaslat előír, nem megfelelő, törvényeinkbe ütközik, a magyar géniusszal ellentétben áll és nem fogadható el. Nézetem szerint társadalmi úton és az evolúció törvényeit és mesgyéit követve kellett volna és kellene ezt a kérdést megoldani és abból a nem tagadható tényből kell kiindulni, hogy mind Í848 előtt, mind 1848 után Magyarországon a középosztály fiatalsága és az idősebb korosztályok is soha nem toglalkoztak mással, mint földmíveléssel, földbirtokok kezelésével, legfeljebb katonák voltak, s akiknek nem volt földbirtokuk, azok a vármegyénél, a közigazgatásnál kerestek hivatalt. Ennek következménye az volt, hogy az összes kereskedelmi, ipari és hitellel kapcsolatos pályákat ellepték a zsidók, ők dolgozták tulajdonképpen ezeket a pályákat arra a magaslatra, amelyen ma állanak és ott ma domináló szerepet töltenek be. Ennek a kormánynak és az előző kormányoknak is az a hibája, hogy kardcsapás nélkül engedte, hogy ezeket a területeket a zsidók kihasználják. A magyar fiatalság előtt ideálként lebegett a fix fizetés és a nyugdíj, nem volt bennük semmi iniciativa, kezdeményezési szellem, kockázatviselési akarat és képesség. Hogy a mi politikánk ezt előmozdította, ez abból is látszik, hogy a háború után Csonka-Magyarországon öt egyetem működött, míg a történelmi Magyarországon elég volt két egyetem, a műegyetemmel együtt három egyetem. A magyar alkotmány történelmében egyetlen példát sem találunk arra vonatkozólag, hogy az ország bizonyos népcsoportjait, néprétegeit olyan politikai jogoktól, amelyekkel immár felruházták őket, később megfosztották volna. Ez a törvény pedig egy sorozatát tünteti fel az ilyen intézkedéseknek. Itt van mindjárt az állampolgárság kérdése. Azt mondja a törvényjavaslat, hogy honosítás, házasságkötés, vagy törvényesítés által zsidó magyar állampolgárságot nem szerezhet. Ez a rendelkezés beleütközik az 1879:L. tc.-be, mert ott határozottan, ex lege megszerzi az ember a magyar állampolgárságot, leszármazás, törvényesítés és házasság útján, ha a törvényben előírt feltételedet teljesíti. A magyar kormánynak nem gráciája az, hogy megadja a magyar állampolgárságot, ezeken a címeken, a törvény alapján meg kell adni. Igaz, hogy a honosítással másképpen állunk. Egy állam maga állapítja meg azt, hogy kiket akar felvenni mint állampolgárokat honosítás folytán a maga kebelébe. Állampolgári törvényünk 11. §-ából is kiviláglik az, hogy a belügyminisztérium diszkrecionális jogot gyakorol akkor, amikor a honosítást megadja, vagy nem adja meg, vagyis megadhatja, de meg is tagadhatja, akkor is ha a feltételek fenn is forognak. A törvényjavaslat elrendeli azt, hogy az 1914 óta nyert zsidó honosításokat felül kell vizsgálni. Ennek a felülvizsgálatnak nézetem szerint nincs és nem is lehet helye, mert hiszen a belügyminiszter már akkor döntött ebben a kérdésben, hogy az illetőnek életviszonyai kívánatossá teszik-e, hogy honpolgár legyen, amikor megadta a honosítást. Az indokolás azt hozza fel, hogy az átvizsgálás két oknál fogva szükséges. Először meg kell állapítani, .hogy a honosításnak a törvényben megállapított feltételei fennállanak-e. Ezt nézetem szerint utólagosan már nem lehet megtenni. A másik indok az, hogy a hatóságokat, a minisztériumot büntetendő cselekményekkel, csalásokkal és más ravaszságokkal sokszor félrevezették, amikor a honosítás megadatott. Nézetem szerint, ha ilyen esetek fennforognának, a bűnvádi eljárás mindenki számára nyitva áll, hiszen büntetendő cselekmények sohasem lehetnek jogok forrásai. El kell tehát Járni a csalók ellen az előírt büntető eljárás során, de nézetem szerint nem lehet emiatt revízió tárgyává