Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-82

94 Az országgyűlés felsöházúnak 82. üléi napság. Csak addig szimpatikusak, amíg messze vannak, (Igaz! Ügy van! — Derültség. de ha a programmok a papirosról kilépnek a való életbe és kopogtatnak az ajtón, akkor azt mondjuk nem ismerünk téged, nem eresztünk be. (Ügy van! Ügy van! — Mozgás.) Mélyen t. Felsőház! Elismerés illeti meg a kormányt, hogy ide mert jönni a törvényhozás elé ezzel a két kérdéssel, amelyek sebek voltak a magyar közéletben vagy legalább is a közhangulatban. Jól tudhatta ugyanis, hogy mindkét törvénnyel meglehetősen belevág az egyéni érdekekbe. Bármennyire elismerem és honorálom is azonban a kormány bátorságát, némiképpen sokallom is a bátorságot, mert hiszen a kormány mindkét javaslattal olyan felelősséget, olyan ódiumot akar magára venni, amelyet magára vállalni nem szükséges és nem is közérdek. Hiszen nagyobb megnyugvás az érdekelt feleknek és az ódiumot el elhárítja a kormányról az, ha ilyen kérdésben, amely annyira az életérdekekbe vág, az utolsó és megnyugtató szót nem neki kell kimondania, hanem a független bíróságnak. Azzal sem lehet menteni a törvényjavaslatnak ezt a rendelkezését, hogy itt ténykérdésről van szó, hiszen a törvényjavaslat 5. §-ának (3) bekezdése megmondja, hogy ha valaki hamis adatokat szolgáltat vagy adatokat hallgat el, akkor az ellátásnak egészben vagy részben, időlegesen vagy véglegesen való beszüntetését rendelheti el a fegyelmi bíróság, illetőleg végső fokon a miniszter. Itt tehát nemcsak ténykérdésről van szó, hanem méltányossági kérdésről is, már pedig a méltányossági kérdésben sokkal megnyugtatóbb a felekre az, ha .nem részrehajló vagy politikai állásfoglalástól irányított, esetleg bosszúállástól vagy egyéb mozgató erőktől sugallt határozatba kell belenyugodniuk, hanem pártatlan bíróság ítéletébe. Azt hiszem, hogy ezt mindenki elfogadja. A kormány tehát it mégis csak nagyobb bátorságot mutatott, mint amilyenre szükség van. A kormány pártatlanságába vetett hit és bizalom nemcsak a kormány birtoka, hanem közkincs, amelyet a törvényhozásnak kötelessége védelmezni. Mélyen t. Felsőház! Előttem felszólalt felsőházi tagtársaim közül többen hangoztatták azt, hogy mind a két javaslat szerzett jogokat sért és hogy lejtőre jutunk, ha erre az útra lépünk. A lejtőn már rajta vagyunk, (Báró Prónay György: Ügy van!) éspedig azóta, amikor nem kettős keresettel, vagy a férj és a feleség együttes keresetével bíró, hanem egyedül kereső családapákat, tekintet nélkül a gyermekek számára, parancsoló szükségből B-listára tettek, amikor a nyugdíjat és a fizetést parancsoló szükségből leszállították, vagy — hogy még messzebb menjek vissza a múltba — amikor a korona hígítása révén megtörtént az az eset, hogy a falusi tanítónak kevesebb volt a fizetése papírkoronában, mint annak az ismétlős gulyásgyermeknek, akit tanított. A szerzett jogok megcsorbítása tehát már megvolt eddig is. Szerintem ezidőszerint egyébként is tévedés forog fenn, mélyen t. Felsőház, a munkabérek és a fizetések megítélésében. Ennek okát én abban látom, hogy mi, felsőházi tagok, mégis csak régi emberek vagyunk és mind a munkabérre, mind a fizetésre régi szemmel nézünk és gondolunk. (Egy hang: Sok igazság van^ benne!) A liberális felfogás szerint a munka és a fize1939. évi február hó 7-én, kedden. tés a szerint igazodott, hogy valaki milyen értékű munkát végzett. De kérdezem: most is ezen az állásponton vagyunk még? (Mozgás.) Nem vagyunk ezen az állásponton, mert aiz a családos, három-négygyermekes ember sem végez több munkát, mint az, aki nőtlen, a munka értéke annál is éppen annyi vagy talán kevesebb és az mégis kap családi pótlékot. Most már a kereskedelmiii pályáikon és az iparban foglalkoztatott munkás is kap a gyermekek és a feleség után családi pótlékot tehát mosj már nemcsak a fizetésben, hanem a munkabérben is vannak szociális alkatrészek és ezeket is tekintetbe kell venni. Mélyen t. Felsőház! Ma^ már, ha egy-egy szociális törvényjavaslat jön a felsőház elé, egész joggal az az aggodalom támad hennünk, hol lesz erre a fedezet? Az adózókra újabb terheket fogunk hárítani? Amikor az állam ilyen szorult helyzetben van, amikor vele szemben egyre-egyre nőnek az igények, az úgynevezett szociális terhek, azokat teljes egészében nem tudja áthárítani az adózókra, 'hanem új terheinek fedezésére 'kénytelen a régi terheiből imittamott lecsípni és azokat apasztani. Ez a két törvényjavaslat szerintem annyira humánus, a képviselőházi tárgyalások folyamán olyan ritfeaszemű hálóvá lett, hogy ebbe már igazán csak a nagy halak akadnak bele, a kis halak, a kisfizetésű emberek, akár kettős keresettel bírjanak, akár feleségük fizetése révén, alig-alig esnek bele. Mindig jó taktika a szegényeknek, a kisfizetésűeknek a palást jába takarózni. Az első törvényjavaslat leginkább kiket érint? Nem azokat a volt állami tisztviselőket, akik a közszolgálat igáját harminc-negyven éven át húzták, mert azok már kifáradtak, elnyüvődtek, azoknak már sem alkalmuk, sem kedvük nincs egy mellékes állás elvállalására és betöltésére, hanem igenis, azokat érinti ez a törvényjavaslat, akiket a politikai konjunktúra, esetleges kormányok bizalma, akár a magánéletből, akár pedig a tisztviselői státusból kiemelt, de egy változás alkalmával a politikai bizalmatlanság új helyükről nyugdíjba süllyesztett, tehát miniszterek, politikai államtitkárok, főispánok és egyéb ilyenek. Ezeknek az érdekeivel ne akarjuk leplezni azoknak a kisembereknek érdekeit, akik ebbe a törvényjavaslatba bele sem esnek. Igazán a legnagyobb elismerés illeti meg a mélyen t. Felsőházat, hogy bár itt a plénumban a törvényjavaslat első részével szemben is aggodalmakat hangoztattak, de a bizottságban még súlyos kritika sem hangzott el és az aggodalmak ellenére a Felsőház mégis szinte teljesen hajlandó a törvényjavaslat első részét elfogadni. Éppen azért csodálatos, hogy bár a törvényjavaslat első részét az aggodalmak ellenére is elfogadjuk, a második részének elfogadása ellen, amely a férjes nők nyugdíjazására vonatkozik, aggodalmak, súlyos aggodalmak vannak, (Ügy van! Ügy van!) hiszen ezzel szemben olyan változtatás jelent meg a pénzügyi bizottság jelentésében, amely teljesen megsemmisíti vagy legalább is beláthatatlan időre felfüggeszti ennek a törvénynek a hatását. Nagyon helyes és igaz elgondolás rejlik abban a megállapításban,, hogy a nők hivataloskodása általában — hogy úgy mondjam — nem is családellenes, de népesedés-, fajszaporodás ellenes dolog. Hiába minden statisztika,