Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-82

Az országgyűlés felaöházűnák 82. ülés* szigorúbb szelekció alá venni a tisztviselői kart. Ami még csak igen kevés státusban van be­vezetve, — azt hiszem, a pénzügyben és most a belügyi státusban — tessék igen szigorú ros­táló vizsgának alávetni a tisztviselőket és ezek a rostáló vizsgák esetleg ne csak arra vonat­kozzanak, hogy az illetők hogyan lépjenek elő, hanem ha bebizonyosodik, hogy valaki nem felel meg a kvalifikációnak, az el is boesáttas­sék az állam szolgálatából, nyugdíjaztassék, végkielégíttessék, ahogyan azt itt a nőtisztvi­selőkre nézve írja elő ez a törvényjavaslat. Ezzel a szigorú minősítéssel igen sok közhiva­talnál lehetne olyan alapos tisztítást végezni, hogy sokkal töibb állástalan, munkára váró, szorgalmas, derék, fiatal diplomásnak lenne módja elhelyezkedni. Nagyon jól tudjuk,, akár közhivatalban szolgálunk, akár pedig 1 dolgunk volt már köz­hivatalokban, úgyhogy a hivatal ügymeneté­vel alkalmunk volt megismerkedni, láttuk, hogy a tisztviselőnők, bár nem minden szolgá­latra alkalmasak és bár természetesen közöt­tük épúgy akad jobb és rosszabb, mint a fér­fiak között, igen szorgalmas tisztviselők és ál­talában nagyon jól megfelelnek a rájuk bízott megfelelő munkaköriben. Tudományos intézmé­nyeinknél a nőtisztviselők általában igen jól beválnak, olyan tudományszakoknál pedig, amelyeknél a művészi érzéknek is nagyobb szerepe van, gyakran bizonyos előnyben is vannak, mert az intuición alapuló kvalitások a nőknél általában gyorsabban jutnak kifeje­zésre^ mint a férfiaknál. De nézzünk kisebb igé­nyű állások után. Hány olyan bonyolult ügy­menetű hivatalt ismerünk mindnyájan, — azt hiszem, kevesen vannak közülünk, akivel nem esett meg — ahol a női segédhivatali tisztvi­selőhöz fordultunk azért, mert annak olyan át­tekintése volt az egész ügymenetről, amilyen­nel az a kiváló specialista magasabb állású tisztvieslő talán nem is rendelkezett és gyor­sabban tudott világosabb, felvilágosítást adni, A törvényjavaslat azonban csak nőt és fér­fit ismer, nem pedig használható, vagy kevésbé használható tisztviselőt. így előállhat az az eset, hogy például valamelyik közintézmény vagy hivatal a törvény rendelkezése folytán elveszít egy olyan nőtisztviselőt, aki pótolha­tatlan, viszont a férje, aki teljesen alkalmatlan, vagy lusta tisztviselő, a hivatalainkban, saj­nos, — 'bocsánatot kérek a kifejezésért — na­gyon általánosan respektált szamárlétrán szé­pen fel fog kapaszkodni olyan állásba, amilyet nem tud; jól betölteni, a feleségtől viszont, aki kiváló és kitűnő tisztviselőnő, a másik hivatal kénytelen megválni. A. törvényjavaslat tehát már az állami szolgálat érdekeinek szempontjából is elfogad­hatatlan. (Ügy van! Ügy van!) Másodszor el­fogadhatatlan a törvényjavaslat azért, mert erkölcstelen intézkedés az, amely olyan vala­kit, aki a megkívánt kvalifikációt megsze­rezte,^ aki állásában kötelességét jól, esetleg kiválóan teljesítette, azért foszt meg állásától, mert az illető egy magasabb fokozatba lépett tisztviselőnek törvényes házastársa. Ez pedig a törvényjavaslat szerint így történnék, ismét­lem, tisztán csak azért, mert törvényes házas­társak. Mert vegyük például azt az esetet, hiogy két agglegény, két deány, vagy két testvér él közös háztartásban. Ezeknél, ha az egyik azt a bizonyos kijelölt fokozatot elérte, tökélete­sen ugyanaz a helyzet állana be anyagi szem­FELSŐHÁZI NAPLÓ. IV. 1939. évi február hő 7-én, kedden. 93 | pontból, amelyet a törvényjavaslat itt csak a { házas"', tisztviselőkre nézve kifogásol, előállana a törvényjavaslat szerint, úgylátszik, meg nem engedhető' jó mód állapota; de miután ezek nem házastársak, őket semmiféleképpen sem sújtja a törvény. A törvényjavaslat tehát eb>­ben a tekintetben egyenesen családellenes. (Úgy van! Ügy van!) Annál különösebb ez, mert abban az időben merül fel, amikor foly­tonosan csak a család védelméről hallunk. De vannak olyan nők is, akik pályájukat hivatásszerűen választották és nem akarják állásukat éppen akkor elveszíteni, amikor az a kulminációhioz érne. Az ilyen nők, ha az előttünk fekvő javaslat törvénnyé válnék, vagy egyáltalában nem fognak ezentúl férjhez­menni, vagy pedig módjuk lesz rá, hogy idejé­ben elváljanak férjüktől. Ha az ilyeneknek, mondjuk, érzelmi igényeik lennének, akkor a törvény kényszerítő erejénél fogya ezeket a családi köteléken kívül fogják kielégíteni. (Ügy van! Ügy van!) Ezt az. eredményt vár­hatjuk a törvényjavaslattól, amikor máskülön­ben ma folyton csak az erkölcs és a család vé­delméről hallunk beszélni. Ami pedig az egy-, két- vagy háromgyer­mekes családok korrektívumát illeti, erről el kell ismernem, hogy ez már a család védlelmét szolgálja, de viszont nem hiszem, hogy egy sokgyermekes anya a gyermektelen vagy r ke­vésgyermekes tisztviselőnőnél jobban látná el szolgálatát. Az állami szolgálat azt kívánná, hogy a többgyermekes anyákról, akiknek csakugyan gyermekeik ápolása és nevelése volna az elsőrendű hivatásuk, az állam más módon, például a szülők életstandardjához mért családi pótlékkal gondoskodjék. (He­lyeslés.) Mindezek után őszinte sajnálatomra kikeli jelentenem, hogy a keresettel bíró közszolgá­lati nyugdíjasok ellátásának és a, férjes nők közszolgálati alkalmazásának korlátozásáról szóló törvényjavaslatot el nem fogadhatom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik Keszthelyi Gyula ő méltósága. Keszthelyi Gyula: Nagyméltóságú Elnök Úr! Mélyen t. Felsőház! A magyar kormány ezzel a kettős törvényjavaslattal, — mert meg­lehetősen független két dologról van szó — részben a magyar közvélemény régi óhajtását akarja kielégíteni, amely mind a két dologban azt kívánja a kormánytól, hogy rendet teremt­sen, részben az ezen alapuló elégedetlenséget akarja lecsitítani, részben pedig szociális kér­désben óhajt sürgősen szolgálatot tennú az álláshalmozás megszüntetésével és a férjes nőknek a szolgálatból való elbocsátásával. Azt hiszem, mindenki igazat ad nekem a felsőházban, hogy minden nagyobb pártnak, legalább is három-négy pártnak évek óta benn van a programmjában ez a követelmény, s há­rom-négy előző kormány is jött ezzel a programmal és egyetlenegyszer sem tiltakoz­tunk ez ellen, mondván, hogy a kormány vegye ki Programmjából ezt a pontot, hanem hallgatólagosan igenis a kormányprogram­moknak ezt a pontját is elismertük. Szerintem tehát a felsőháztól következetlenség^ sőt a közéleti vezető embereknek megbélyegzése volna az, ha ezt a régen kívánt és folyton hangoztatott követelést most, amikor konkrét formában ideáll elénk, elutasítanék: téged nem ismerünk, rajtad segíteni nem akarunk Sajátságos sorsuk van a programútoknak ma­17

Next

/
Oldalképek
Tartalom