Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-55

80 Az országgyűlés felsőházának 55. ülése egyik, amelynek természetes feladata és ér­deke az előretörekvés, a haladás, az újítás, néha még előbb is, mielőtt tudni lehetne, hogy van-e valami jobb, ami a megváltozta­tandónak, az eltörlendőnek helyébe tehető volna. A másik elem pedig az, amelynek ter­mészetes érdeke és feladata ezen törekvések­kel szemben a meglévőt fenntartani, legalább is addig, míg meg nem győződik arról, hogy az eltörlendő helyébe jobb is található. Ahol e két elem egyike a másikat elnyomhatja, ott vagy tespedésnek vagy rohamos haladásnak kell bekövetkeznie, ami egyaránt káros. Csak e két elem egyensúlya biztosíthatja a fokoza­tos és egyenletes haladást«. (Az elnöki széket báró Radvánszky Albert foglalja el.) Tisztelt Felsőház! Tudom, hogy nem állok egyedül, amikor azt mondom, hogy gróf Andrássy Gyulának ezek a bölcs szavai, ez a klasszikus gondolata ma is érvényes, élő gon­dolat. Ma is érvényesnek kell lennie annak az igazán fennkölt hazafias szempontnak, amely ebiből a két. mondatból kisugárzik, amely egy­felől az >eisietett, másfelől az elkésett vagy el­mulasiztott reformoktól félti az országot. Hogyne lenne érvényes gróf Andrássy Gyulá­nak ez a fennkölt gondolata még ma is, ami­kor ma a legszegényebb kis faluban is ugyan­ezt a gondolatot halljuk attól a józaneszű, tisztafejű magyar embertől, aki nem olyan szí­vesen hagyja magát sürgetni, neim olyan szí­vesen barátkozik meg áramvonalas, 120-as tem­pókkal, hanem aki a sürgetésire azt válaszolja, »lassan érünk messzire.« Ma a népies elemet keressük minden vonalon. Ez a népies köz­mondás igazán a magyar nép józan eszéből származik és ugyanazt a gondolatot fejezi ki, melyet gróf Andrássy Gyula 50 esztendővel ezelőtt itt elmondott. Hiába mondták, hogy akkor más világ volt és azóta 50 esztendő el­telt, ugyanez a gondolat van ebben. A »lassan« szó a konzervatív erőt, a »messzire« szó a ha­ladó erőt jelenti és ha egy ilyen népies köz­mondásnak keretében ez a két erő ilyen béké­sen megfér egymás mellett, akkor r hogyne tudna 'megférni ugyanez a két erő intézménye­sen ősi alkotmányunk továbbfejlesztésének ke­retei között. Ha ennek a két erőnek, vagyis a haladás­nak és a konzervatívizmusnak szempontjából a törvényhozás összetételét vizsgáljuk^ akkor azt látjuk, hogy ez a két erő mind a két Ház­ban jelen van és tevés az a beállítás, mintha a haladó erők csak a képviselőházban lennének jelen és, a konzervatív erő csak ide, ebbe a Házba vonult volna vissza. Juhász ő exoellenciája tegnap klasszikusan mutatott rá erre egy rövid kis mondatában, amikor azt mondta, hogy »ha léteztünk volna akkor, amikor a nemzetgyűlés a hotbüntetésről szóló törvényt — igaz, hogy szerencsére csak rövid időre — megszavazta, egészen biztos, hogy ebben a felsőháziban megakadt volna ez a törvényjavaslat, mint retrográd és erősen a középkorra emlékeztető intézkedés.« A valóság az, hogy ez a két erő, vagyis a haladás és a konzervatívizmus mindkét Házban jelen van. Lehetnek olyan körülmények, hogy ott talán inkább, itt talán kevésbfoé, de nincs kizárva az sem, hogy jöhet olyan konstelláció, hogy a konzervatív erő—mivel a legkonzervatí­vabb elem a gazdatársadalom — főleg ott van 1937. évi december hó 15-én, szerdán. pen ezért sajnálom én is, amint Prómay ő ex« oellenciája is aláhúzta beszéde végén azt a bi­kéip viselve, a konzervatív felfogás ott emelkedik túlsúlyra. Ez a két erő nem ellensége, hanem segítőtársa kell, hogy legyen egymásnak. Ep­zalmatlanságot, mert én is annak nézem, hogy a törvény csak a következő országgyűlés meg­nyitása napján lép életbe. Sajnálom ezt azért, mert a titkos választójog bevezetése előtt ál­lunk és egy a nemzet jövőjére óriási hord­erejű törvényjavaslatnál esetleg nem tudjuk érvényesíteni azt a befolyást, amelyet a nemzet érdekében érvényesítenünk kellene. Ezt az in­dokolatlan félelmet már csak azért is sajná­lom, mert Deák Ferencnek az a mondása, hogy álmagyar nép nem azt várja tőlünk, hogy tőle kérjünk tanácsot, hanem hogy mi adjunk neki tanácsot, a felsőházra, a szakszerűségnek erre a képviseletére azt hiszem, elsősorban vonat­kozik. Már pedig, ha azt várja tőlünk az or­szág, hiszen ezért kreálta ezt az előkelő tes­tülte, hiszen azért tértünk vissza az ősi alkot­mányunkban foglalt kétkamarás orsággyűlésre, hogy tanácsot adjunk, logikus, hogy ha azt kívánjuk, hogy intézményesen legyen bizto­sítva az, hogy ezt a tanácsot meg is hallgat­ják és meg is fogadják. Méltóztassanak megengedni, hogy most azután, hogy aggályaim előadása közben talán túlságosan elkalandoztam, befejezésül röviden rámutathassak azokra a részletekre, amelyeket örvendetesnek tartok. Örvendetesnek tartom azt a komoly és igazán számottevő jogkört, amelyet ezzel a törvényjavaslattal a felsőház kap. örvendetesnek tartom a törvényfcezdemé­nyezés jogát, szerencsésnek tartom a törvény­javaslat benyújtásának időpontját. En is azon a véleményen vagyok, hogy ez nemcsak hogy szerencsés, de könnyen az utolsó ilyen kedvező alkalom is lehet, mert nem tartom valószínű­nek, hogy ilyen kedvező pillanat és atmoszféra ebben a kérdésben visszatérjen. Szerencsésnek tartom azt is, hogy a kormány a limine visszautasította a felsőház fel oszthatóságának a gondolatát és ezeknek az örvendetes vonatko­zásoknak ismeretébein valóban úgy érzem, hogy nem dif fikultálhatom a kormánynak és az igaz­ságügymiinisziter úrnak ezt a bölcs eljárását, hogy eat a kedvező alkalmat és helyzetet talán nern használta ki száz százalékig, mint ahogyan többségének hatalmával és erejével kihasznál­hatta volna, hanem déferait a felmerült tiszte­letreméltó ellenzéki és imás aggodalmaknak ^és örvendetesnek tartom, hogy ilyen bölcs mérsék­lettel egy kompromisszumos megoldás jöhetett létre. Nem dif fikultálhatom a kormánynak ezt a bölcs belátását azért sem, mert én is azt mondom, amit mások mondottak, hogy azt, ami a paragrafusokból kimaradt, más úton-módon azért visszanyerhetjük. Nemcsak a paragrafu­sokban bizosított jog az, ami élő, eleven, és működik, mert vannak olyan elemek, amelyek ezt pótolhatják. Ha hiányzik is valami a parag­rafusokból, ha nem is kaptuk meg az abszolút vétójogot, amint azt szerettük volna, a hazai közvélemény, a sajtó segítségével ezek között a keretek között, iákkor is elfoglalhatjuk azt a súlyt, amely a paragrafusokból talán hiányzik. Ha tehát azt kérdezem magamban, hogy vájjon ez a felsőház ezzel az itt kontemplált jogkörrel meg fog-e felelni céljának, vájjon szolgálni fogja-e a nemzet valódi érdebét, váj­jon kifejezője lesz-e a nemzet valódi akaratának olyan értelemében, hogy a képviselőház akaratá­hoz hozzáadva a felsőház akaratát, a két

Next

/
Oldalképek
Tartalom