Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-74

6 Az országgyűlés felsőházának 7.4. ülése éppen ezek az események tanítottak meg rá — « hogy a nemzetek sorsát nem játszó óriások szeszélye intézi, akik adnak vagy vesznek nagy ajándékokat, hanem az egész nemzet együttes akarata, közös munkálkodása, önmagának a cél elérésére való egységes és teljes megszervezése és abban, hogy ez az eredmény egyáltalán elérhető volt, nagyrésze volt annak, hogy az egész magyar nemzetet lekötni, összefogni, megszervezni tudta a revíziónak ez a nagy gondolata. Az emberi erőkön felül és túl azonban minden hívő magyar tisztán látja és boldogan megvallja, hogy az örökkévaló Úr, a népek Istene volt az, aki jótetszésébŐl, ingyen kegyelméből ^ ajándékot adott az ő nemzetének. (Ügy van! Ügy van!) Ez az érzés örömünket áhítatossá teszi és megtisztítja. Megtisztítja gőgtől és kárörömtől, kiirtja magunk között az érdem feletti versengést, mérhetetlenül fokozza bizalmunkat és reménységünket és a hála minden elismerése mellett végeredményben minden emberi erőtől és minden emberileg esetleg beszedhető uzsorától függetlenné teszi. (Ügy van! Ügy van! — Nagy taps,) Mélyen t. Felsőház! Nemcsak azért rendkívüli jelentőségű ez az esemény, mert CsonkaMagyarország területének és népességének egynyolcadát adja vissza az anyaországnak, tehát általa. Magyarország akkorát gyarapszik aránylagosan, amekkorát a^ német birodalom gyarapodott Ausztria hozzácsatolása áltál, hisz ennek is a népessége az egész birodalomnak egynyolcadát adta az anyaországnak, hanem főképpen azért, mert óriási erkölcsi erőt jelent számunkra. (Úgy van! Úgy van!) Benne van a kezdet (Ügy van! Ügy van!) minden fenyegetésével és minden Ígéretével, egész robbanó energiájával. (Ügy van! Ügy van!) Benne van a tényekkel való igazolása annak, hogy nem volt hiábavaló az akarás, hogy jó az út, amelyen jártunk. (Zajos tetszés.) Ebben a tényben, hogy mi a Felvidéket visszanyertük, benne van az az óriási nyereség, hogy amikor már az ország integritásának gondolata kezdett szólammá válni az ajkakon, vaery fakó álommá a szívekben, egyszerre kiderült, hogv a reálnolitikának leggyakorlatibb kérdése, kézzelfogható valóság, amelyet letagadni, amely mellett elhaladni nem lehet. (Ügy van! Ügy van!) Kiderült, hogy egy exisztenciális kérdésünk van: a magyar nemzeti egységnek megalkotása, a nemzeti erőknek a határon innen és túl való egyesítésé- (Hosszantartó éljenzés és taps.) Nincsen az ünnepnek egyetlen ihletése es a hétköznapoknak egyetlen, kicsiny, vágv nagy míínkáia, amelynek nem ezt kellene szolgálnia. (Ügtt van! Üay van!) nem erre a célra kellene törekednie. Ez a magyar életakarat és ez a magyar nemzet holnapjának — s mai napjának is — egyetlen lehetséges politikája. (Ügy van! Ügy van!) Szeretném még elmondani (Halljuk! Hall jak!) ennek a nagy eseménynek lábánál, hogy nemzetemet mindig olyan nagynak szeretném látni, amilyennek most láttam/

Hosszas éljenzés.) Mert láttam, hogy egy óriási érzés áthevített kráterében, hogy vált egyetlen tűzoszloppá a millió, meg millió alkatelemből összerakott magyar lélek s szeretném, ha a hétköznapok tusaiban, amikor ezt a lelki egységet irányelvekben kell megfogalmazni, amikor a módszerek megállapításáról ós a célok kitűzéséről van szó, éppen ilyen egységesnek láthatnám a nemzetet. (Éljenzés és taps.) Láttam lelki szemeimmel a 1938. évi november hó 12-én, szombaton. magyar katonát ott a határon, nyerítő lova mellett, puskaropogásban, amikor látta a határon túl magyarok hántását, magyar vér hullását, keményen, ön fegyelmezetten fogcsikorgatva engedelmeskedni. Szeretném mindig úgy látni ezt a népet, hogy ne csak a nagv hitekben legyen egy, hanem tudjon egy "lenni a nagy engedelmességben, is. (Élénk éljenzés és taps.) Vettem azt a boldog tapasztalást újra, hogy Isten kegyelme ennek a nemzetnek mindannyiszor, ahányszor a sorsa döntésre fordul, ad olyan .nagy férfiakat, vezetőket, akiknek lelkiismeretén, elméjük világosságán keresztül megláthatja a jó és helyes utat s láttam a nemzet jobbjait ezek mellett a férfiak mellett megállani. Szeretném, ha egyetemes bizonyosság lenne az, hogy ezt a nemzetet sohasem kell akarata ellenére erkölcsi és politikai autonómiáján kívül parancsszóval kormányozni, (Hosszantartó élénk éljenzés és taps.) mert ez a nemzet csodálatosan tud egyetlenegy engedelmes szerszámmá lenni annak kezében, aki ezt a nemzetet kézbe tudja venni. (Élénk helyeslés és taps.) Kell szólnom azokhoz, akik a határokon túl várnak és nem tudja senki, meddig fognak "várni. Jobban szeretjük őket, mint eddig, mulasztásainkat is jóvá akarjuk velük szemben tenni. Szólni akarok azokhoz, akik átjöttek ide hozzánk, idegen fajhoz és nyelvhez tartozván; meg akarom mondani nekik, hogy a magyar lovagiasság erkölcsi törvénye: ugyanazt a szabadságot adni meg nekik itt. mint amit a magunk vérei számára odaát követelünk. (Ügy van! Ügy van! — Élénk helyeslés és taps.) Ereztem ennek a megszaggatott nemzetnek elemi erejét, amellyel egymásra vágyott. Az ezer keserves tapasztalás után, amelyet a raagyar taszítás, centrifugális erő láttára tettünk, végre egy boldog és áldott tapasztalás a magyar kohézióról, az egymásfeló vágyó, egymást kereső szívekről. Óhajtanám, vajha mindig úgy tudnánk örülni egymásnak, ahogy felfedeztük egymást Komárom főterén és Kassa utcáin, mert egy magyar emberre nézve a legmsryobb áldás és a legnagyobb ajándék mégis mindig egy másik magyar ember. (Ügy van! 'Ügy van! — Zajos éljenzés és taps.) Szeretném.' azt, ha a megérkezés nem okozna, senkinek csalódást, ha nem történnének a megérkezőkkej szemben gyanakodások, ha idehaza, nem találnák a megérkezők elhagy a tottabbnak és kicsinynek az anyai hajlékot, hanem az ittlevők és^ hazajöttek kézenfogva állanának össze, felépíteni azt a nagyobb Magyarországot, amely csak különb Magyarország lehet s éppen ezért boldogabb Magyarország lehet, (Éljenzés.) A törvényjavaslatot elfogadom. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Puky Endre ő nagyméltósága. (Halljuk! Halljuk!) Puky Endre: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen tisztelt Felsőház! Nehéz az én

r feladatom Bavasz László után szólni s mégis azt mondom, hogy könnyű az én osztályrészem, amikor . örömmel kell üdvözölnöm a Felvidék egy részének visszacsatolásáról szóló törvényjavaslatot, mert nem kell mást tennem, mint megnyitnom a bennem is, mint minden _ masrvar emberben, még hozzá bennem, a felvidéki | é? kassai emberben túláradó örömérzelmcket : (Éljenzés és taps.) és szavakba foglalni ezeket