Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-54

54 Az országgyűlés felsőházának 54- ülése dig a javaslat elfogadásáért, mert ez a hatalom tényleges birtokában levő törvényhozó testület részéről mindenestere megértésre és alkotmányos érzékre vall. Ez a nemes gesztus mindenesetre elő fogja mozdítani a két Háiz közötti megbecsülést és egyetértést, úgyhogy, azt hiszem, azok a Cassandra-jóslatok, amelyek a két Ház közötti esetleges összeütközések esetére vonatkoztak, nem fognak valóra válni, hanem a haza javát célzó nemes verseny fogja az országgyűlés két kamaráját összefűzni. A javaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a Ház minden oldalán. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Glatt'f elder Gyula ő excellenciája. Glattf

elder Gyula: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! örülök annak a véletlennek, hogy Juhász Andor ő nagyméltóságának, a jogszolgáltatás nagy mesterének szavaiba fűzhetem mondanivalóimat. Nem azért, mintha az ő gondolatait akarnám továbbfűzni, hanem azért, mert mint egy más, de mégis szintén etikai jogcímen helyet foglaló tagja ennek a Háznak, felszólalásommal éppen azt kívánom hangsúlyozni és aláhúzni, ami ő excellenciája előadásában is kifejezésre jutott, hogy tudniillik ezt a törvényjavaslatot itt a felsőházban tisztán emelkedett és egyetemes szempontok szerint bírálják és ítélik meg s hogy ezzel a törvényjavaslattal szemben itt sem pártok, sem frakciók, sem érdekközösségek nem jelentenek be külön igényt, hanem'e Háznak minden tagja — bármilyen jogcímen foglal is itt helyet — a törvényjavaslat kapcsán azt kutatja és aziránt érdeklődik: vájjon alkalmas-e ez a javaslat az ország ügyeinek előbbrevitelére, a haza sorsának fellendítésére. Amikor ebben a tekintetben előttem szólott nagyméltóságú tagtársunk felszólalásához csatlakozom» az előadó úrral és ő excellenciájával együtt én is készségesen elismerem, hogy az a vita, amely ezt a törvényjavaslatot az országgyűlés másik Házában kísérte, kevés kivételtől eltekintve, igazán nívós, tartalmas és az ügy fontosságához és komolyságához méltó volt. Megértem Némethy ő excellenciája fájdalmát, aki olyan tünetekre mutatott rá, amelyeknek egy ilyen komoly kérdés tárgyalásánál nem volna szabad jelentkezniök. A tárgyilagosság azonban megköveteli, hogy rámutassak arra is, hogy az ilyen felszólalások s az ilyen támadások csak a bennük rejlő etikai és 'szellemi súly szerint méríegeltetnek. (Ügy van! Ügy van!) ••' : A legnagyobb elismeréssel kell tehát tudomásul vennünk azt, — bár a különböző pártállás szerint hozzászóló debatterek talán a maguk különleges felfogását, radikális, vagy kevásíbbé radikális irányzatát akarták kifejezésre juttatni — hogy az a vita, amely ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban elhangzott, olyan értékes periódusát jelenti a magyar törvényhozásnak, amelyre a magyar országgyűlés csak büszke lehet. (Helyeslés.) E mellett még csak egyet kívánhatunk: Vajha ez az emelkedett gondolkodás, ez az elfogulatlan szemlélet és ez a felelősségtudat minden más törvényjavaslat tárgyalásánál is érVényesjüline, f mert kétségtelen, hogy az alsóház ilyen irányú munkája a felsőházban megszokott tradicionális stílussal együtt olyan törvényhozó munkát jelentene, amelyből a haza számára $ a nemzet * 1937. évi december hó 14-én, kedden. javára csak eredményes és áldásos gyümölcsök érlelődnének. (Ügy van! Ügy van!) Amit ez a törvényjavaslat kifejezésre juttat, az ennek a Háznak régi követelése. Hiszen az egyenjogúság — nem tudom, ezt a szót használjam-e s talán helyesebb, ha a »teljesjogúság« kifejezéssel élek, — lamióta a felsőház új szervezete életbelépett, állandó kívánságként hangzik el itt közöttünk. Némethy ő excellenciája Simontsits Elemér emlékét idézte, amely előtt mindannyiunknak igazán tisztelettel kell meghajolnunk, 'mégis le kell szögeznem, hogy még mielőtt ő megindította volná akcióját à felsőház teljesjogúságának helyreállítása érdekében, már az 1926:XXII. te. előkészítésénél igen súlyos hangok nyilatkoztak meg,^ amelyek azt a különbségtételt, amely a törvényjavaslatban a felsőház hátrányára kifejezésre jutott, nehezményezték. Igen előkelő közjogi tényezőkkel együtt én miagam iis felvetettem a '. törvényjavaslat tárgyalása előtt a kérdést: érdemes-e, illetve célszerű-e az ilyen csorbultjogú felsőházba való (bekapcsolódása olyan erkölcsi tényezőiknek, amelyek közé én is tartozom. Nemi azért kérdeztük ezt, mintha nem éreztük volna mindannyian azt a díszt, amelyet a felsőiházi tagság mindenkinek juttat; nem a dísz és: méltóság szempontjából ítéltük meg azt a kérdést, hogy célszerű-e ide bekapcsolódnunk, hanem a felelősség szempontjából. Hiszen valóiban indokolatlan elhatározásnak látszott törvényhozó felelősséget vállalni jog nélkül egy magas, közjogi dísz érdekében. Ez a kérdés igen sokáig fogalkoztatott — ismétlem! — veleim együtt igen komoly tényezőket, mert ha valaki a törvényhozás csarnokába azzal a lelkülettel lép be, amellyel oda mindenkinek be kellene lépnie, akkor nem azt nézi, hogy a maga, osztálya vagy pedig pártja számára mennyi előny, tekintély vagy dísz jut ebből, hanem aki komolyon fogja fel hivatását, az vállalja mindazt a jogot, de vállalja egyúttal mindazt a kötelességet és felelősséget is, amely ezzel a szóval: törvényhozó, összefügg. Ha pedig ez a szó: törvényhozó, nem jut a maga teljes egészében jogalkotó ereje formájában kifejezésre, akkor bizony a felelősség jog nélkül nagy aggodalomtra ad okot. Igen sokan mondották, amikor ezeket a kérdéseket tárgyaltuk, nem kelilene-e akkor inkább egy politikai akadémiát létrehozni, amelyben konzuláris férfiak és a különböző hivatásoknak jelességei, kiválóságai tanáccsal szolgálnának a kormánynak, mert egy ilyen testület mindenesetre nagyjelentőségű volna a magyar közéletbírálat iszempotjából is, s az iá téves helyzet, hogy felelősséget viseljen megfelelő jog nélkül, nem állna elő. Annyit jelentene szava, amennyit argumentummal szolgálni tud, de ekkor azt fejezné ki egész összetétele és egész szervezete, ami tuliajdonkép természetének megfelel. Mélyen t. Felsőház! Amikor én e Ház hivatásán töprengek és keresek rövid és frappáns kifejezést arra mi is az, taimit ettől a Háztól a jogfelfogás, az egész tradíció s a célszerűség igényel, igen sokat kutatva, nem igen találok alkalmasabb kifejezést, mint amit báró Eötvös Józ.«ef mond. hogy »a feLsöház feladata^ nem egyéb, mint hogy a pillanat valódi és képzelt szükségeinek rohamában a történeti jogot képviselje«. Kérdem, hogyan képviselje a történeti jogot, hogy ha nincs módja annak érvé-