Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-82
Az országgyűlés felsőházának 82. ülése ahogyan írják és hiszik, hogy ezer és ezer'embert lehet ezen a réven kiemelni a nyomorból és elhelyezni, akkor talán máskép gondolkodtak volna. E mögött a dolog mögött az a szerencsétlen törekvés áll, amely középosztályunkat, de' különösen a keresztény középosztályt már teljesen áthatotta, hogy gyűlöletében nem a maga előmenetelével, hanem más lerontásával akarná megoldani a kérdést. (Ügy van! Ügy van! Taps.) Ennek a következménye a is, hogy az egész magyar társadalmat a trafik elképzelés hatja át. Mindenki vagyont akar szerezni, lehetőleg az állam révén. Az első dolga mindenkinek, hogy magának trafikot szerezzen, a második pedig az, hogy minden más trafikot a környékről elpusztítson. Pesten háromszáz méternyire, vidéken nagyobb távolságra más trafikos nem nyithat boltot. Ez szörnyű gondolat. Ez a kaverna a keresztény társadalomban engem éppúgy megdöbbent, 'mint azok a tuiberkulotikus kavernák, amelyeket kitűnő falukutató orvosaink a magyar nép tüdejében találnak meg. Elég hosszú élet tapasztalata van mögöttem éppen e kérdés tekintetében. Politikai pályám azzal kezdődött, hogy egy jajkiáltást bocsátottam ki arravonatkozólag, hogy ne nyugdíjképességre, hanem az életre neveljük a fiatalságot. Ez az alapja mindennek. Ez a mástól való elvevés más törvényjavaslatban is megnyilatkozik. Ahelyett, hogy azon gondolkoznánk, hogy mindenki arra használja fel állását, hogy másnak is kereseti lehetőséget teremtsen, arra törekszünk, hogy mindenkitől mindent elvegyünk, hogy végül ne legyen senkinek semmije. Ez a keresztény középosztály leromlására vezet. (Ügy van! Ügy van!) Nem egyszer elmondtam és még egyszer ismétlem ezen a helyen, hogy én vagyok Herbert Spencernek, a nagy angol szociológusnak még egyetlen élő tanítványa. Tőle azt tanultam, hogy minden társadalom alapsejtje a család. Az egyház és az állam ezt nem pótolhatja. Ha mi bármilyen kicsit megingatjuk ezt a sejtet, semmiféle hatalom bennünket nemzetté felépíteni nem fog. (Ügy van! Úgy van!) Ennek nagyon különös tünetei vannak, kivált mióta a családvédelmi politikát t folytatjuk. Sajnos, megint jelszavakat, magán- és mássalhangzókat hallunk, mert ezt tapsokkal kíséri a közönség. Az öreg Trefortnak volt igaza, aki azt mondta a magyar politikusról, 'hogy benne megvan a bátorság minden faja, csak a népszerűtlenség félelme hatja át mindig. A kültelki népszerűtlenségtől való félelem igen nagy hibákat eredményezett a háború előtt is. Nem kell tehát ebbe beleesnünk most, amikor családvédelmet csinálunk. A felsőház velem együtt idősebb emberekből áll. Nézzük végig azt a kort, amikor még máskép állt a világ. Szerettem azt a szemérmes kort, amelyben éltem. Politikai pártok és személyek találjanak egymás ellen más argumentumokat s ne egymás családfáját ássák ki és próbálják egymás fejéhez vágni. {Derültség.) A nagymamák hálószobájának szellőztetése nem tartozik a politikai fegyverek közé. Ha az ember ma vegyesházasságú családba megy. ott nem hall egyebet, minthogy a gyermekek apjukat vagy anyjukat zsidózzák. Ez folytonosan így megy. Ez sem alkalmas arra, hogy a családi életet elmélyítse. (Keszthelyi Gyula: Nem kellett volna keveredni velük, akkor nem volna baj!) Azt hi1939. évi február hó 7-én, kedden. 99 szem, hogy a magyar közélet igen sok kiválóságát köszönhetjük ennek a keveredésnek. Azon, ami volt, én nem is tudok s nem is szándékozom segíteni, de ez olyan tény, amelyet annak, aki családot akar menteni, figyelembe kell vennie. Mélyen tisztelt Felsőház! Befejezem. (Halljuk! Halljuk!) Ha tehát mi még ezt a 70 családot is, amely a kötelességét teljesítette, most szétbontanók, akkor, nézetem szerint — ismétlem — a felsőház nagyon félreismerte a kötelességét. Tudom, hogy ezek nem népszerű dolgok. Azt is jól tudom, hogy a kormánynak nem kellemes ez az egész kérdés, de kérem a kormányt, hogy ezt ne tekintse sem pártérdeknek, sem semmi másnak, hanem fogja fel úgy: összejöttünk azért, hogy szociológiai alapon megvizsgáljuk a társadalom ezen betegségét. Mivel úgy véljük, hogy ez az tervezett operáció nem helyes és itt a kormány olyas valamit vág ki, amit nem szabad kivágnia, ez ellen tiltakozni kell és ezért én a pénzügyi bizottság szövegére szavazok. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik vitéz Meskó Zoltán ő méltósága. vitéz Meskó Zoltán: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Méltóztassék megengedni, hogy az előttem felszólalt Hegedűs Lóránt ő nagyméltóságának végtelenül érdekes, értékes és minden vonatkozásában mindenki által szívesen meghallgatott beszédére néhány szóval reflektáljak. Elsősorban tiltakozni óhajtok a keresztény középosztálynak olyan megbélyegzése ellen, mintha a keresztény középosztály tisztán csak azért akarna ilyen törvényjavaslatokat, mert vagy érzi vagy tapasztalja, hogy a társának vagy valaki másnak nagyobb jövedelme van, mint neki magának. Nem tudom elképzelni, hogy a keresztény középosztálynak ez volna a felfogása és magyar nemzeti szempontból valahogy nem tartok helyesnek és igazságosnak ilyen megbélyegzést. (Felkiáltások: Nem erről van szó! — Gróf Szapáry Lajos: Rosszul értette! Nem ezt mondta!) Ezt mondta! (Felkiáltások: Nem ezt mondta! — Zaj.) T. Felsőház! A törvényjavaslattal kapcsolatosan a következőket óhajtom elmondani. A női emancipációnak sohasem voltam híve. Sajnos, súlyos körülmények késztették arra a magyar középosztály leányait, hogy elhelyezkedjenek, diplomákat szerezzenek, ez azonban már túltengésbe ment és megy még ma is. Tudom, hogy a középosztály 'bizonyos részében a leányoknak diplomát kell szerezniök, hogy a kenyerüket megkereshessék. Vannak azonban túlzások is. Tény, hogy arra reá nem szoruló középosztálybeli leányoknak egész sora könynyebben elhelyezkedik, mint azok, akik elsősorban reászorulnának. Ez nemcsak a mai viszonyokra vonatkozik, hanem általánosságban a multakra is. Az is tény, hogy a magyar faj és a magvar nemzet szempontjából is végtelen nagy fontossággal bír a magvar középosztály fiataljainak és általában a fiatal magyar férfiaknak az érvényesülése. Ebben a tekintetben a legmesszebbmenőén csatlakozom Keszthelvi Gyula mélyen tisztelt felsőházi tag űr felszólalásához s minden vonatkozásban egyetértek vele. (Egy hang: Ketten vannak!) Nem baj, leszünk talán többen is kettőnél.