Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-74

Az országgyűlés felsőházának 7k. ülése resztény hazaszeretetben és ezzel ebben az Istennel és önmagával meghasonlott világiban nemcsak a csonka hazában, hanem iája azonkívül élő testvéreinknek m nemes példát adtak, hogy miképpen kell a hazaszeretetet igazán gyakorolni, (ügy van! Úgy van!) Akik megértik, akik követik ezt a nemes példát, akik nem magukat és nem is ia maguk érdekeit, hanem az országtok javát tartják szemük előtt mind törekvéseikben, mind cselekedeteikben, azok akármilyen nyelven beszéljenek is, igazán elmondhatják magukról, hogy jóravaló magyarok. (Ügy van! Ügy van!) Ami a törvényjavaslatnak második részét illeti, tudom és vallom, hogy rendkívül időkben súlyos és sürgető okokból, acmikor a parliament miunkája, a parlamenti tárgyalásoknak — talán — nehézkessége lassítja a munkát, az országgyűlésnek jogában áll a nemzet részéről történt megbízatásának akár egész idejére, akár annak egy részére a magja hatalmát, a, maga jogkörét, a maga egészében, vaigy résziében, korlátlanul, vagy bizonyos korlátozások mellett egy vagy több személyre átruházni, de olyan személyekre, akiket gondosan választ ki és akikben az ő megbízójuk, a nemzet is tmegbízik. De ha már ilyen rendkívüli felhatalmazásra van szükség, akkor, mélyen ti Felsőház, ideálisnak iazt tartanám, ha az országgyűlés mindkét háza közösen valami olyan szervet létesítene, vagy valamely meglévő szervet olya« hatalommal ruházna fel, amely a magyar királyi kormány 'mellett éppen úgy, mint maga. az országgyűlés, nem pusztán tanácsadó szerepet viselne, hanem döntő szavazattal bírnaMinthogy a Felvidék gyakorlati visszacsatolásával kapcsolatban a magyar királyi kormánynak valóban szüksége van ilyen rendkívüli felhatalmazásra, ahhoz z imént említett szervnek felállítása, illetőleg meghatalmazása nélkül is szívesen hozzájárulok a magáim részéről, mert teljes bizalommal viseltetem azok iránt a férfiak iránt, akik ezt a felhatalmazást kérik. (Ügy van! Ügy van!) De amikor a törvényjavaslatnak ezt a lényege szerint második részét is elfogadom, a visszacsatolt területeknek az ország fennálló jogrendszerébe való beillesztésével kapcsolatban a m. kir. minisztériuminak a kívánt felhatalmazást a magam részéről megadom, ezt abban a tudatban teszem, hogy a kivétel csak meg erősíti a szabályt, vagyis^ hogy a magyar országgyűlés ezzel az intézkedésével indirekte megvallja, hangoztatja, megerősíti a magyar alkotmányt, a m. kir. kormány pedig, amelynek rendkívüli felhatalmazását az electió industriiae personarum is javallja, a maga részéről is mindent meg fog tenni, hogy az ország alkotmányát, ha erre szükség volna, bárkivel szemben is megvédje. (Éljenzés.) Amikor a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben is örömmel elfogadom, azzal a hő kívánsággal fejezem be hozzászólásomat, hogy ez a törvény, amely a későbbi generációk okulására is az egész magyar nemzetnek hitvallását és Istenbe való bekapcsolódását megörökíti, legyen az isteni gondviselés hozzánk való kegyességének záloga. (Elénk éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik Kavasz László ő nagyméltósága. Ravasz László: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Kétségtelen dolog, hogy az az esemény, amely en1938. évi november hó 12-én, szombaton. 5 nek a törvényjavaslatnak örvendetes hátterét alkotja, akármennyire hirtelen támadt is, mégis hosszú időknek, szerteágazó történelmi folyamatoknak, titkosan, vagy nyilván működő emberi és erkölcsi erőknek összeműködéséből támadt. Látszólag néhány hét hozta meg, de több mint húsz esztendő óta Európában minden esemény ezt készíti elő. (Ügy van! Ügy van!) Különösen a végső kibontakozásnál heroikus személyi munkák közreműködésére volt szükség, (Ügy

t van! Ügy van!) de azért az események forrásai a különböző néplelkek mélyében olyan tényekből és változásokból erednek, amelyeket egy pillantással alig is 'lehet áttekinteni. Minthogy a hála a legnemesebb emberi érzés, — ez azt jelenti, hogy minél magasabbrendü erkölcsi műveltsége van valakinek, annál inkább hajlamos a hála önmagát megtisztelő nagyszerű szolgálatára — jói esett hallanunk a mélyen t. Felsőház ünnepi megnyilatkozását, amellyel f szíve mélyéből köszönetet mondott a döntőbíráknak. a mögöttük álló két nagy nemzetnek, Lengyelországnak (Éljenzés.) és az egész nemzet háláját tolmácsolta Kormányzó Urunk iránt. (Élénk éljenzés és taps.) Jól esik itt újólag említést tenni róla, hogy ez a nemzet milyen mély köszönettel és hálával viseltetik a kormány iránt (Élénk éljenzés és taps.) és annak két tagja iránt, akik csodálatos felkészültséggel és klasszikus diplomáciai művészettel ezt az izgalmas végcsatát megnyerték. (Élénk éljenzés és taps.) De amikor minden ünneplés, szeretet és csodálat veszi körül azokat, akik CQ-y felépült torony tetejébe szerencsés kézzel elhelyezik a csillagot, meg kell: emlékeznünk azokról is, akik ismeretlen mélységekben hosz•ÍZÚ idők napszámaképpen az egész épületet emelték. Tisztelettel kell tehát gondolnunk a megelőző kormányokra, (Ügy van! Ügy van!) nzok vezéreire és államférfiaira, (Ügy van! Ügy van! — Szilágyi Lajos: A megelőző parii mentekre!) Darányi Kálmánra, (Éljenzés.) Gömbös Gyulára (Ügy van! Ügy van!) és nem utolsó sorban Bethlen Istvánra, (Élénk éljenzés és taps.) valamint azokra az emberekre, "kik társadalmi agitáció formájában tartották ébren ezt a kérdést — hogy csak Herczeg Ferenc nevét említsem (Éljenzés és tavs.) — és mindenki másra, a névtelenekre és ismeretlenekre, akiknek ebben a nagy munkában nyilvánvaló része volt. (Ügy van! Ügy van!) Hiábavaló lett volna azonban minden személyi erőfeszítés, ha a Felvidék magyarsága nem tudta volna állni a tűzpróbát (Ügy van! Ügy van! — Élénk éljenzés és taps.) s két évtized szenvedései között nem maradt volna meg igazán és téliesen magyarnak. (Ügy van! Ügy van!) Hiábavaló az anyaországnak minden »ktivitása, ha, mire célhoz ér mozgalma, elfogynak azok, akikért harcolt. A győzelem egyik fő záloga: a szenvedve várók passzív bősiességében van, ebben a legszebb és legkülönb magyar erényben, amelyet eléggé megköszönnünk és meghálálnunk nem lehet- (Ügy van! Ügy van!) Ne csak a Felvidékre gondoljunk most, (Felkiáltások: Erdély!) gondoljunk minden szenvedő, bízó és váró magyarra. (Ügy van! Úgy van! — Élénk éljenzés és taps.) Ismeretlen, de nagy hadsereg ez. Nincsenek felékesítve zászlókkal és kitüntetésekkel, de nevükre mindeh magyar ember áldást mond s lélekben előttük tisztelettel meghajlik. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Felsőház! Az is nyilvánvaló, —