Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-82

100 Az országgyűlés felsőházának 82. ülé Az Q felszólalása kifejezésre juttatta azt, hogy miként kell ma helyesen gondolkodni ebben az országiban. (Zaj.) Azok, akik nem szorulnak rá, vagy akik már bizonyos kort elértek, természetszerűleg helyet kell, hogy adjanak a fiataloknak. (Helyeslés.) Ez az élet rendje és ezt kívánja a magyarság jövője is. A törvényjavaslatban kétségtelenül vannak olyan részek, amelyek látszólag alkalmasak arra, hogy szerzett jogokat sértenek, azonban, nézetem szerint, az a férjes nő vagy az a nős férfi, aki állásban van és megfelelő fizetési fokozatot ért már el, nyugdíjaztatása esetén egészen nyugodtan átadhatja helyét más olyannak, akiről az állam köteles gondoskodni. A magyar állam teljesítőképessége azonban véges. Nagyon helyesen jegyezte meg ugyancsak Keszthelyi Gyula felsőházi t. tagtársam, ha azt akarjuk, hogy mindenkit helyezzenek el, gondoskodni kell a megfelelő fedezetről is. De ezt a törvényt tető alá kell hozni, mert az élet ezt parancsolja. Hegedűs Lóránt felsőházi tagtársam nagyon helyesen jegyezte megj hogy ez a javaslat nem érint olyan nagyon sok családot, mert a kicsiny tisztviselőknek — férjeknek és aszszonyoknak —> százai és ezrei, olyan állásokban vannak, hogy ezekbe a kategóriákba alig esnek bele, lévén fizetésüli olyan kisméretű, hogy a törvény őket nem érinti. En kötelességszerűleg szólalok fel itt a magyar orvosnők nevében. Ferde helyzetben vagyok. Megkerestek, hogy^ képviseljem őket abból a szempontból, hogy érdekeik megvédeissenek. Ennek én természetesen kötelességszerűleg eleget teszek és kifejezésre óhajtom juttatni a magyar orvosnők kérését és általában az olyan állásban lévő tisztviselőnők kérését, akik államilag elhelyezkedve, talán férjhez is menve, magasabb állásokba jutva, nagyobb összegeket el tudtak érni, hogy őket ez a törvény 'méltányos esetben nem fogja érinteni. Szeretném őket megnyugtatni. Sajnos, nem volt alkalmam velük tárgyalni ebben a, kérdésben, mert csak tegnap kapíam meg a levelüket, de errévaló hivatkozásisal kérem a miniszter urat, hogy esetleg a végrehajtási utasításban teremtsen lehetőségeket abban az irányban, hogy megvizsgáltassanak azok az esetek, amelyek talán méltányosabb elbírálást igényelnek, hiszen tudjuk, hogy a többgyermekes családoknál, a tervezet szerint már^ három gyermeknél, nem alkalmazzák a törvény rendelkezését. A magyar fiatalságnak, a leendő magyar férfiaknak elhelyezését célozza ez a törvényjavaslat és meggyőződésem, hogy a felsőház nem helyezkedik arra az álláspontra, hogy megváltoztatja ezt a törvényjavaslatot. r A családvédelem szempontjából is végtelenül fontosnak tartom azt, hogy a nők elhelyezkedés szempontjából bizonyos korlátozások közé szoríttassanak. Az aisszonynak és főleg családanyának ott van a helve a háztartásban. En sokkal több hasznot látok abból, ha az anya a családban marad, még akkor is, ha csak egv gyermeke van, de még inkább akkor, ha két-három gyermeke van. A nők emancipációjának túlhajtott álláspontját nem tudom vallani és semmiesetre sem tartom sem nemzetem, sem fajtám szempontjából kívánatosnak az emancipáció túlha jtásait., A mélyen t Felsőház engedelmével egypár szóval ki akarok térni a pár nappal az: 1939. évi február hó 7-én, kedden. előtt elfogadott honvédségi törvény tárgyalására. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A megnyilvánult harmonikus felfogás, az az igazán a magyar fajt és a magyar nemzetet szolgáló, mindenkiből kiáradó szeretet a magyar királyi honvédség iránt, valamint az a legmesszebbmenő áldozatkészség, amely kivétel nélkül minden felszólalásból kicsendült, arra vall, hogy a Felsőház és a Képviselőház, az ország minden egyes polgára megértette azt, hogy ennek a nemzetnek szüksége van arra, hogy a honvédelmi törvénynek megfelelően 17 évtől egészen 70 éves korig minden ép férfi és nő egyformán helytálljon. Ezt örömmel és boldogan megállapítom. Tudom, hogy véleményeltérések, elvi különbségek vannak, voltak és lesznek és vallom, hogy szuverén joga mindenkinek, hogy a kormány politikája fölött kritikát gyakoroljon, azonban ne méltóztassék rossznéven venni, hiszen bizonyára nem egyedül állok ebbeli felfogásommal, de talán mégsem volt helyes, hogy egy olyan magasállású katonának a személyét vonták bele ebbe a kritikába, aki egy életen keresztül helytállott hazájáért, fajtájáért, a honvédségért úgy háborúban, mint békében s aki az elmúlt ősszel, a m. kir. honvédség mozgósítása alkalmával olyan érdemeket szerzett, amelyekkel tulajdonképpen beírta nevét a magyar történelembe. (Huszár Aladár: Ezt már tárgyaltuk, és megszavaztuk!) Bocsánatot kérek, méltóztassanak meghallgatni. Meggyőződésem, Ihogy ez a felszólalás nem akarta semilyen tekintetben az én törzskapitányom tekintélyét sérteni, azonban, bár meggyőződésem, hogy sértő szándék nem volt, mégis az az érzése lehetett mindenkinek, aki meghallgatta, hogy a beállítás nem volt hozzá méltó és alkalmas volt arra, hogy ilyen nagy és értékes embernek a tekintélyét valahogyan mégis kikezdje. (Zaj.) Tekintélytisztelő és becsülő emberek vagyunk itt • valamennyien kivétel nélkül s meggyőződésem, hogy nincs köztünk egy úr sem, aki ne ezt az, elvet vallaná. Én ezt csak megállapítani óhajtottam, kifejezésre juttatni akarván egyben sokakkal együtt legmeszszebbmenő tiszteletemet, ragaszkodásomat és becsülésemet ez iránt a férfiú iránt. Mélyen tisztelt Felsőház! Még pár szót akarok szólni a felvidéki üggyel kapcsolatosan. Amikor egy onnan eredő lelkes embert, aki hat napon keresztül dolgozik a Felvidék ügyeivel kapcsolatosan — aki ezt nyílt szemekkel figyeli és látja, meggyőződhetett arról, hogy... Elnök: Kérem a felsőházi tag urat, méltóztassék a tárgyra térni. (Élénk helyeslés.) Meskó Zoltán: Megállapítom, hogy ezt csak velem szemben méltóztattak alkalmazni, a múltkor nem alkalmazták, tehát elállók a szótól. A törvényjavaslatot, mint amely szociális tekintetben a magyar faj érdekeit szolgálja és amely a magyar fiatalságnak feltétlen javára lesz, úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadom. (Éljenzés és tavs a jobboldalon.) Elnök: Szólásra senki feljegyezve nem lé; vén, felteszem a kérdést, kíván-e még '• valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr ő nagyméltósága kíván szólni. (Halljuk! Halljuk!) Reményi-Schneller Lajos: Nagyméltóságú Elnök XTr! Mélyen t. Felsőház! Az a kérdés,